Egy film noir, és egy bolondos komédia után a Coen testvérek ismét teljesen új territóriumot fedeztek fel maguknak; gengszterhistória megírásához fogtak. Ezúttal sokkal direktebb módon nyúltak kedvenc noir íróik egyikéhez, Dashiell Hammetthez inspiráció gyanánt; történetüket 1929-es Véres aratás című regénye ihlette, míg a karakterek nagy részét, néhány dialógust, valamint egy-két egyéb összetevőt a két évvel később megjelent, Az üvegkulcs című művéből csenték el.
Forgatókönyvüket 1987-ben kezdték el írni. Egy szövevényes, intrikákkal teli, a prohibíció (vagyis szesztilalom) idején játszódó nagyszabású gengszteroperát képzeltek el, mikor nekifogtak, miközben a legelső, és jó ideig egyetlen jelenet, ami szemük előtt pergett nagyon is szimpla, és metaforikus volt. Egy erdő közepén, a földön heverő fekete kalapot képzeltek el, amelyet egyszer csak felkap a süvítő szél, végigrepítve azt a fák között. Végül ez lett filmjük nyitójeleneteinek egyike.
Filmjüket ismét a 20th Century Fox pénzelte, a nagy stúdió a mintegy 14 millió dolláros költségvetést ezúttal is közösen a Circe Films-szel dobta össze (amely cég már a Véresen egyszerű óta a testvérek mögött állt) - habár Ethan és Joel állítása szerint csak 11 millióba került a film. Coenék a forgatás helyszínéül New Orleans-t választották, mivel a város tele van korabeli, 1920-as évek végéről fent maradt épületekkel. "Vannak kirakatok, amelyek üvegeit az utóbbi 60 évben érintetlenül hagytak." - ahogy egy interjúban kifejtették. Az operatőri munkát ez alkalommal is Barry Sonnenfeld végezte, illetőleg Michael R. Miller is visszatért a vágó szerepében.
Mindemellett a film legalább annyira szól Tom Reagan életéről, döntéseinek következményeiről, mint a maffiáról. Nem hiába volt a forgatókönyv eredeti címe The Bighead, amit a Coenék Tom becenevének szántak. Joel szerint ő "a kvintesszenciális Hammett karakter, akiről sosem tudjuk éppen mennyit tud, vagy hogy mit fog legközelebb tenni". Kritikus volt tehát ki kapja Tom szerepét, Gabriel Byrne pedig ideális választásnak bizonyult, minden várakozást felülmúlóan zseniális volt a szerepben. Két színész van, akit igazán érdemes még kiemelni. Az egyik John Turturro, aki csodálatos, drámai alakítást nyújt, a másik Albert Finney, akinek mesterien sikerül a véres komolyság és a komédia határán táncolnia Leo szerepében. Érdekes mellékinformáció, hogy eredetileg az Arizonai ördögfiókában Nathan Arizónát alakító Trey Wilsont szánták a testvérek a szerepre, ő azonban két nappal a forgatás megkezdése előtt váratlanul elhunyt. Hogy a kalap metaforának pedig mi a jelentése Ethan és Joel szerint? Azt állítják mindössze csak egy kalap a szélben, és semmi jelentősége nincs. Egy olyan film elkészítése volt a vágyuk, melyben sötét kalapban, és hosszú kabátban járnak a szereplők, majd egy olyan szokatlan környezetbe akarták helyezni őket, mint az erdő.
A Hollywoodi lidércnyomás ötlete azután született meg, hogy Ethan és Joel is elolvasta Otto Friedrich egy, a 30-as és 40-es évek Hollywoodjáról szóló könyvét, amely legfőképpen a német menekültek Los Angeles-i filmszakmára gyakorolt hatására koncentrált. Történetük 1941-ben játszódik, főszereplője Barton Fink, befutott színdarabíró, akit Hollywoodba csábítanak, hogy egy birkózóról szóló B-filmet írjon. Egy kisnevű, kihalt szállodában helyezik el, ahol egyhamar alkotói válságba kerül, hallucinálni kezd, és egyre nehezebben különbözteti meg a valóságot a képzelgéseitől. Megismerkedik a szomszéd szobában lakó Charlie Meadows-szal (Goodman), aki azt állítja biztosítási ügynök, esténként azonban fura hangok hallatszanak szobájából. Barton megismerkedik W. P. Mayhew-vel is, az elismert regényíróval, aki szintén filmíróként keresi kenyerét, és feleségével. Tőlük kér segítséget, helyette azonban szerelmes lesz, mégpedig Mayhew feleségébe. A gondok akkor kezdődnek, mikor egy reggel a nő holttestét találja ágyában.
