Bemutatkozik a Wake Up Call

2014. január 12.
1.9651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
A Dark Synergy Studios fejlesztői több évnyi hallgatás és megfeszített munka után végre elérkezettnek látták az időt arra, hogy ország-világ előtt bemutassák készülő akciójátékukat, a Wake Up Callt.

A játék egy rövid videoelőzetes segítségével mutatkozik be, amely ugyan nem mutat túl sokat, hangulatának köszönhetően azonban mégis eléri célját. A Wake Up Call története Kyle Rogers körül bonyolódik, aki tisztázatlan okokból 150 évet tölt hibernációban, ébredését követően pedig egy számára teljesen idegen, poszt-apokaliptikus világban találja magát.

Két ellentétes érdekeltségű csoportosulás áll harcban egymással, a zsarnok Kalder frakció, valamint a The Scarred néven ismertté vált ellenállási mozgalom. A két rivális azonban még csak nem is sejti, hogy valahol a föld mélyén a főszereplőhöz hasonlóan több ezer ember alszik mélyen, hibernációban. Rogers hamarosan rádöbben, hogy bizony léteznek olyan dolgok, amelyek még a világot nyomorba döntő apokalipszisnél is félelmetesebbek.

A fejlesztők ígérete szerint a Wake Up Call vérbeli sci-fi akciójáték lesz, helyenként lopakodással és túlélő-horror elemekkel fűszerezve. Amennyiben valaki a látottak alapján is szkeptikusan áll a címhez, annak megnyugtatásul eláruljuk, hogy a Dark Synergy csapatát tapasztalt, AAA kategóriás projekteken dolgozó fejlesztők erősítik, a lehető legjobb vizuális élményt pedig az Unreal Engine 4 biztosítja.

#tv#
Wake Up Callt.'>
2 hozzászólás

totyak

12 éve, 2 hónapja és 25 napja

Engem is meggyőzött, pedig semmit sem láttunk a videón. De már maga a történet jónak ígérkezik.

válasz erre

WillThaWheel

12 éve, 2 hónapja és 25 napja

Engem meggyőzött! röhögő smiley Túlságosan is, remélem kihoznak ebből a témából minnél többet...

válasz erre
Wake Up Call
nincs ár
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja