Mafia II teszt

/>Feltehetően szintén a GTA-sorozatnak köszönhette azt is a Mafia, hogy majdnem egy évtizedet kellett várnunk a folytatására, de legalább megérkezett, itt van közöttünk, és gyermeki kíváncsisággal álltunk neki tesztelni őt, választ keresve arra a kérdésre, hogy sikerült-e felülmúlnia nagy elődjét, avagy megmaradt annak árnyékában. Aki nem akarja már idejekorán lelőni a poént, az kéretik átugrani ezt a mondatot, ugyanis előrevetíteném, hogy sajnos nem sikerült a lehetetlennek hitt feladat, nagyon jó játék kerekedett a Mafia II-ből, de a szinte hibátlan első részt képtelen volt felülmúlni. A következő bekezdésekben pedig felderítjük nektek, hogy miért is gondoljuk mindezt. Lássuk azonban egyszer a sztorit, ami már a debütálás egyik erőssége is volt. Sajnos a Mafia II-ben képtelenek voltak az illetékesek egy olyan ütős történettel előállni, mint nyolc évvel ezelőtt, bár érezhetően igyekeztek valami monumentálisat alkotni, sem az utolsó képsorok, sem a közbeiktatott fordulatok és drámák nem voltak képesek arra, hogy komolyabb hatást elérjenek. Persze még így is lényegesen csavarosabb és jobb a cselekmény, mint a manapság megjelenő játékok esetében, ezt azért jobb, ha észben tartjuk... Lássuk azonban konkrétabban!

Az alkotás az 1940-es évek elején, illetve az 1950-es esztendőkben kíván terelgetni minket egy kicsit, a történet pedig egy sötét irodában veszi kezdetét, amint főhősünk, avagy Vito Scaletta saját múltján mereng egy fényképalbum lapozgatása közben. Egészen kisgyerek koráig visszautazhatunk az időben, megismerve családját, amint az amerikai álmot kergetve Itáliából a tengerentúlra szöknek. Ám nem telt bele sok időbe, hogy a família felismerje, az amerikai álom nem éppen olyan, mint ahogyan otthon elmesélték nekik, ott sincs kolbászból a kerítés, és nem kap mindenki felkapott munkát már az első napokban, pláne akkor nem, ha az ember egy bevándorló. Vito édesapjának halálával a család sajnos arra kényszerül, hogy immáron végleg Amerika földjén élje meg a jövőt, és a második világháborút is, amit hősünk is megérez, köszönhetően besorozásának, aminek hála ismét szülőföldjén találja magát, ám már nem kedves vendégként, hanem ellenségként. Itt kapjuk meg először az irányítást az immáron felnőtté cseperedett Vito felett, megtanulunk célozni, lőni, fedezékbe bújni és egyéb ehhez hasonló apróságok is elsajátításra kerülnek.

Érdekes módját választották tehát az illetékesek, hogy bevezessenek minket a játék használatának rejtélyeibe. Már a kezdő kontrollálható képsorok alatt ugyanis óriási lövöldözésbe keveredünk egy ellenállókkal teli ház bevétele közben, majd nem telik bele sok időbe, hogy a kontrollt ismét elvegyék tőlünk. A háborúnak ugyanis vége, hősünk már hazafele vonatozik, és még le sem száll a szerelvényről, máris egy régi ismerős ugrik a nyakába, aki a jövőben társunk és egyben barátunk is lesz. Bár édesanyánk és immáron nővé érett hugicánk nem rajong az ötletért, de mivel a bevándorlók élete továbbra sem rózsás a tengerentúlon, Vito úgy dönt, nem hallgat családjára, és beleveti magát az alvilágba, avagy enged régi-új barátja nyomásának. Alighogy ismét megkapjuk az irányítást, a program újra csetepatéba kever minket, nővérünk ugyanis tetemes adósságot halmozott fel magának, és azt mégsem hagyhatjuk, hogy egy rossz arcú gengszterforma rángassa a mi kishúgunkat. Azonnal le is ütjük a jövevényt, miközben a program megmutatja nekünk, hogy miképpen bánjunk öklünkkel, hogyan csaljunk elő kombókat, és az első komolyabb feladatot is a nyakunkba varrja, szedjünk össze annyi pénzt, amivel nővérünk egyenlítheti adósságát.

Rögtön fel is keressük már a vasúton megismert jó barátunkat, akivel elindulunk, és amellett, hogy a végtelenül laza uraság beavat minket a játék további rejtelmeibe - autófeltörés egy aranyos mini-játékkal, ruházkodás, stb. - elkezd feladatokkal is bombázni minket, amelyek lineárisan, tehát választás nélkül ömlenek a nyakunkba. Szépen belekeveredünk a gengszteréletbe, a játék itt még kellő élvezetet nyújt, autókázunk, öldökölünk, meglesz a pénz a hugicának is, majd komolyabban elvetjük a sulykot, és lesittelnek minket. Így tehát a háborúból hazatérve nem sokáig élvezhetjük a szabadságot, ám néhány aktívan eltöltött börtönév után újra kint találjuk magunkat, majd egyenes út visz minket a végkifejletig, miközben igazi maffiavezérré fejlődünk az egyszerű történetben. Érdekesség, és számomra óriási pluszt is jelentett, amikor a börtönből kijövet megláttam a város nyári arculatát, lévén előtte csak hóban és fagyban, komoly hóesés közben láthattam lakhelyemet, a börtönből azonban éppen nyáron szabadulunk, és higgyétek el, valami félelmetes ugyanazt a helyet, brutálisan megváltozva - lévén a divat és minden átalakult időközben, a 40-es évekből ugyanis 50-es évek lettek - ragyogó napsütésben látni. A kinézetről lentebb még bővebben is értekezünk majd, előbb azonban lássuk magát a játékmenetet.

#tv#

A Mafia II stílusilag egy hátsónézetes sandbox akciózás, ezzel talán senkit nem ütöttem szíven, hiszen ha mással nem is, ezzel biztosan a legtöbben tisztában voltatok. Azzal viszont már kevésbé, hogy milyen óriási hiányosságai, de leginkább negatívumai vannak a játéknak. Tartom magamat a korábbi kijelentésemhez, miszerint egy nagyon jó program született a folytatás képében, azonban akadnak benne a fejlesztők által elkövetett orbitális butaságok. Ilyen a túlmisztifikált történet például, aminek köszönhetően többet bámuljuk unott pofával a monitort, az unalmas átvezető jeleneteket és dialógusokat nézve - tisztelet a kötelező kivételeknek -, mint amennyit játszunk. Ha meg is kapjuk az irányítást, a legtöbb esetben nyoma sincsen az olyan egyedi küldetéseknek, mint amelyikben például bombát kellett tenni egy jól őrzött épület konferenciatermébe, takarítónak öltözve. A legtöbbször ugyanis vagy fuvarozgatni fogunk valakit avagy valakiket egyik pontból a másikba, vagy lövöldözni fogunk valakikkel a folyamatosan csak szaporodó ellenségre. Ezt a szabályosságot, és mondjuk úgy, monotonitást a fejlesztők nem kívánták - avagy nem tudták - felrúgni, megmaradtak inkább a biztos pontoknál.

Kiemelném, hogy a játékvilág jelenlegi szereplőihez képest a Mafia II küldetései rendben vannak, mint ahogyan teljes valója is, de önmagához képest többségük - tehát akad pár kiugró feladat - elfogadhatatlanul unalmasak, arról nem is beszélve, hogy a játék nagy részét mozizással töltjük. Szintén nem tetszett, hogy bár az előttünk álló terület - ami lehetett volna nagyobb is - szabadon bejárható, szabadnak mégsem fogjuk soha érezni magunkat, ugyanis küldetésről-küldetésre járkálunk, és sem mellékszálak, sem egyebek nem ösztönöznek minket arra, hogy felderítsük a várost, esetleg pénzt gyűjtögessünk, és a többi, így tehát mehetnénk, de minek? Bár lehet összeszedni néhány korabeli Playboy újságot, benne néhány ma is szemrevaló mezítelen hölggyel, illetve gyűjthetünk körözési személyekről szóló iratokat is, ezeken kívül viszont más valóban nincs a játékban, hacsak nem vesszük ide a ruhaüzleteket, ahol a kor divatja szerint öltöztethetjük fel hősünket, vagy az autószalonokat, ahol átfesthetjük és - figyelem - tuningolhatjuk verdáinkat, amelyek nyolcvannál már a legtöbb esetben csúcssebességet érnek el. Persze a poén kedvéért vásárolhatunk majd magunknak fegyvereket, de bedobhatunk egy hamburgert is néhány sör társaságában - regenerálják az életerőt -, hogy a tankolásról se feledkezzünk el, de mindez édeskevés, szabadságérzetet pedig egyáltalán nem biztosít.

Jó ötlet volt, hogy az illetékesek gondoltak olyan apróságokra, mint a saját lakás, ahol ehetünk, ihatunk, aludhatunk, de hallgathatunk rádiót is akár, sőt az igazi extra, hogy megnyithatjuk a vízcsapot is, de másra már nem vagyunk képesek. Bár napestig lehetne sorolni azokat a tevékenységeket, amiket még lemintázhattak volna ilyen formában a programozók, a játék egy orbitális pozitívuma, avagy, hogy rendkívül kidolgozott minden egyes részlete, remélhetőleg már ebből is kiderült. Talán még soha az életben nem láttam ennyire jól belakott várost egy videojátékban, mint amilyen Empire Bay. Itt ugyanis nem csak az időjárást variálták a programozók, hanem olyan apróságokra is odafigyeltek, mint az emberek egyéni tulajdonságai. Van, aki csak vár a parkban, majd hazamegy, de akad, aki csak sétál, és végül betér egy kocsmába, de lesznek akik csak rohannak a munkahelyre, esetleg haza, a lényeg, hogy nem bugyuta díszítések ők, hanem szinte létező, élő emberek, még ha csak virtuálisak is. Hasonlóan pozitívan tudok nyilatkozni az autózásról is, hiszen ha nem lövöldözünk, vagy nem nézünk egy átvezető animációt, akkor biztosan száguldani fogunk valahova a kor valamelyik remekével. Látszik, hogy a városban jól működő autósiskola van, hiszen bár néha tudnak karambolt csinálni a sofőrök, olyan idegesítő húzásokat, mint amiket például a GTA-sorozatban átélhettünk, a Mafia II-ben biztosan nem kell elszenvednünk.

Nyomatékosítva tehát, a játékban egy olyan virtuális valóság elevenedik meg előttünk, ami egyszerűen már ijesztően valóságos és belakott, sőt, minden illeszkedik mindenhez, így tehát esőben és éjszaka kevesebben vannak, míg szikrázó napsütésben hemzsegnek az utcán az emberek. Természetesen a fejlesztők a fakabátok jelenlétéről is gondoskodtak, akik akár gyorshajtásért is megbüntethetnek, de egy gyors átöltözés, vagy a kocsink átfestése, netán rendszámtáblájának módosítása is könnyedén orvosolhatja a büntetőcédula, esetleg a letartóztatás veszélyeit. Bár lehetett volna még sok-sok apróságot lemintázni a Mafia II-ben, úgy érzem ezen a téren tökéleteset, de legalábbis ahhoz közelit alkottak a fejlesztők, soha, hangsúlyozom, soha nem láttam még ennyire belakva egy virtuális várost, annak ellenére sem, hogy hiányzik még pár dolog, de ha nem hívom fel rá a figyelmeteket, valószínűleg észre sem veszitek, hogy például nincsenek gyerekek a játékban, és egyéb, valóban csak szőrszálhasogatásra elegendő dolgok. Tökéletes a hangulat na, ebben mindenképpen sikerült túllépnie elődjén a Mafia II-nek.

Ráadásul mindehhez egy elképesztő kinézet is tartozik. Fogalmam sincs, hogy miképpen hozták össze a programozók, hogy egy barátságos gépigény mellé egy ilyen brutális kinézet társuljon - ráadásul töltési idők nélkül -, de mindenképpen tiszteletre méltó, amit csináltak, ehhez nem is férhet kétség. Teljesen felesleges lenne részleteket kiemelni a produktumból, de valóban minden olyan aprólékosan került lemintázásra, hogy az egyszerűen elképesztő, és bár nem a világ legszebb játéka a Mafia II, ezért a részletességért mindenképpen kijár neki egy maximálishoz közeli pontszám. Nem voltam ugyanakkor teljesen elégedett a hanghatásokkal, a szinkronok többsége bár rendben van, a legtöbb átvezető animáció - tényleg brutálisan sok van belőlük - azért fullad unalomba, mert egyrészt klisés dolgokat adnak elő bennük, másrészt néhány szinkron szerintem hallgathatatlanul rossz, erre jobban is oda lehetett volna figyelni, ami máris lényegesen fellendítette volna ezeket a videókat. Piros pont jár ugyanakkor a három rádióállomásért, amin a legjobb korabeli zenéket hallhatjuk, valamint akár saját gaztetteinkről is tájékozódhatunk, ha éppen hírek vannak.

Nos, tehát összegezzük, ami eddig elhangzott. Pozitívum, hogy a játék eszméletlenül szép, már-már ijesztően realisztikusan berendezett világgal rendelkezik, jó, bár újdonságoktól mentes a harcrendszere, és roppant hangulatos, hűen eleveníti fel számunkra a második világháború utáni tengerentúli világot. Ezekkel szemben negatívum ugyanakkor, hogy a szabadságérzetünk egyenlő a nullával, a küldetések nagy átlagban nem túl izgalmasak, a történet is elég átlagos az elődhöz képest, mindezeken felül pedig botrányosan sok a felesleges átvezető animáció, amelyeknek köszönhetően nagyjából annyit mozizunk, mint amennyit játékkal töltünk, és ha mindez nem lenne elég, a Mafia II-t akár két laza délután alatt kijátszhatjuk, így mondhatjuk bátran, hogy nagyon rövid is lett a végeredmény. Nem egy túl rossz felállás ez így, de a maximális, és az ahhoz közelítő pontszámoktól is bőven lemondhat ezeknek köszönhetően a játék, ami elődjéhez sajnos nem tudott felérni. A piacon jelenleg létező alkotásokat több tekintetben is lepipálja a program, de az első epizódhoz képest egy kicsit csalódás. Ha a címben nem szerepelne egy kettes, és most egy debütálásról beszélnénk, valószínűleg kiugranék a bőrömből örömömben, de így sajnos kénytelen vagyok elhúzni a számat, bármennyire is fájdalmas ezt megtennem. Én - ha nem is nagyon -, de csalódtam egy kicsit a Mafia folytatásában... Talán majd egy harmadik rész!