Hivatalos: még ma megjelenik PC-re a Sunset Overdrive

2018. november 16.
6.0191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Lassan nem marad olyan Xbox One-exkluzívnak kikiáltott videojáték, ami ne jelent volna meg PC-re, így a korábbi pletykák után az éjszakai órákban hivatalossá vált: a Sunset Overdrive sem marad ki a sorból.

Az Insomniac Games ugyanis egy kapcsolódó trailer társaságában bejelentette, hogy november 16-án, azaz a mai napon PC-re is elérhetővé teszik az Xbox One-ra már 2014-ben napvilágot látott Sunset Overdrive-ot, noha első körben csak digitális formában, Windows 10-exkluzivitással számíthatunk rá.

Legalább előbbi azonban a későbbiekben változhat majd, hiszen korábban az Amazon is listázta a PC-s Sunset Overdrive-ot, azonban egyelőre ennél konkrétabb részleteink még nincsenek, de amint lényeges információ érkezik, azt úgyis rögtön közöljük veletek.

Nézd nagyban ezt a videót!



pletykák után az éjszakai órákban hivatalossá vált: a Sunset Overdrive sem marad ki a sorból.'>
4 hozzászólás

totyak

5 éve, 10 hónapja és 20 napja

totyak írta:
Konzolon sem volt nagy durranás, PC-n még annyira sem lesz, ráadásul gondolom nem lesz valami barátságos árazása, ha már csak a Micro storejából lehet beszerezni. azzal meg, hogy ennyire erőltetik a Win10-et, csak magukat szúrják tökön. Rengetegen használnak még Win7-et, sokan nem tudtak megbarátkozni a 10-zel.
Módosíthattam volna a hsz-em, de nem teszem, inkább csak leírom, hogy tévedtem. Steam-re is kiadták és Win8 is elég neki. Ennyi erővel Win7-re is jöhetett volna, na mindegy. Ára meg egy húszas, ojróban. De szerintem annyit sem ér röhögő smiley

válasz erre

totyak

5 éve, 10 hónapja és 20 napja

Konzolon sem volt nagy durranás, PC-n még annyira sem lesz, ráadásul gondolom nem lesz valami barátságos árazása, ha már csak a Micro storejából lehet beszerezni. azzal meg, hogy ennyire erőltetik a Win10-et, csak magukat szúrják tökön. Rengetegen használnak még Win7-et, sokan nem tudtak megbarátkozni a 10-zel.

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 10 hónapja és 20 napja

Ebben a játékban max a respawn módjai voltak jók.
A többi elég unalmas volt benne.

válasz erre

Direktor

5 éve, 10 hónapja és 20 napja

Nem értem mi ez a nagy rákattanás. Egy középszerű átlagjáték volt már konzolon is.

válasz erre
Sunset Overdrive
2.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja