Dolmen teszt

Erre remek példa tesztalanyunk, a Dolmen. Mielőtt Marco átpattintotta volna a példányt, még csak nem is hallottam arról, hogy készül, de szerintem ezzel voltunk még így páran. Aztán megnéztem róla néhány trailert és ugyan a pulzusom nem ugrott kétszázra, de ígéretesnek tűntek az előzetes videók. Aztán, ahogy annak ilyenkor lennie kell, viszonylag hamar rádöbbentem hogy simán belesétáltam a hype csapdájába, de gondolom a pontszámot megtekintve erre már Ti is rájöttetek.

A Dolmen egyébként egy sötétre hangszerelt, sci-fi köntösbe bújtatott Soulsborne alkotás, csak éppen budget áron és ezzel párhuzamosan sajnos budget minőségben. Pedig amúgy nem lenne rossz ez, meg el lehet vele marhulni, főleg akkor ha van még pár haverunk aki szintén megvette, de azért nyilván fényévekre van a tripla A cuccoktól. Vagy még sokkal távolabb.

Aha, ő, akkor előre?

Bajsejtelmeim már akkor elkezdődtek, amikor a PS5 letöltési indexe szűk két perc alatt végzett és mutatta, hogy részéről minden oké, neki is ugorhatok a kalandnak. Pár kattintás után kiderült, hogy mindössze 9 giga a mérete a Dolmennek, ami sok esetben még egy korrektebb patch szintjét sem éri el. Node, ha rátenyerelünk a New Game lehetőségre, akkor némi kozmetikázás után főhősünk bőrébe bújva teleportálnak minket a Revion Prime nevű bolygó felszínére, hogy egyrészt kiderítsük, mi történt a helyi kolóniával, másrészt mintákat szerezzünk a rendkívül értékesnek gondolt Dolmen nevű matériából.

Mondanám, hogy kezdek a történet ecsetelésével, viszont az összes infót átadtam az előző mondatban. Nincs semmilyen grandiózus összeesküvés, meg kidolgozott szereplők, esetleg érdekességek. Pár mondatban összefoglalja egy narrátor a szitut, meg kóborlásaink közepette rá tudunk kattintani terminálokra, ahol egy-egy új mondattal bővítik a "hátteret".

Nyilván teljesen felesleges párhuzamba állítani vele akár a Dark Soulsokat vagy a Bloodborne-t, de az Elden Ring mellett sem nézne ki jól. Mindegy, ezen lépjünk túl, kicsi pénz, kicsi csapat és teljesen máshol van a fókusz. Szóval, a félresikerült transzfer után magunkhoz térünk egy közepesen gusztusos területen, ahol az egy négyzetméterre eső pókhálók száma egészen magas.

Nyomorult nekromorf, izé, dög, most véged!

Viszont ami szintén biztos, hogy a Dead Space-szel igencsak sokat játszhattak a derék kreatívok, ugyanis szinte megszólalásig hasonlít minden az ott látottakhoz. Hősünk páncélzata, a környezet, de még az első ellenfelek is Isaac Clarke kalandjait juttatják eszünkbe. Aztán ahogy haladunk előre, ez már talán nem lesz ennyire szembetűnő, de azért jól érezhetően nagyon erős forrás volt az EA klasszikusa.

A külcsín egyébként első blikkre nem olyan vészes: emberünk egész jól néz ki, a mozgási animációk sem trágyák, valamint a sötétben motoszkáló hangok, morranások és hörgések is segítenek az atmoszféra megteremtésében (fejhallgatóval jobb az élmény). Aztán ahogy haladunk előre, azért ez az illúzió kezd egyre jobban szétcsúszni.

Ahogy jönnek a komolyabb effektek (robbanások, tüzek, köd) az már inkább PS3 szint, mint kurrens gen, de a bejárható területek sem dúskálnak a kreativitásban. A mélypontot szinte mindig az adott szakaszt lezáró főmufti jelenti. Olyannyira fantáziátlanok, sótlanok meg kidolgozatlanok, hogy itt már csak sóhajtozni tudtam. Ez igaz egyébként a szimpla ellenfelekre, pedig a végletekig csiszolt játékmenet mellett ez a másik főbb ismertetőjele ezeknek a műveknek.

