PC-n már a megjelenéskor lehetnek rózsaszín traktorjaink a Pure Farming 2018-ban

2018. február 27.
3.9471
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A PC-s játékok jelentős részét gyakran a mod-támogatás tartja életben, és tisztában van ezzel a lengyel Techland csapata is, akik a Pure Farming 2018 kapcsán bejelentették, hogy már a premierkor elérhetővé teszik a rajongóknak a saját tartalmak gyártását.

Mint ismert, a Pure Farming 2018 március 13-án érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is, vagyis számítógépeken már ezen a napon nekiláthatunk az őrült újdonságoknak, legyen szó akár saját pályákról, járművekről vagy csak egy rózsaszín festésről kedvenc traktorunk számára, a határ itt a csillagos ég lesz.

A fejlesztők pedig ráadásként most meg is mutatták nekünk a mod támogatást egy videó keretein belül, hogy a rajongók kedvet kaphassanak hozzá, hiszen bár a komolyabb modellek elkészítése talán nem lesz egyszerű, és nem is tart két percig, ellenben legalább a megosztás olyan könnyednek tűnik, mint az egyszer egy.

Nézd nagyban ezt a videót!



Pure Farming 2018 kapcsán bejelentették, hogy már a premierkor elérhetővé teszik a rajongóknak a saját tartalmak gyártását.'>
1 hozzászólás

Ronalddo

6 éve, 7 hónapja és 9 napja

Hála a jó égnek! Megnyugodtam! röhögő smiley

válasz erre
Pure Farming 2018
6.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja