Dirt 4 teszt

A legutóbbi rész, a DiRT Rally apróbb csalódást okozott, főleg abban az értelemben, hogy az addigiaktól eltérő módon a kompromisszumok nélküli élethűséget, a szimulációt helyezte előtérbe a fun faktorral szemben. Alig egy év múltán megérkezett a DiRT 4, amellyel a készítők visszatérni készülnek az elsősorban szórakoztató versenyzés világába, megtartva a brutálisan nehéz előd pozitívumait. "Be fearless", ahogy a játék mottója is mondta a promók során - ne féljünk tőle, vágjunk bele! Íme a DiRT 4.

Már a kezdet kezdetén, ahogy elindítjuk a programot, láthatjuk, hogy itt bizony nem csak a hardcore arcoknak terem majd babér: választhatunk, hogy Gamer, vagy Simulation módban akarjuk-e tolni, azt hiszem nem igényel különösebb magyarázatot, hogy melyik mód mit is jelent tulajdonképpen. Az első kanyart tehát máris sikerrel veszi az új DiRT, akkor is leülhetünk elé, ha nem vagyunk második Sébastien Loeb vagy -stílusosan- Colin McRae.

- Mi ez a szag? - Szerintem már a kuplung.

A Simulation mód egyébként nem meglepő módon a DiRT Rally fizikáján és irányításán alapszik, a Gamer pedig mindenekelőtt árkád élményeket ígér, sok segítséggel, nehezen totálra törhető kocsikkal, ahogy azt a "könnyített" műfajban kell. Fontos megjegyezni viszont, hogy az egyes beállításokat és rásegítéseket a végletekig finomhangolhatjuk, így tényleg szinte mindenki olyan élményt kap a pénzéért, ami számára a legmegfelelőbb. Mindennek tetejébe, a két mód versenyzői külön-külön online ranglistán szerepelnek, tehát nem zavarnak be egymás eredményeibe, ez is örvendetes dolog.

A tényleges játékot elkezdve, először néhány percben megismerkedhetünk az irányítással, majd ezek után egy aféle iskolába, vagy ha úgy tetszik edzőpályára kerülünk, ahol még tovább gyakorolhatunk, mielőtt ténylegesen kigurulnánk a versenyekre.

Ez is más hátán akar felkapaszkodni.

Ha úgy döntöttünk, hogy eljött a mi időnk, választhatunk végre a játékmódok között, amelyek közül a legjobb - és maga az egész program lényegi része ugye - a karrier. Nagyon jól felépített, kidolgozott módról van szó, látszik hogy nem akarták elnagyolni brit barátaink.

Kezdetben más csapatok beugró versenyzőiként próbálkozunk, és úgy szerzük hírnevet, később viszont persze megvásárolhatjuk saját gépcsodánkat és külön csapatot is csinálhatunk, amelynek színei, szponzorai, ügyes-bajos dolgai mind-mind rajtunk állnak. Eredményeink segítségével pénzt kereshetünk, amelyből javíthatjuk a kocsit, miegymás, tulajdonképpen fent kell tartanunk az egész boltot. Ha jól akarjuk csinálni, nagyon összetett menedzseléssel nézünk szembe, sok időt belefeccölhetünk a szimpla versenyzés mellett.

Baja Magyarországon van, nem Mexikóban, még ezt se tudják, höhö.

A karrier mód egyébként négy ágra oszlik tovább: klasszikus rali, ugyanez retro kocsikkal, ralikrossz mód (szerintem ez talán legélvezetesebb), valamint a Land Rush, amelyben visszatérünk a régi DiRT-gyökerekhez, és homokfutókkal vagy teherautókkal versenyzünk homokfedte körpályákon.

Mindegyik mód kellően jó és szórakoztató, de ha már a ralikrosszt kihoztam kedvencnek, akkor megjegyzem, hogy a legkevésbé kedvenc-főleg egyhangúsága miatt- a Land Rush volt, viszont legalább ez a legrövidebb is. A karrier mód tehát közelít a tökéleteshez, már önmagában ez miatt megéri bepróbálni a játékot, de szerecsére van még sok más is, amire rácsúszhatunk.

Az egyik ilyen a Free Play, amit neve alapján értelem nélküli, amolyan gyors, ?barátságos? versenymódnak gondolnánk, viszont ezen belül is gyűjthetünk pénzt a karrierünk képzeletbeli kalapjába, mégiscsak van tehát miért küzdeni.

Homokfutóval szállni élvezet.

Ennek a módnak is megvan azonban a maga negatívuma, ez pedig az országok/helyszínek sokkolóan kevés száma, amiben kipróbálhatjuk magunkat: egészen pontosa öt. Hiába nézitek az ágy alatt, a fiókban, vagy a kenyérbe sütve, ez bizony csak öt marad. Sajnos ez erős visszalépés a korábbiakhoz képest, nincs mit szépíteni.

Egy kis gyógyírt jelent az egyébként szuper Your Stage funkció, ahol saját versenypályát hozhatunk létre. A baj csak az, hogy itt is csak a hossz és a pálya komplexitása adható meg, a környezetet tekintve csak abból a maroknyi országból dolgozik ez a feature is, szóval a probléma fő gyökerét még véletlenül sem húzza ki - de legalább van, örüljünk neki.

Jó állapotú felni eladó.

Szóljunk néhány szót a száraz körítésről, azaz a grafikáról és a zenékről/hangokról is. A látványvilág változatlanul az előző generációra készült Ego Engine-t használja, ennél fogva szerintem egy fikarcnyival sem lett szebb egyéves elődjénél, viszont még bőven afelett a szint felett van, amely felett már nem befolyásolja az élményt a grafika.

Nyilván lesz olyan, aki azt mondja, hogy 2017-ben már látott szebbet, de szerintem semmi gond nincs vele, a porfelverődés és hasonló apróságok mind-mind remekül néznek ki. Esetleg az eső megjelenítésén lehetett volna mit csiszolni, de ezt már tényleg csak azért írom, hogy írjak valami negatívat is, hisz azért tökéletesnek már valóban nem tökéletes ez a grafika. Betonstabilan tudja ellenben a fps-t, ami nem rossz, viszont nagyon jó.

Öreg bömbi nem vén bömbi.

A hangokba már tényleg nehéz lenne belekötni még az igazán grumpy teszternek is. A zenék jók, a kocsik hangjai, stb. még jobbak, a navigátorülésbe pedig újra az a Nicky Grist ül, aki a való életben sokszor McRae társa is volt a versenyeken.

A DiRT 4 fő célja az volt, ahogy már utaltam rá, az volt, hogy a DiRT Rally pozitívumait felhasználva egy játékosbarátabb, könnyebben fogyasztható, szórakoztatóbb játék legyen. Ahogy a cikkből sejthetitek, maximálisan sikerül is neki, és talán nem túlzás azt állítani, hogy minden idők legjobb ralijátékával van dolgunk.

A faluban népszerű hobbi a sufnituning.

Egyedül a bosszantóan kevés pálya árnyékolja be a képet, de ez senkit ne rettentsen el tőle, hisz újra messze kiemelkedő produktumot hozott nekünk a Codemasters.

Ha legközelebb erre illetve a grafikai generációváltásra is rágyúrnak, én megajánlom a 10/10-est. Addig is itt egy kicsit kevesebb-de tényleg csak kicsit.