Leleplezték, hogy milyen tartalmakkal készülnek a For Honorhoz 2019-ben

2018. december 19.
7.1741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Gőzerővel robog tovább a For Honor 2019-ben is, a Ubisoft ugyanis leleplezte a jövő évi tartalmat, mely természetesen tonnányi újdonságot fog hozni, így érdemes lesz visszalátogatni a játékba.

Kapásból érkezik négy új karakter, egy-egy mindegyik frakcióba, viszont nem egyszerre fognak befutni, hanem mindig egy új szezon társaságában fog megjelenni egy új hős. Január 31-én már rajtol is a Vortiger nevezetű szezon, ami egy lovagot fog magával hozni, hab a tortán pedig, hogy egy vadonatúj pályát is kapni fogunk, no meg valamiféle szezonális event is jön majd.

Mivel új évet kezdünk, új szezonbérlet is dukál mellé, amit 30 dollárra lőttek be, csakúgy, mint az előzőket, ezáltal pedig minden hőshöz egy héttel korábban férünk majd hozzá, 30 napnyi Champion státuszt kapunk, 5 Scavenger ládát, és exkluzív effekteket a karakterünkre.

Az újdonsült pályák és játékmódok mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek, viszont ha nem szeretnél a pénztárcádhoz nyúlni az új hősökért, akkor sincs gond, 15 ezer játékbeli pénzért megvásárolhatod őket.

Sőt, bejelentették a For Honor Complete Editiont is, ami tartalmazza az összes Year Pass-t és magát az alapjátékot, ezt egy szolid 110 dolláros, azaz körülbelül 30 ezer forintos árcédulával spékelték meg.

Leleplezték, hogy milyen tartalmakkal készülnek a For Honorhoz 2019-ben - 2. kép

For Honor 2019-ben is, a Ubisoft ugyanis leleplezte a jövő évi tartalmat, mely természetesen tonnányi újdonságot fog hozni, így érdemes lesz visszalátogatni a játékba.'>
2 hozzászólás

Dav2377

5 éve, 9 hónapja és 15 napja

de ha jól tudom csak a zombik vannak fent rajta

válasz erre

Direktor

5 éve, 9 hónapja és 15 napja

Az a jó hogy free.

válasz erre
For Honor
8.290 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja