Képek a Windows 7-ről

2008. május 27.
23.7561
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Tessék-lássék, előbukkantak az első screenshot-ok a Microsoft következő generációs operációs rendszeréről.

A következő esztendő végén, vagy az azt követő éven eljövendő újdonságról már hallhatunk némi okosságot a Microsoft prominenseitől, amiből arra lehet következtetni, hogy a Vista által megkezdett vonalat kívánják továbbvinni, de a Windows 7-ről konkrét paraméterek még nem ismeretesek, a Microsoft-nak ugyanis nem állhat érdekében elterelnie a figyelmet a jelenleg futó Vista-ról, egy-két infómorzsa azért ismeretes az utóddal kapcsolatban.

Megmutatkozik a Vienna projekt, vagyis megérkeztek az első képek a Windows 7 operációs rendszerről. A Microsoft szigorúan ügyel rá, hogy semmiféle mélyebb információ ne szivárogjon ki az operációs rendszerrel kapcsolatban, talán mert nem szeretnének úgy járni, mint a Vista megjelenésekor....

Csak a szokásos marketingszöveg hallható az illetékesektől. Annyit azért lehet már tudni, hogy a Windows 7 kliens verziójából egyaránt lesz 32, illetve 64 bites verzió is, valamint fejlesztés alatt áll az új hálózati rendszer, a Windows Server 7 is.

Képek a Windows 7-ről - 1. kép


Képek a Windows 7-ről - 2. kép


Képek a Windows 7-ről - 3. kép


Képek a Windows 7-ről - 4. kép


Képek a Windows 7-ről - 5. kép

14 hozzászólás

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 26 napja

nyelvnyújtó smiley tök jo

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 15 napja

ht eyt csak aj'nlani tuom nyelvnyújtó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 15 napja

ez király!!!!!mosolygó smiley
Kár h nekem nem kell ilyen!röhögő smileynyelvnyújtó smileymenő smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 19 napja

gondolom azért néz ki így mert ez még nem a véglelges verzió vvolt vagy nemtom... am nekem is az van és jó röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 21 napja

Hori a (hun) írta:
Az lehet hogy jól néz ki, de amúgy nem ér sokat maga a rendszer. Nem kompatibilis a legtöbb játékkal progrmokkal stb. téma jóra sikerült, de naon leterheli a gépet.
A legtöbb game kompatibilis a win7 el itt egy lista:

www.geekgyan.com/2009/01/20/list-of-windows-7-compatible-games/

röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

szóval attól még hogy egykét gémed nem indul el és nem értesz ahhoz hogy kell más crack ot keresni, stb ... vagyis nem szimpla mezei júzer vagy hanem pówer júzer, akkor nem tudom mi a probléma??

Ne mond azt hogy nem lehet Win7 el játszani mert kapásból belinkelek 20 fórumtopikot ami alapból ellent mond röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 8 hónapja

A 2. képnél milyen fajta MSN progit használtok? Olyan mint a Mac OS iChat-je. Nagyon érdekelne h mi a neve, mert szívesen használnám én isnyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 8 hónapja

nekem is az van és mindenkinek ajánlom!!kacsintó smiley

válasz erre

Hori a (hun)

16 éve, 8 hónapja és 3 napja

Vendég írta:
aki tudja hogy lehet ilyen a win7 az dobjon lécci egy mailt mert ez rohadr jol néz ki.....
muabid@freemail.hu
thanks
röhögő smiley
Az lehet hogy jól néz ki, de amúgy nem ér sokat maga a rendszer. Nem kompatibilis a legtöbb játékkal progrmokkal stb. téma jóra sikerült, de naon leterheli a gépet.

válasz erre

Vendég

16 éve, 8 hónapja és 3 napja

aki tudja hogy lehet ilyen a win7 az dobjon lécci egy mailt mert ez rohadr jol néz ki.....
muabid@freemail.hu
thanks
röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 9 hónapja és 23 napja

de hogy tudom énis megcsinálni, hogy az ikonkezelő felületem,meg all a startmenű résznél a tálca igy nézzen ki !? sok vin 7et probáltam, de egyiksem igy nézett ki, mint itt a képen ! help lécci !kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 9 hónapja és 23 napja

köszönöm a választ !mosolygó smiley

válasz erre

marco

16 éve, 9 hónapja és 26 napja

Vendég írta:
honnan lehet ezt a fajta win7-et megszerezni ? én már probáltam egy pár win7 verziot, de egysem igy nézett ki ! köszi ! meglepett smiley
Épp éjjel volt a premier, ahol féláron lehetett beszerezni, de lesz még engedmény rá:
http://www.gamechannel.hu/cikk/exkluziv/windows7launchpartyamagyarpremier

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások