A Diablo 2 producere szerint jogos a rajongók felháborodása a mobilos Diablo miatt

2018. november 05.
4.6881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Tovább fokozódik a Diablo: Immortal nevezetű mobiljáték körüli balhé, ugyanis a rajongók továbbra is haragszanak a fejlesztőkre, mivel a BlizzConon semmilyen nagyobb volumenű címet nem jelentettek be a mobilos produktumon kívül.

Ezúttal a Blizzard egykori producere, Mark Kern állt ki a játékosbázis haragja mellett, véleménye szerint pedig a Blizzard már nincs azzal tisztában, hogy mi is kell a játékosainak, ráadásul az ő idejében a vállalat még hardcore gamerekkel volt feltöltve, így ők maguk voltak a legkeményebb kritikusai a saját játékaiknak.



Mostanra úgy fest, hogy ez eltűnni látszik, hiszen valószínűleg, ha ma is tősgyökeres rajongókkal lenne tele a Blizzard, akkor eme mobiljáték leleplezését is máshogy lépték volna meg, és legalább egy olyan újdonsággal karöltve mutatják be, ami mindenki igényét kielégíti.
balhé, ugyanis a rajongók továbbra is haragszanak a fejlesztőkre, mivel a BlizzConon semmilyen nagyobb volumenű címet nem jelentettek be a mobilos produktumon kívül.'>
6 hozzászólás

Tommy

5 éve, 10 hónapja és 9 napja

Ez a Blizzard már nem az a Blizzard amelyik anno Warcraftokat meg Starcraftokat tett le az asztalra... szomorú smiley

válasz erre

DrThezeus

5 éve, 10 hónapja és 9 napja

Abszolút egyetértek vele, azért eléggé borítékolható volt ez a reakció egy mobilis Diablo bejelentésére.

válasz erre

Hentes

5 éve, 10 hónapja és 9 napja

Nem csak szerinte. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

5 éve, 10 hónapja és 9 napja

Nagyon nagy ballépés volt, ezt nekik is be kellett látni.

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 10 hónapja és 9 napja

Mi mást tehetnének mint hogy megértik meg igazat adnak, most őszintén... röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 10 hónapja és 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

Diablo III
5.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja