Godzilla II - A szörnyek királya filmkritika

Jelen kritikánk tárgya a 2014-es, Gareth Edwards rendezte Godzilla reboot folytatása, mely immár egy újabb franchise, a Legendary Pictures által megálmodott Szörnyverzum harmadik epizódja, a Kong: Koponya sziget után. A Legendary valójában annyira biztos a dolgában, hogy A szörnyek királya debütálását meg sem várva már az újabb folytatást is leforgatták, melyben King Kong és Godzilla feszül egymásnak. Jól látható tehát a stúdió koncepciója: minél több a monszta és minél nagyobb a csetepaté, annál jobb.

A fenti felfogást már A szörnyek királyában is csúcsra járatják, mivel az emberek alapvetően Godzillára hagyatkoznak abban, hogy legyőzze Ghidorah királyt (háromfejű sárkányt) és az általa felélesztett Titánokat. Azonban nem mindenki ért egyet a Monarch nevű kripto-zoológiai szervezet veszélyes ténykedésével: az állatok viselkedésére és kommunikációjára szakosodott Dr. Mark Russell (Kyle Chandler) például határozottan a szörnyek kiirtására buzdít.

Volt felesége, Dr. Emma Russell (Vera Farmiga) viszont hisz abban, hogy az istenszerű lények és az emberek békében élhetnek egymás mellett, és ezért még a férjével közösen kifejlesztett, a szörnyeket részben irányítani képes Orca nevű berendezést is képes bevetni. Az Alan Jonah ezredes (Charles Dance) vezette öko-terroristák pedig egyenesen abban hisznek, hogy vissza kell állítani a természetes rendet, hogy a Föld megtisztulhasson az emberiség mocskától.

És amikor a Titánok tényleg elszabadulnak, az ember fia már nem sokat tehet, legfeljebb imádkozik az életben maradásért... Hacsak nem a lánya, a tizenkét éves Madison Russell (Millie Bobby Brown), aki egy ponton úgy dönt, ideje a saját kezébe venni a dolgokat.

Dr. Emma Russell (Vera Farmiga) nem bánja, ha lánya, Madison (Millie B. Brown) is a szörnyek közelében legyeskedik

A szörnyek királya cselekménye nem igazán foglalkozik olyan dolgokkal, mint a fokozatos építkezés vagy feszültségnövelés - ehelyett inkább rögtön belecsap a lecsóba, minimális felvezetéssel a tombolás megkezdése előtt. Ennek eredményeképpen az új főszereplőkről is csupán néhány odavetett információból tudunk meg valamit, miközben azt se nagyon lehet követni, ki kivel vagy ki ellen van és miért.

Ugyanakkor bizonyos szereplőknek az elvileg közvetlen előzményként szolgáló 2014-es Godzillából itt egyszerűen nyoma sincs, az elsőszámú protagonista Ford Brody-t és családját is beleértve. Persze Brody, ahogyan a folytatásban Russell-ék, valójában inkább csak az eseményekkel sodródó figura volt, az igazi hangsúly helyettük Godzillára és a szörnyekre helyeződik.

Dr. Mark Russell (Kyle Chandler) a Monarch társaságában várja ki a Föld végzetét

Míg azonban az első rész még a maga módján viszonylag realisztikus módon közelítette meg a témát, egészen hihető módon bemutatva a Godzilla és a Titánok által okozott káoszt és az emberek reakcióját, A szörnyek királya szinte teljességgel szakít mindenféle józan megfontolással. A folytatásban az alkotók mindenféle kínos szövegeket és magyarázatokat adtak a szereplők szájába, hogy azok ürügyként szolgáljanak a szörnyek összecsapásához és a szinte végeláthatatlan zúzáshoz.

Miközben a tudományhoz vagy akár a valósághoz általában nagyon kevés köze van az elhangzottaknak, a környezetvédelem, illetve a természettel való egyensúly sulykolása is inkább csak egyfajta divatos címszó, amit az alkotók igyekeztek a zászlajukra tűzni. Habár az, hogy a szörnyek a természeti katasztrófák szimbólumai lennének, hordoz magában némi potenciált egyfajta művészi kifejezésmódra, itt annyira szájbarágós módon kerül tárgyalásra, hogy az már fájdalmasan átlátszó.

Dr. Serizawa (Ken Watanabe) a kevés visszatérő szereplő közé tartozik

Egy effajta blockbustertől, ami elsősorban a szórakoztatásra van kihegyezve, persze nyilván nem szabad sokat várni, a rengeteg logikátlanság és nyilvánvaló képtelenség viszont alapból elfojt mindenféle komoly mondanivalót. A sztori és a jellemábrázolás súlyos hiányosságai pedig még azon pozitívumot is semmissé teszik, hogy néha egészen decens alakításokat láthatunk az igen jónevű színészgárda részéről, mivel többnyire maguk az eljátszott szituációk azok, amelyek nem méltók hozzájuk.

Nem tudom, ki hogy van vele, de úgy gondolom, ezért felesleges volt lecserélni Gareth Edwards-t, aki a Zsivány Egyes óta nem is forgatott hasonló kaliberű produkciót. A helyébe lépő Michael Dougherty a forgatókönyvírásban semmiképpen, a rendezésben pedig legfeljebb részben jeleskedik, amennyiben a vizuális- és hangeffektek, valamint az akciók ezúttal is a topon vannak. Sőt, a látvány és a hangzás grandiózusságát itt már tényleg a csúcsra járatták - ezek után nehéz elképzelni, hová lehet még mindezt fokozni.

Vigyázat, monszta 6 óránál!

A Godzilla II - A szörnyek királyát ezért talán úgy lehetne röviden jellemezni, hogy egy alaposan túlspilázott popcorn mozi - egy tipikusan olyan blockbuster, amit egyszer esetleg meg lehet nézni, ám akkor mindenképpen egy kellőképpen nagy vászonnal és ütős hangrendszerrel ellátott moziban ajánlatos azt megtenni, mivel szinte semmilyen házimozi sem képes visszaadni ugyanazt az érzést.

A látvány tekintetében egyedül a 3D okoz csalódást, ami kihasználatlan és szinte teljesen észrevehetetlen, pedig lett volna benne potenciál. Ugyanakkor a film értékelése azért annyi, amennyi, mert újfent jó példáját láthatjuk annak, hogy a legmodernebb vizuális effektusok és technikai megoldások sem pótolhatják a jó sztorit és a magukkal ragadó karaktereket.

Godzilla II - A szörnyek királya előzetes