For Honor: hamarabb jön a Marching Fire nyílt bétája, mint gondoltuk

2018. augusztus 31.
3.7541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A For Honor következő nagy volumenű frissítése, a Marching Fire névre keresztelt kiegészítés októberben fut be, azonban a Ubisoftos srácok indítanak egy nyílt bétát is, hogy ki lehessen próbálni az újdonságokat.

A bővítményt még az Ubisoft E3-as konferenciáján jelentették be, a nyílt béta pedig meglepően közeli időpontra lett datálva, lévén szeptember 6-án már lehet is tesztelgetni a Marching Fire által nyújtott kontentet, egyelőre csak PC-n.

A lehetőség egészen szeptember 10-ig tart, megleshetjük az új PvP módot, a Breachet, három új pályát, az újfajta perk szisztémát, ráadásul hab a tortán, hogy azok is belevethetik magukat a béta által kínált élménybe, akik nem rendelkeznek az alapjátékkal. A frissítés teljes egészében majd október 16-án startol el Xbox One-on, PC-n és PlayStation 4-en egyaránt.

For Honor: hamarabb jön a Marching Fire nyílt bétája, mint gondoltuk - 2. kép

For Honor következő nagy volumenű frissítése, a Marching Fire névre keresztelt kiegészítés októberben fut be, azonban a Ubisoftos srácok indítanak egy nyílt bétát is, hogy ki lehessen próbálni az újdonságokat.'>
3 hozzászólás

Vidoros

6 éve, 20 napja

Nem lesz rossz!

válasz erre

Tommy

6 éve, 20 napja

rDAVE írta:
Kár, hogy csak PC-n, de mindegy, majd jön PS-re. Aztán mindenkit szétdarálok a Wu Lin népséggel! röhögő smiley
Állok elébe! kacsintó smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 20 napja

Kár, hogy csak PC-n, de mindegy, majd jön PS-re. Aztán mindenkit szétdarálok a Wu Lin népséggel! röhögő smiley

válasz erre
For Honor
8.290 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja