Dreamfall Chapters: The Longest Journey teszt

A jó öreg PC-n már nagyon régóta tolhatjuk a játékot, de szerencsére lassan érkezik kedvenc konzoljainkra is, lássuk hát, hogy megérte-e a hype, ezúttal mit tartogat számunkra Stark és Arcadia világa?

Akik játszottak az előző résszel, nyilván emlékeznek, hogy az bizony eléggé sötét hangulatban ért véget, főhősnőnk, Zoë Castillo kómában maradt, Kian Alvane-t, az Arcadiai harcost börtönbe vetették, April Ryan pedig nagyon úgy tűnt, hogy meghalt, ráadásul Stark világának polgárai az úgynevezett álomgépek megjelenésének veszélyével voltak kénytelenek szembenézni. Nem túl szép kilátások - innen veszi fel a fonalat az új rész (vagy sorozat, ahogy tetszik.)

Csak nem fáj a gyomrod, tesó?

Nem csalás, nem ámítás, kiderül, hogy valóban olyan tré volt a helyzet, amilyennek tűnt az előző rész végén: Kian a kivégzését várja, April-t éppen temetik a lápi emberek, Zoë pedig még mindig kómában van. Igaz, még utóbbi van a legjobb helyzetben, hiszen ő az álomvilágban azért tudatánál van, szinte már meg is szokta a körülményeket, emberek rémálmait segít elűzni, tulajdonképpen felébreszti őket.

Vele is tartunk néhány ilyen küldetésre, ezzel a nyit a játék, nagyon hangulatos kis kezdés. Dolgunk végeztével megtudjuk, hogy szükség van ránk a való életben is, hiszen az álmok világa nagyon megfertőzte kicsiny Földünket, mindenki menekül a valóság elől az álmodógépbe, ami tarthatatlan állapot ugye, uccu neki, menjünk segíteni. Zoë először nem tudja, mitévő legyen, de kis hezitálás és pár puzzle-feladat után végül is igent mond és visszatér földi (jobban mondva stark-i) testébe, és felébred.

Hogy te én? Hogy ő mi? Hogy mi mi?

A játék története három könyvre van osztva, még az első könyvön belül találkozunk a másik főhőssel is, Kiannal, aki ugye kivégzését várja, de végül furfangos módon vele is sikerül megszöknünk szorult helyzetünkből, és átállunk az ellenállás oldalára, hogy marcona külsőnk végre egy jó embert takarjon. (April, szegény, értelemszerűen nem tér vissza, pedig sok férfijátékos biztos szívesebben nézte volna őt mint barbár emberünket, de az élet nem habostorta, és különben is itt van nekünk Zoë, ugyebár.)

Amit itt leírtam, nagyjából fel is ölelte az első, bevezető könyv történetét. Láthatjuk, hogy mindkét karakter egyfajta újjászületésen ment keresztül, innen a könyv címe is: Reborn. Ez a párhuzamosság egyébként a további, összesen négy könyvre is megmarad, nyilván nem véletlenül, ügyes az egész koncepció, pacsi az íróknak. A történetből nem is lőnék le többet, legyen elég annyi, hogy nem hazudtolta meg magát a franchise, ezúttal is egy nagyon jó kis sztorival hozakodtak elő, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog annak, aki vevő az efféle hangulatra, miliőre, stílusra.

Kis lány a nagy városban.

Apropó, hangulat, miliő: na ez az, ami csillagos ötös a játékban. Zoë városa, Europolis egy fantasztikusan megálmodott nagyváros, amely, mint kiderül, jelenlegi európai államok egybeolvadásával született. Éppen ezért nagyon változatos hangulatú, vannak szép és modern, de lepukkant "balkáni részei is.

Az ember csak kapkodja a fejét a feliratok láttán is, hol német, hol angol, hol cseh szavakat fedezhetünk fel, nagyon pöpec az egész, szinte könyörög a mozivászonért. Az utcákon sok a mindenféle futurisztikus kütyü, kis robot, sőt, a politikai plakát is, de utóbbiak nem Brüsszelt akarják megállítani, hanem egyfajta elnökválasztás készülődik, Zoëval egyébként ebből is tevékenyen kivesszük a részünket.

Bébikülönítmény akcióban.

Kian világa már egy fokkal sablonosabb, gyakorlatilag egy szabvány mágikus fantasy-helyszínnel van dolgunk, de Europolis minden tekintetben kárpótol minket ezért.

A párbeszédek meglehetősen jól megírtak és szórakoztatóak, ütősek a szinkronhangok, főleg Zoë esetében, és nagy szerepük is van a játékban: sokszor az egész sztori végkimenetele múlhat a döntéseinken és reakcióinkon. Amikor valami nagy válaszútról döntöttünk éppen, azt nem rejti véka alá a játék, egyből megjelenik egy felirat, hogy most ennek kérem szépen következményei lesznek.

Ez bármilyen csip-csup ügy után előfordulhat egyébként, tehát érdemes mindig odafigyelni, hogy adott helyzetben hogyan viselkedünk. Sajnos vagy nem sajnos, magyar lokalizáció nincsen, így a jobbfajta angol (vagy német) nyelvismeret hiánya problémát okozhat, de ez kalandjátékok esetében talán már megszokott lehet.

Nem tudom, szerintem válts fodrászt.

A feleletválasztgatáson kívül a játékmenet másik a alappillére a puzzle-k megoldása. Ezekkel akad egy kis gond, véleményem szerint meglehetősen nehézre sikeredtek, alapvetően nem szokott gondom lenni ezekkel, de itt bizony sokszor vakartam a fejemet, hogy hogyan tovább.

Egyszerűen valamikor nincs segítségünkre a logika sem abban, hogy mit mivel kombináljuk, melyik különleges képességünket használjuk. Főleg a játék elején bosszantó ez, idővel már jobban megszokjuk és ráérzünk hogy hogyan működnek a dolgok ebben a világban (világokban), de kezdetben tényleg szükség lesz azokra a bizonyos szürke agysejtekre.

Néhány szó a grafikáról. Szerintem kimondottan szép, Stark s azon belül Europolis neonfény-árban úszása, kidolgozottsága tapsot érdemel, de ugyanez igaz Arcadia mocskos, poros-sáros középkori helyszíneire is. Igaz, az a pár év csúszás, mire konzolokra is megjelent, meglátszik rajta.

Hmm, vajon merre vannak a kamuréjben szemcsik?

A karakterek kissé meseszerűek, bár nem érnek fel a Tomb Raider vagy az Uncharted szintjéhez, ebbe a miliőbe teljesen beleillenek, kifejezőek, könnyen szimpatizálni kezd velük az ember. A zene is teljesen jó, tipikusan az a "nem lóg ki"-fajta, régi motorosok biztosan tudják hogy miről beszélek.

Összességében kellemes játék ez, nem nagyon lehet rajta unatkozni, a hangulat telitalálat, a karakterek és a sztori több mint jó, egy kalandjátéktól pedig többet nemigen várhat az ember, így az összes epizód egyben már kimondottan jó vétel lehet, tekintve, hogy a játékidő sem a rövidebbik fajtából való.

Teljesen ajánlható darab, nyugodt szívvel mondhatom, hogy kalandra fel!