Nem, nincs nálam apró

Amúgy ebben sem próbálkozik meg semmi újítással a Dolmen - a biztonsági alapokat csak egy-egy apróbb ötlet töri meg. Ilyen például ha védekezésnél a megfelelő ütemben rántjuk fel az energia pajzsunkat, akkor pár pillanatra megszédül opponensünk, mi meg szecskázhatjuk büntetlenül. Szerencsére nem kell kizárólag a közelharcra szorítkoznunk, mert lőfegyverek is helyet kaptak. A muníciót egy kék színű mérce jelöli életerőnk mellett - addig húzogathatjuk a ravaszt, amíg ez el nem fogy, cserébe relatíve hamar visszatöltődik.

Apró csavar, hogy az életünk visszatöltésére is ezt kell használni, szóval meg kell fontolni hogy mikor min lesz a hangsúly. Nagyjából ezek lennének a zsánertől való eltérések, semmi több. A választható kasztok szinte teljesen érdektelenek (mesterlövész, tank és a kettő ötvözete a fejvadász), csakúgy, mint a játékmenet többi része. Itt máglyák helyett beacon-ök segítenek a pihenésben: ezeknél tudjuk feltölteni készleteinket (nyilván az addig legyőzött lények is feltámadnak), valamint visszatérhetünk a bázisul szolgáló hajóra fejlődés céljából.

Tapasztalati pont vagy rúnák helyett itt nanite-ok lesznek a fizetőeszköz, de egyébként minden úgy működik, mint bármely egyéb SB címben. A fő képességek erősítéséhez bizonyos mennyiségű nanite-ra van szükségünk, amik értéke aztán egyre csak nő ahogy növeljük a szintünket. A bázis egyébként ocsortányul átláthatatlan, ráadásul semmi sem jelöli, hogy melyik szobában/munkaasztalnál miket tudunk csinálni.

Nahát, milyen szépen összegyűltünk

Ez már csak azért sem túl jó, mert egy komplett craft rendszer szintén lapul itt a felszerelésünknek, de valahogy a rendszer elfelejt szólni erről. A terepen egy csomó tárgyat szedhetünk fel, amik bizonyos tervrajzokhoz szükségesek - ha összegyűjtjük minden elemét, akkor több lépcsőben erősíthetjük az adott páncélt, baltát vagy puskát.

Felszerelésünk elementális sebzéseivel szintén mókolhatunk. Ez alapvetően úgyszintén fontos, mert a drága ellenfeleink igencsak érzékenyek bizonyos típusra (tűz, jég, satöbbi), amire ha rájövünk és kiaknázunk, lényegesen egyszerűbb dolgunk lesz velük. Az ilyen jellegű cuccoknál mindig nagy kérdés a nehézség. A Dolmen ebből a szempontból meglehetősen hullámzó. Az elején egészen jól boldogulunk, de néha azért fűbe harapunk.

Igen, ilyenkor vissza kell caplatni hullánk helyére, hogy megkapjuk az addig begyűjtött cókmókokat. Aztán minden átmenet nélkül egészen bedurvul, mi meg csak pislogunk, mint hal a szatyorban hogy ez mi volt. Kicsit az az érzésem, hogy nem tudták eldönteni, valójában mennyire szivassák meg a derék játékost, így egy kicsit össze-vissza sikerült. Az online multiplayer adott egyébként ha túl nehéznek találnánk: összesen hárman tudunk randalírozni, viszont erősen limitált ilyenkor a tevékenységünk.

Na, békön, segíts hazajutni

És igazából ennyit érdemes tudni a Dolmenről. A nagy tömegből alig tűnik ki, de ez is inkább a műfajnak köszönhető, lévén sci-fi SB művel azért nem lehet Dunát rekeszteni. A játékmenetet ismerjük, a külcsín szódával elmegy (főleg a stuff árához képest), viszont a legyőzendő lények fantáziátlansága, a pályák sótlansága meg a sztori szinte teljes hiánya azért nem a pozitív oldalt erősítik.

A Dead Space hatással ki tudok békülni, nem is áll neki rosszul amúgy, de például hogy a fejlődési rendszerhez miért nem tudtak egy tutorialt mellékelni, az rejtély. Ha tetszenek a képek, akkor az uborkaszezonban még akár rá is nézhetsz, de ha kihagyod, az égvilágon semmit sem veszítesz vele. A marketingesek meg jól végezték dolgukat, gondolom most Bora Borán üdülnek.