Agony teszt

2018. június 22.
71.5911
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
adriano profilja, adatai
adriano
Manapság, amikor néhány jóképességű egyén minden kicsiségért szeret botrányt csinálni a legkevésbé erőszakos videojátékok körül is, egészen meglepő húzás egy olyan dologgal kijönni, amiről itt szó lesz. A Madmind Studio (beszélő név) fogta magát, és letett nekünk az asztalra egy konkrétan szexuális perverziókban dAgonyázó túlélő-horrort, aminek a helyszíne maga a pokol. Ráadásul nem is jó. Nagyon nem.


Nem felütésbeli túlzásról van szó, tényleg ezzel állunk szemben. Akit az ilyesmi eddig hidegen hagyott, az ne ezzel kezdje a pályafutását, itt aztán lesz minden, meztelen démonok vagina-alakú fejekkel, legnemesebb férfitestrészek minden méretben és alakban, hatalmas mennyiségben, csöpögő vér minden falból. Hát hova is fokozzam, de komolyan.

A fentiekkel akár hirdetni is lehetne a játékot (bár nem szeretném, hogy az én soraimmal reklámozzák ezt az izét, de hát van az a pénz, amiért a hajam korpás, tartja a mondás ugye), viszont itt is fennáll az ilyen szélsőséges dolgoknál oly gyakori helyzet, hogy a durvaságokkal csak takargatni igyekeztek a gyenge minőséget. Ezeken kívül az Agony más egyebet nemigen tud felmutatni, de fejtsük is ki bővebben.

A legszimpatikusabb fiatalember a játékban.

A legszimpatikusabb fiatalember a játékban.


Kezdjük ott, hogy pokol meg szexuális devianciák ide vagy oda, a játék -talán pontosan az abszurditásából fakadóan- nem félelmetes. Egy Silent Hill vagy az emlékezetes P.T. sokkal borzongatóbb ennél. Az idézőjeles sztori nagyjából annyi, hogy egy Vörös Istennőt keresgélünk, miközben Amraphel nevű főhősünk igyekszik kimenekülni a pokolból. Ennyi, semmi mondanivaló vagy bármi egyéb, mintha az írók is úgy lettek volna vele, hogy ebbe kár nagyobb munkát fektetni.

Egyedül a látvány és a stílus az, ami valamennyire rendesen ki van találva-persze azonnal rákérdezünk, hogy miféle stílus is ez, amikor megpillantjuk az első felénk lendülő óriás hímtagot. Nem hiszem el, hogy ilyeneket kell leírnom, de hát mit tegyek, ha egyszer ezekkel szembesít bennünket ez az emlékezetes tesztalany.

Ezt iderajzolom a falra, az asszony biztos örül majd neki.

Ezt iderajzolom a falra, az asszony biztos örül majd neki.


Miután az első sokkon túltettük magunkat, és kicsit arra koncentrálunk, hogy játékként hogy is funkcionál ez a remekmű, gyorsan rájövünk, hogy ritka unalmas darabbal van dolgunk. Végeredményben azoknak az újabban divatos túlélőhorroroknak a táborát erősíti, amelyekben az ellenséggel szemben gyakorlatilag teljesen tehetetlenek vagyunk, nincs fegyver a kezünkben, és csak annyit tehetünk, hogy lapítunk, mint az a bizonyos végtermék a fűben.

Na már most, az ilyesmi egészen jól, hovatovább szórakoztatóan is kivitelezhető, mint ahogy azt például a kiváló Alien Isolation tette. Azt nyilvánvalóan nem a Madmind készítette, sőt lehet, hogy ők és annak és hasonlóknak a létezéséről se tudnak. A démonok egyébként a mozgásra mennek, úgyhogy nagyon lassan kell lopakodnunk körülöttük, ha el szeretnénk jutni valameddig. Szólok előre, hogy nem nagyon érdemes.

Te Lajos, pihenj le, nagyon rosszul nézel ki.

Te Lajos, pihenj le, nagyon rosszul nézel ki.


Szegényes eszköztár gyanánt be kell érnünk egy fáklyával, amit lobogtatva megzavarhatjuk őket. A készítőknek sikerült az a bravúr, hogy bár az AI eléggé megbocsátó (értsd: buta, mint a zokni), a játék mégis nagyon nehéz, és ha nem vagyunk elég türelmesek, akkor többször fogjuk a Game Over képernyőt látni, mint ha a Nioh-t tolnánk törött kontrollerrel.

Ha épp nem a tyúklépésben lopakodással szenvedünk, akkor puzzleket oldunk meg, amelyek érdekes módon nem hordozzák magukban a más téren nagy kihívást. Nem fordítva kéne ennek lennie véletlenül? Ja, olyan is előfordul, hogy mindenféle rúnákat kell rajzolnunk, véres ujjal. Pontosan annyira érdekfeszítő, mint amennyire hangzik.

Fogorvosok most ne nézzenek ide.

Fogorvosok most ne nézzenek ide.


Mint már mondtam, ha úgy döntünk, hogy ezzel a játékkal büntetjük magunkat, akkor elég gyakran el fogunk patkolni benne. Ez viszont nem csak úgy simán fog megtörténni, hanem kitaláltak rá egy mechanikát, ami, micsoda meglepetés, elég rossz lett. Valamiféle purgatóriumon keresztül visszatérhetünk a testünkbe, a gond csupán annyi, hogy a mutatványt egy rövidke időkerethez kötik.

Ha nem sikerül, akkor kezdhetjük újra az egészet, még több időt vesztegetünk el feleslegesen. Mondanom sem kell, hogy az Agonyval minden perc feleslegesen eltöltött idő, úgyhogy ez a megoldás még tovább súlyosbítja a sérelmünkre elkövetett bűncselekményt-még akkor is, ha be kell vallanom, hogy maga ez a testbe visszatérős ötlet egyébként nem lett volna rossz.

Ilyen egy vidám kis összejövetel a pokolban.

Ilyen egy vidám kis összejövetel a pokolban.


A hab a tortán mi is lehetne más, mint hogy a játékot katasztrofális technikai állapotban sikerült kiadni. Nem ritka, hogy a dialógusokból hiányzik a hang, vagy egyszerűen összeomlik és abbamarad az eszmecsere. Nagyon komoly problémáról beszélnénk akkor is, ha amúgy minden rendben volna, hiszen itt a legfőbb szempont a hangulat kéne legyen, azt pedig már csak a hanghibák is kíméletlenül lemészárolják. Persze más egyéb is megteszi ellene a magáét, de most maradjunk csak a bugoknál.

Szerencsénk, hogy ez csak a hangokat érinti. Ja nem, grafikailag is rottyon van az egész, akad, lassul, stb. Teljesen igaz, hogy az Agony egy indie játék, úgyhogy egy-két hiba teljesen megbocsátható lenne, de ami itt zajlik, az elfogadhatatlan. Ezt így nem szabadott volna kiadni, bármennyire is van rá esély, hogy patchekkel valamennyire kipofozzák. Azt, hogy különben alapból is relatíve csúnya, már meg sem említem, hisz ez tényleg egy inde-cucc.

Csobbanok egyet, jó is az így nyáron.

Csobbanok egyet, jó is az így nyáron.


Nem tudom, észrevettétek-e, de mindenben, amit tesztelek igyekszem észrevenni valami szépséget. Nos, azt itt biztosan nem találni, de pár pozitívumot mégiscsak megemlítenék a teljes korrektség jegyében. Mint már a bevezetőben is írtam, elég bátor vállalás volt egy ilyen tematikájú programmal kirukkolni, sőt, abban is biztos vagyok, hogy megvan a maga közönsége, még ha én nem is tartozok bele feltétlenül.

Van néhány dialógus is, ami, ha épp nem fagy le, akkor egész borzongató, sőt, előfordul, hogy nagyon kis nyomokban még valami fekete humor-kezdemény is feltűnik. Lehet, hogy inkább ebbe az irányba kellett volna elmenni, akkor lenne valami értékelhető is benne, talán egy egész ponttal többet kaphatott volna.

Hát, láttam már szebb tábortüzet is, de grillezni jó lesz.

Hát, láttam már szebb tábortüzet is, de grillezni jó lesz.


Azontúl, hogy játékélmény tekintetében bántóan keveset nyújt, még technikai csőd is, így pedig egyszerűen arcátlanság volt megjelentetni, nincs mit szépíteni. Ha még legalább egy kicsit dolgoztak volna rajta, akkor lehet, hogy elmenne egy gyenge középszernek, így viszont nagyon szegényes a produktum.

Lehetetlen tehát bárkinek is jó szívvel az Agonyt. A rengeteg bug és a semmilyen játékmenet még azok számára is élvezhetetlenné teszi, akit egyébként érdekelne a környezet és a benne található obszcén ötletek, ha pedig valaki túlélőhorror-kedvelő, akkor számos, ennél sokkal-sokkal jobb cím közül válogathat. Az agónia szó egyik jelentése szenvedés, kínlódás-hát, azt hiszem, legalább a címet jól sikerült megválasztani.

Agony / Tesztplatform: PlayStation 4

csak ha nincs más
  • Stílus: Túlélő horror
  • Megjelenés: 2018. május 29.
  • Ár: 8.790 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Valamennyire jól kitalált látványvilág
  • Rengeteg bug
  • Túlzottan nehéz
  • Unalmas játékmenet
  • Öncélú durvaságok
  • Hang
    3
  • Grafika
    5
  • Játszhatóság
    3
  • Hangulat
    3
3.5
Agonyázó túlélő-horrort, aminek a helyszíne maga a pokol. Ráadásul nem is jó. Nagyon nem. '>
Agonyázó túlélő-horrort, aminek a helyszíne maga a pokol. Ráadásul nem is jó. Nagyon nem. '>
7 hozzászólás

adriano

6 éve, 3 hónapja és 24 napja

Gólem írta:
Elolvastam, hogy megértsem hogyan kaphatott ilyen keveset. A teszt nagyon szórakoztató volt, átéreztem a szenvedésedet! röhögő smiley
Köszönöm szépen! röhögő smiley

válasz erre

Gólem

6 éve, 3 hónapja és 26 napja

Elolvastam, hogy megértsem hogyan kaphatott ilyen keveset. A teszt nagyon szórakoztató volt, átéreztem a szenvedésedet! röhögő smiley

válasz erre

Marduk

6 éve, 3 hónapja és 27 napja

Túl volt ez hypeolva. Egy groteszk művészfilmnek elment volna. Lehetett rá számítani, hogy a grafikai dolgokon mást nem fog tudni felmutatni. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 3 hónapja és 27 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vidoros

6 éve, 3 hónapja és 27 napja

Nem is az az igazi gáz hogy ennyire ****, hanem hogy ennyit kérnek érte. röhögő smiley 1500-ért venném még így is. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 3 hónapja és 27 napja

Három pont öt!!!! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 4 hónapja

Te jó isten, ez mekkora ****! meglepett smiley

válasz erre
Agony
8.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaGargameth profiljarDAVE profilja