Csak később jön a 6v6 Iron Banner a Destiny 2-be

2018. április 09.
3.8661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bungie csapatának nem igazán akar semmi sem összejönni mostanában a Destiny 2 kapcsán, így a csapat nemrégiben bejelentette, hogy el kellett csúsztatniuk a játékhoz sokak által várt 6v6 Iron Banner érkezését is.

Emiatt a Bungie cselhez folyamodott, és hogy legalább olyan érzésünk legyen, mintha az Iron Banner már itt lenne, módosítják a Rumble játékosszámát nyolcról hat főre, így holnaptól ezzel tolhatjuk majd addig, amíg meg nem érkezik a kérdéses újdonság.

Hogy a 6v6 Iron Banner végleges formájában mikor jelenhet meg, az egyelőre nem ismert még, ellenben a Bungie holnapra egy nagyobb frissítést ígért, aminek részeként változnak a fegyver slotok, de módosítások érik a Controlt is, szóval érdemes lesz nyitva tartani a szemünket.
Destiny 2 kapcsán, így a csapat nemrégiben bejelentette, hogy el kellett csúsztatniuk a játékhoz sokak által várt 6v6 Iron Banner érkezését is.'>
2 hozzászólás

Ronalddo

6 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nem is tudtam hogy jön bele! meglepett smiley

válasz erre

VaPe

6 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nem fontos frissítés szerintem annyira hogy ezen kattogna bárki is.

válasz erre
Destiny 2
2.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja