Mitológia: Nimfa

/>
A nimfák görög mitológiai nőalakok ? a szépség, a
termékenység, a természet alkotó és tápláló erőinek megtestesítői. A nimfák különösen szép helyekhez vagy tájakhoz kötődnek; otthonaik a hegyek, völgyek, hűs barlangok, ligetek, fák, patakok és folyók; dús réteken táncolnak, virágos mezőkön pajzánkodnak, mindig jókedvűek és gyakori célpontjai az életerős szatírok szerelmi vágyainak ? az élet mozgalmasságát mutatják be. Istenek, istennők kísérői; ők Artemisz vadásznői, Apollón prófétái, Dionüszosz ? a mulatozás és a fák istenének ? partnerei, megjelennek a pásztoristenek, Pán és Hermész oldalán, de szívesen rajta felejtik szemüket a szép, délceg halandókon is.

Az eredeti görög ????? szó több értelmű. Jelentései: ?menyasszony?, ?elfátyolozott?, ?rózsabimbó? és "kiteljesedés"; latin megfelelője a nubere jelentése ?férjhez menni?. Ezek alapján elnevezésük a fiatalságot és a házasulandó kort, a férficsókra érett lányt jelöli.

Az eredeti görög ????? (nü-m-fé) szó több értelmű. Nimfa=tündérlány, mai szóhasználattal. Nő/nü/nu/ni számos nyelven lány/asszony jelentésű.

Numfa -? Nu-m-fae, Nu=Nő fae=tündér



Szimbolika

A nimfák elsősorban a termékenység megszemélyesítői. Alakjaik a természet minden területét át-, és átszövik. Kiemelt kötődésük a vizekhez, forrásokhoz és folyókhoz az élet folytonosságát, a múló időt jelképezi.

A víz ? termékenyítő erő: a forrás kifejezi a keletkezést, a születést; a folyó az állandó változást; az óceán a feloldódást, a megsemmisülést. A nimfák a nő életének első szakaszát, annak ?fehér aspektus?ait hordozzák. A fiatalság és az örök szépség megtestesítői, ?szüzek?, már nem lányok, de még nem anyák. Ezt a időszakot az un. ?vörös korszak? az anyaság követi, majd a ?fekete korszak? az öregség.

A nimfák alakja jóval régebbi, jóval ősibb, mint a klasszikus antik kor, kultuszuk gyökerei a sámánizmusban keresendők ? a helyek, a növények és az állatok megtestesülései ? elemi lények.



A nimfák osztályozása

A nimfák különböző csoportjai az általuk megszemélyesített természeti erők mentén alakultak ki. Neveik változatos és jóságos szerepükkel függenek össze ? ?valamennyi női név eredete egyszerű melléknév, amely megegyezik a nympha lényegével, bár eredendően nem létezett ortodox, kimerítő osztályozás e tünékeny teremtmények között.?[2]

* Föld Nimfák
o Alszeidák (völgyek, berkek)
o Napaiák (szurdokok, völgyek)
o Auloniadok (legelők)
o Leimakidok (rétek)
o Oreaszok (hegyek, barlangok)
o Minthe (menta)
o Heszperiszek (kert)
+ Aegle (a pompázó "kápráztató fény",)
+ Arethusza
+ Erütheia (vagy Erytheia)
+ Heszperia (vagy Hespereia)
+ Heszpera (vagy Hespere)
+ Hesztia
+ Heszperusza
o Hamadrüaszok (fák)
+ Drüaszok (tölgyfa)
+ Meliák (manna-kőrisfa)

* Leuce (fehér nyárfa)
* Epimeliad (almafa)

* Vízi Nimfák
o Heleaszok (lápok)
o Ókeaniszok (Ókeanosz és Téthüsz lányai, leginkább a sós vizek)
o Néreidák (Néreusz lányai, lakóhelyük a Földközi-tenger)
o Naiaszok (jellemzően a friss vizek)
+ Crinaeae (kutak)
+ Limnadok vagy Limnatidák (tavak)
+ Pegaeae (források)
+ Potameidák (folyók)
+ Eleionomae (mocsarak)
* Egyéb
o "Kasztaliai-nimfák" (klasszikus múzsák)
o Lampadák (alvilág)
o Nimfa papagáj (Nymphicus)


Alakjuk a Római korban

A görög nimfák változatos tájak és vidékek szellemalakjai voltak, nem más mint a latin genius loci, azaz a hely szelleme. (Kultuszuk népszerűségét leginkább a bonyolult Arethusza mítosz példázza.) A görög kultúrán nevelkedett latin költők verseiben a nimfák hellén sokoldalúsága elmosódott és alakjaik keveredtek a hazai forrás- és folyamistenségekével (Juturna, Egeria, Cavmentis, Fontus). Mindezt tovább erősítette, hogy a Lymphakat (eredetileg Lumpae) az ősitáliai hagyományok víz-istennőit nevük véletlen egyezősége alapján, a görög nimfákkal azonosították. A klasszicizáló római költészet hatására a vidéki emberek között, a források, barlangok, sziklahasadékok környékén kiteljesedett a nimfa kultusz. Ugyanakkor a Római Birodalom tanult osztályai körében betöltött szerepük fokozatosan csökkent és majdnem kizárólagosan a vízi elemek istenségeiként jelentek meg.