A hotel mindennek szerves része, és ez tökéletesen bemutatásra kerül a testvérek által (érdemes a pokolra tett utalások tömkelegét keresgélni), ahogyan John Goodman ördögi karaktere is, aki állítólag az emberek fejét levágó sorozatgyilkos (szintén érdemes figyelni hányszor hangzik el a "fej" szó, vagy valamilyen szinonimája), a film végén pedig pontosan egy emberi fej méretű dobozt bíz Bartonra. Hogy mi van a dobozban? Sosem derül ki, mindenki maga döntheti el. A Coen testvérek ezen filmjében a legszebb, hogy tömérdek értelmezése létezik, tucatnyi gondolati síkon működik - valószínűleg minden egyes nézőé jó megoldás, ha pedig valakinek egy ötlete sincs, vagy csak többet akarna olvasni, elég az interneten körülnéznie. Bizonyos nézetek szerint a filmre még a Holocaust allegóriájaként is tekinthetünk (A halál keresztútjánt egy évvel korábban egy kritikus már megvádolta ezzel, akkor a testvérek kőkeményen elutasították a teóriát), annyi biztos csak, hogy sem Ethan, sem Joel soha nem volt hajlandó mélyebb értelmezésekbe belemenni.
A kirobbanó, és egyhangú kritikai sikert követően a testvérek elérkezettnek látták az időt, hogy ők is valóban betörjenek Hollywoodba, mégpedig közönségfilmmel. A nagy ugrás (The Hudsucker Proxy) forgatókönyve még a Véresen egyszerű elkészítése után, a forgalmazó keresés időszakában született, amikor a Coenék Sam Raiminél laktak. Raimivel hármasban, 2-3 hónap alatt írták meg, és már 1985-ös interjúkban is következő projektjükként emlegették, ám történetük annyira nagyformátumú volt, megvalósítása pedig technikailag annyira összetett lett volna, hogy tudták, várniuk kell, míg kiforr a megfelelő technológia, illetve a hozzá szükséges mennyiségű pénzt sikerül összeszedni. A Hollywoodi lidércnyomás meghozta tehát a szükséges elismerést a testvérek számára, ami pont kapóra jött Joel Silver producernek (aki olyan blockbusterekért felelős, mint a Halálos fegyver széria, vagy a Die Hard), mivel elhatározta, hogy ő legközelebbi filmjén bizony valódi művészekkel fog dolgozni, és ekkortájt épp ilyenek után kutatott. Silver meggyőzte a Warner Brothers-t, hogy A nagy ugrás Coenéknek köszönhetően kritikai siker lesz, ő pedig gondoskodik arról, hogy a közönség is tóduljon majd. Silvernek ehhez persze legelőször le kellett beszélnie Ethant és Joelt arról az ötletükről, hogy fekete-fehérben forgassanak, illetve rá kellett vennie őket nagy sztárszínészek szerepeltetésére. Mindennek fejében Silver azt ígérte megvédi őket a gonosz stúdió szabotőr húzásaitól, és a végső vágás elkészítésének lehetősége is az övék.
A film világpremierje 1994 januárjában volt a Sundance Filmfesztiválon, majd márciusban elkezdték az amerikai mozik is játszani. Kevesebb, mint 3 millió dolláros hazai bevételével A nagy ugrás a Coen testvérek addigi (és egyben máig) legnagyobb bukása lett. Cannes-ban ugyan Aranypálma jelölést kapott, de a kritikusok megosztottak voltak; legtöbben a forgatókönyv hiányosságait emelték ki, amely sokkal inkább koncentrált a látványra, a díszletekre, mintsem a karakterfejlődésre, és dialógusokra. Igaz, ami igaz, az évek múlásával filmrajongók egyre nagyobb tömege fogadta be szívébe A nagy ugrást, mint elfeledett, alulértékelt gyöngyszemet.
A negyedik rész a Coen testvérek első Oscar-díjáról, a "Tökiről", és egy nem éppen szokványos Homérosz értelmezésről fog szólni. Hétfőn már olvashatjátok is!
