Az - Második fejezet filmkritika

Az viszont semmiképpen sem könnyítette meg Andy Muschietti (Mama, Az) rendező és alkotótársai helyzetét, hogy a gyerekek időközben felnőttek, nélkülük pedig nem könnyű megismételni a sikert - pláne úgy, hogy ne tűnjön túl erőltetettnek és repetitívnek kvázi ugyanannak a sztorinak az újonnan való elsütése. Az igazi sztárokat felvonultató színészgárda és az előzetesek ugyanakkor bizakodásra adtak okot, és így utólag azt kell mondjam, hogy bár kicsit hosszabb lett a kelleténél, az Az folytatása még mindig jóval több és mélyebb egy szimpla horrornál, alapvetően kielégítő konklúziót szolgáltatva a történetnek.

Az első rész végén a Vesztesek klubja tagjai vérükkel esküdtek meg egymásnak, hogy ha a többnyire a táncoló bohóc, Pennywise (Bill Skarsgard) képében megjelenő démon visszatér, akkor ők végleg leszámolnak vele. Huszonhét évvel később, talán nem túl meglepő módon, újrakezdődnek a rejtélyes eltűnések és gyerekgyilkosságok a városban, ezért a Derry-ben maradt Mike (Isaiah Mustafa) sorra értesíti egykori barátait a vészhelyzetről, emlékeztetve őket korábbi fogadalmukra.

A Vesztesek Klubja itt még örül a viszontlátásnak

Az immár máshol letelepedett és külön-külön saját élettel rendelkező klubtagok azonban, bár örülnek a viszontlátásnak, vonakodnak saját ügyükként kezelni a történteket, pláne miután a szörnyeteg újfent a frászt hozza rájuk. A Veszteseket végül a korábbi és a jelenlegi események hatása győzi meg arról, hogy nem menekülhetnek el csak úgy szülővárosukból, illetve sötét múltjuk elől, melynek terhét a mai napig magukkal cipelik. Nincs más hátra, ismételten szembe kell nézniük Pennywise-zal és a saját félelmeikkel...

Az első részhez hasonlóan rengeteg dologról szól a film, s bár nem kevés önismétlés lelhető fel a narratívában, az újabb problémák és dilemmák, illetve a korábbiakra felnőttként való reflektálás elegendő muníciót biztosít a folytatásnak. A középpontban a szereplők saját félelmeikkel való szembesülése és a (gyerekkori) traumák feldolgozása áll, emellett azonban szól bátorságról, felelősségről, a felnövésről, barátságról és szerelemről - és nem utolsósorban a változásról, még ha bizonyos dolgok, körülmények látszólag sosem változnak.

Vissza a múltba

Az emlékek ennek megfelelően végig központi szerephez jutnak a filmben. A rengeteg visszatekintésnek köszönhetően még az sem feltétlenül baj, ha valaki esetleg nem látta az első részt, ennek ellenére ajánlott azt is megnézni, mielőtt valaki beülne a folytatásra. Ugyanakkor nem csak kvázi az abból "kimaradt" jeleneteket láthatunk, hanem többet tudunk meg a szörnyeteg múltjából is, még ha túl sok plusz mélységet nem is ad mindez a változatlanul kegyetlen és hátborzongató antagonistának.

Az alkotók számára az sem jelentett különösebb gondot, hogy a gyerekszereplők a forgatások közötti mintegy két évnyi szünet alatt többnyire igencsak megnőttek és megváltoztak a külsejüket tekintve: a huszonhét évvel korábbi jelenetek kedvéért nagyjából észrevehetetlenül sikerült visszafiatalítaniuk őket a mostanában már egyre bevettebbnek számító számítógépes technikával.

Az időbeli távolság áthidalását pedig nagyban megkönnyíti, hogy a felnőtt színészek igencsak hasonlítanak a gyerekekre, és többnyire kiválóan levették és továbbgondolták azok legfőbb tulajdonságait.

Beverly-nek (Jessica Chastain) komoly problémái vannak a pasikkal és a mosdókkal

Az lehet, hogy bizonyos dolgok, tendenciák sosem változnak, és a Vesztesek némelyike még mindig eléggé egy helyben toporog, azért mindegyikükön megfigyelhetőek a személyiségfejlődés jelei. Ez még a gyerekként duci Ben esetében is igaz, legalábbis ami a belső tulajdonságok nagy részét jelenti - nála legfeljebb annyi a különbség, hogy az alkotók egy csavarral egy sportos szívtiprót (Jay Ryan) csináltak belőle.

Az ugyanakkor mit sem változott, hogy a Ben gyermekkori vágyai tárgyát képező Beverly (Jessica Chastain) és a vele romantikus kapcsolatba került, ám azóta megházasodott Bill (James McAvoy) között továbbra is van valami, még ha ők sem tudják pontosan, micsoda. A két színész azonban nem pusztán húzónévként van jelen - mint ahogy a komikus pillanatok nagy részéért felelős Richie (Bill Hader) sem -, még ha vezető szerepüket részben át is veszi a fogadalom betartásához egyedüliként ragaszkodó, Pennywise és Derry múltjának megszállottjává vált Mike.

Az kétségtelen, hogy akadnak igencsak brutális, ijesztő és nem egyszer szívszorító jelenetek a filmben, azt viszont ezúttal nem sikerült elérniük az alkotóknak, hogy az ezáltal fokozatosan felépített feszültség végig fenn is maradjon. A kelleténél jobban elnyújtott cselekmény miatt kicsit sok lett az üresjárat, az emlékezésre szolgáló jelenetek némelyike pedig úgyszintén eléggé erőltetettre sikeredett, ráadásul helyenként már a mondanivaló is egy picit túlságosan szájbarágós.

Richie (Bill Hader) és Bill (James McAvoy) nosztalgiázik a csatornában

Az effajta gikszerek és a szokásos horror klisék ellenére azonban összességében egy kellőképp szórakoztató és egyben elgondolkodtató lezárás született, s mint ahogyan a regény, úgy alapvetően a két film is egyetlen egységet alkot. Az Az - Második fejezet tehát majdhogynem kötelező mindenki számára, aki látta és bírta az első részt, de azok a horror fanok is tehetek vele egy próbát, akiknek az egyelőre kimaradt az életéből.

Az előzményeket legfeljebb majd utólag bepótolják, hogy teljesen képben legyenek azzal, miről is szól Az...

Az - Második fejezet előzetes