Visszavonta a Minecraft mozifilm korábbi megjelenési dátumát a Warner

2020. október 08.
2.2811
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy tűnik, hogy elhamarkodott volt korábban dátumot adni a Minecraft mozifilm számára, lévén a Deadline információi szerint a Warner most több másik alkotással egyetemben módosította, esetében visszavonta ezt az időpontot.

Mint ismert, a 2014-ben bejelentett Minecraft film eredetileg 2022. március 4-én került volna a mozik kínálatába, azonban hiába van addig még rengeteg idő, a Warner a legutóbbi frissítések során elvette ezt a megjelenési dátumot, így most megint senki sem tudja, hogy mikor várhatjuk ezt a különleges adaptációt, melyhez annak idején 2019-es premiert is terveztek, tehát nem ez az első eset.

A Minecraft film egyébiránt egy tinédzser lány és néhány kalandor körül forog majd, akik belecsöppennek Overworld problémájába, így meg kell menteniük ezt a különleges világot az Ender Dragon pusztításától.
Minecraft mozifilm számára, lévén a Deadline információi szerint a Warner most több másik alkotással egyetemben módosította, esetében visszavonta ezt az időpontot.'>
2 hozzászólás

c0m1n65un

3 éve, 9 hónapja és 7 napja

Patrik94 írta:
Ha van film ami nagyon nem érdekel, na akkor ez az.
Ezzel maximálisan egyetértek!

válasz erre

Patrik94

3 éve, 9 hónapja és 7 napja

Ha van film ami nagyon nem érdekel, na akkor ez az.

válasz erre
Minecraft
4.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja