Nyáron indul a Naruto To Boruto: Shinobi Striker második nyílt bétája

2018. április 17.
4.3741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bandai Namco bejelentette, hogy az első béta sikerét követően július végén megrendezik a Naruto to Boruto: Shinobi Striker második nyílt bétáját, aminek jóvoltából ismét lehetőségük lesz a rajongóknak szabadon belekóstolni az alkotásba.

A tervek szerint a Naruto to Boruto: Shinobi Striker második bétája július vége és augusztus eleje között indul útnak, amit maga Noriaki Niino, a játék producere jelentett be egy videóban, méghozzá néhány extra információ mellett.

Lehullt a lepel ugyanis két újabb karakterről, így biztosan benne lesznek a játékban és a bétában is Sarada és Mitsuki, akik közül előbbi gyógyító, utóbbi egy védekező típusú karakternek ígérkezik.

Rajtuk kívül hallottunk még egy Hidden Leaf Village nevű modern pályáról is, mely leginkább a kezdők számára lesz ideális némi gyakorlásra. A második nyílt béta pontosabb részleteit a későbbiekben közlik majd a készítők.

Nézd nagyban ezt a videót!



Naruto to Boruto: Shinobi Striker második nyílt bétáját, aminek jóvoltából ismét lehetőségük lesz a rajongóknak szabadon belekóstolni az alkotásba.'>
nincs még hozzászólás

Naruto to Boruto: Shinobi Striker
19.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja