Többféle befejezéssel jön a Sekiro: Shadows Die Twice

2019. január 31.
8.4781
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Azt már tudtuk korábban is, hogy a Sekiro: Shadows Die Twice több ízben el fog térni a FromSoftware korábbi munkáitól, viszont most Hidetaka Miyazaki, a stúdió elnöke kicsit tovább boncolgatta egy Taipei Game Show-s interjún, hogy miben is fog még különbözni a játék az ismert műveiktől.

Kezdésnek ismét megnyugtatta a rajongókat, és hangsúlyozta azt, amit lényegében eddig is tudtunk: a játék nehéz lesz. Nagyon. Ez abból következik, hogy az újjáéledési mechanika meglehetősen korlátolt lesz, mivel valamiféle erőforráshoz lesz köthető, hogy vissza tudunk-e jönni a harcból a halál helyszínén.

Miyazaki-san továbbá azt ecsetelte, hogy a Sekiro: Shadows Die Twice esetében elszeparálták egymástól a pénzt és a tapasztalati pontokat, míg a korábbi alkotásaikban ugyanabból a valutából tudtuk fejleszteni a karakterünket, és vásárolhattunk tárgyakat.

Ami viszont a leglényegesebb ezek közül, hogy a szoftver többféle befejezéssel fog bírni, mivel ezúttal különösképpen nagy hangsúlyt fektettek a sztorira, hovatovább Miyazaki elmondása alapján újrajátszhatóság tekintetében sem lesz utolsó a mostani jövevényük, minden egyes játékmenettel ugyanis egyre nehezebb élmény fogad majd minket. Nagyon New Game+ szaga van a dolognak, de talán valami furfangosabbat eszeltek ki ennél a FromSoftware-es srácok.
Sekiro: Shadows Die Twice több ízben el fog térni a FromSoftware korábbi munkáitól, viszont most Hidetaka Miyazaki, a stúdió elnöke kicsit tovább boncolgatta egy Taipei Game Show-s interjún, hogy miben is fog még különbözni a játék az ismert műveiktől.'>
3 hozzászólás

Hentes

5 éve, 7 hónapja és 6 napja

Szerintem ez már az elvárható minimum minden játéknál.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 7 hónapja és 6 napja

[Tiltott felhasználó!]

VaPe

5 éve, 7 hónapja és 6 napja

Hát most már tényleg kíváncsian várom.

válasz erre
Sekiro: Shadows Die Twice
17.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaManiac profiljaMonyo profilja