Tervben volt egy DLC a God of Warhoz, de túl tartalmas lett volna

2019. január 09.
7.3311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Manapság az a megszokott, hogy azért vágyakozunk egy-egy játék kapcsán DLC-kre, mert félkészen adják ki a szoftvert, így kicsit furcsán is érezzük magunkat, hogy a God of Warhoz úgy szeretnénk bővítményeket, hogy közben egy száz százalékosan teljes élményként jelent meg az alapjáték.

Arról meg már nem is beszélve, hogy a trend ugyebár az manapság, hogy egy God of War szintű siker után az ezredik rókabőrt is lehúzzák az adott projektről, de a Santa Monica Studio legújabb alkotása egyetlen kiegészítőt sem kapott a megjelenést követően, leszámítva a New Game Plus-t és a Fotó módot.

Cory Barlog, a játék rendezője most egy interjú során fejtette ki, hogy miért nem érkezett DLC a God of Warhoz. Bár Barlognak remek ötletei voltak egy kiegészítőhöz, végül ez azért nem valósulhatott meg, mert túl ambiciózus projekt lett volna, ami méreteiben bőven túl nőtt volna egy hagyományos DLC-n, és különálló játékként előbb megállná a helyét - csakúgy, mint az Uncharted: The Lost Legacy vagy a The Last of Us: Left Behind.

Nézd nagyban ezt a videót!



6 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 8 hónapja

Legalább még vannak olyan kiadók akik nem egy adag semmiért akarnak több ezret elkérni.

válasz erre

Imperator

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Nyugi, az ötletet majd felhasználják a folytatáshoz, addig is meg kell becsülni azokat a címeket amelyek nem akarják minden pénzünket lenyúlni.

válasz erre

totyak

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Akkor ezt most vehetjük bejelentésnek?

válasz erre

muki

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Érdekes magyarázat az elkaszálásra. meglepett smiley

válasz erre

Hentes

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Szerintem ez nem annyira jó hír hogy őszinte legyek! röhögő smiley

válasz erre

Gólem

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Akkor remélem hogy lesz is belőle valami! mosolygó smiley

válasz erre
God of War (2018)
5.690 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja