A Blizzard eltávolítja az Overwatch-ban az oroszbarát háborús szimbólumokat Zarya skinjeiről

2022. április 07.
44.1971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy tűnik, ma már a digitális világban is bűn orosznak és oroszbarátnak lenni, erre utal legalábbis, hogy a Blizzard most egy olyan újabb intézkedést hozott, aminek semmi értelme azon túl, hogy felesleges plusz munkát ad a fejlesztőknek.

A csapat ugyanis bejelentette, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt eltávolítják az Overwatch egyik kedvelt karakterének, Zaryának a skinjéről a "Z" szimbólumot, aminek eredetileg semmi köze sem volt az oroszokhoz, de mint ismert, az ukrajnai invázióban ez a karakter jelképezte az inváziót támogató orosz egységeket.

A változtatás már meg is történt, így a tegnap elindult Overwatch Anniversary Remix eseményen belül sem a Zarya's Arctic, sem a Siberian Front skineken nincs ott a "Z" betű, ami egyenesen röhejes annak fényében, hogy soha és semmi köze nem volt az oroszokhoz, hiszen eddig nemes egyszerűséggel Zarya monogramját jelképezte a ruházatán.

A Blizzard eltávolítja az Overwatch-ban az oroszbarát háborús szimbólumokat Zarya skinjeiről - 2. kép

3 hozzászólás

muki

2 éve, 1 hónapja és 22 napja

Mekkora idióták!!!! röhögő smiley

válasz erre

VaPe

2 éve, 1 hónapja és 22 napja

Na nemár! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

2 éve, 1 hónapja és 22 napja

Szánalmas ******'>*******!!!!! röhögő smiley

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja