PES 2015 teszt

2014. november 20.
73.4341
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A sportjátékok piaca egy-egy sportág esetében nagyon szűk, ami érthető, hiszen a versenyzők közvetlenül egymással versenyeznek és nagyon nehéz egyediséget adni ezeknek a játékoknak, ha pedig hiányzik az egyediség, akkor jön a marketing és az arra költött pénz, amiben jó néhány fejlesztőcsapat igencsak nagy előnyt élvez. Valami ilyesmi a helyzet a focis játékok piacán, magáról a piacról pedig a legtöbb megkérdezettnek egészen biztosan a FIFA sorozat ugrik be, ám van még egy név, mely hosszú évek óta igen elszántan veszi fel a versenyt az említett óriással, ez pedig nem lenne más, mint a Konami berkein belül készülő Pro Evolution Soccer 2015, mellyel leginkább PES 2015 néven találkozhatunk majd.


A PES sorozat olyannyira nagy múltú, hogy volt olyan időszak, amikor a FIFA loholt utána, azonban jó néhány éve megfordult már az a bizonyos kocka, a PES széria pedig sajnos egyfajta hullámvölgybe került. Tesztünk természetesen nem lesz egy PES-FIFA összehasonlítás lesz, pedig akár az is lehetne, hiszen ez a két játék uralja a piacot, ha pedig nyíltan összevetjük őket, akkor ti is könnyen tudtok dönteni. Szerencsére a PES 2015 is van olyan karakteres játék, hogy egy egész tesztnyi tartalmat generáljon, a FIFA pedig lassan felkötheti a csinos rövidnadrágját.

A "valóságra épülő" sportjátékok egyik legfontosabb eleme a tartalom, mely a labdarúgás esetében különösen fontos, hiszen aki ilyen játékkal játszik, annak bizonyára megvan a kedvenc válogatottja, a kedvenc csapata, a kedvenc edzőse és nem nagy meglepetésre a kedvenc játékosa, így ha ezek közül néhány be sem kerül egy focis játékba, az igencsak negatív töltetű lehet. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyszerre két platformon is folyt a teszt, a PC volt a fő platform, de időnként kikacsintunk az Xbox One verzió különbségére is.

Közönség és Ronaldo közelről

Közönség és Ronaldo közelről


Ha valaki a valós világból merítve akarja megalkotni focis játékát, annak bizony komoly tárgyalásokon kell túlesnie, hogy sok zsák pénzért megszerezze a megfelelő licenszeket, melyeknek köszönhetően a felhasználó kedvenceivel cselezgethet a pályán. Ezen a téren a FIFA az úr, így jó pár éve egy kicsit vicces helyzetben van a Pro Evolution Soccer széria, mely sokakat tántorít el, így tulajdonképpen az aktuális részek sokaknál esélyt sem kapnak a bizonyításra.

Azt meg kell értenünk, hogy ezzel a Konami sem tud nagyon mit csinálni, hiszen szerződések, érvényességi határidők és rengeteg pénz van a buliban, ráadásul valamilyen szinten meg is lehet kerülni a dolgot. Sajnos többek között pont az egyik, hanem a legnépszerűbb bajnokság, az Angol Premier Liga van kicsit átszabva a játékban, így akik élnek-halnak az angol fociért, azok kicsit csalódottak lesznek. Én magam is rögtön az Arsenallal akartam megnyerni minden trófeát, de már az elején tudatosult bennem, hogy a North London név lesz majd a kupámba vésve, pedig olyan jó lett volna, ha legalább virtuálisan is, de kupához tudom segíteni az Arsenalt.

A játékosok természetesen nem álnéven játszanak, csupán a csapatnév, a címer és a ruházat az, ami csak utalás szintjén hasonlít a valóságra. Persze ez nem minden ligával van így, így például a spanyol bajnokság hívei teljes pompában vághatják a gólokat Messivel vagy Ronaldoval. Az országokon belüli kupák nem licenszeltek, így ezen a téren is eltérő nevekkel találkozhattok majd.

Az egyik legnagyobb negatívum után jöjjön jó néhány pozitívum, ugyanis ezekből is akad szép számmal. Egy ilyen játék esetében nagyon fontos a fizika, mely alatt leginkább a különféle mozgásokat kell érteni. Ezen a téren rendkívül sokat fejlődött az új rész, ami igencsak megnövelte a játékélményt. Az éppen irányításunk alatt lévő játékos tényleg olyan, mintha mi magunk lennénk a pályán, így a kontroller adottságain belül rendkívül jól követi az utasításokat és a mozgások kivitelezése is jól sikerült. A fizika nagy léptékű pozitív változásával a játékmenet is sokkal gördülékenyebb lett, sokkal élvezetesebb egy-egy meccset lejátszani, mint mondjuk a korábbi rész esetében.

Kifinomult labdalevétel lassítva

Kifinomult labdalevétel lassítva


A csapattársakat is csak dicsérni lehet, hiszen a mesterségen intelligencia egészen jó lett, ami szintén a játékélményt segíti. Egyrészt intelligens mozgásukkal segítenek nekünk a pályán, másfelől pedig a taktikai utasítások is meglátszanak a csapat egészén. Ebből adódik, hogy a taktikai részt is csak dicsérni lehet, hiszen nem csupán az alakzatokon látszik meg az, amit a mérkőzések előtt beállítunk, hanem amikor változtatunk a csapatunk játékstílusán, akkor az a pályán is tükröződik.

A játékmenettel szorosan összefüggenek a játékmódok is, melyek rendkívül nagy újdonságot nem hordoznak magukban, de szerintem mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbb lehetőségeket. Természetesen játszhatunk egy barátságos mérkőzésnek megfelelő gyorsmeccset, de választhatunk olyan európai kupák közül, mint például a Bajnokok Ligája, vagy az Európa Liga, illetve országonkénti bajnokságokban is indulhatunk és válogatott mérkőzéséket is nyerhetünk. Az sem véletlen, hogy minden évben érkezik egy PES és egy FIFA is, hiszen az évi két átigazolási időszakban igen sok játékos cserél csapatot, így az ilyen játékokban a keretek aktualitása is nagyon fontos. Erre a részre sem lehet panaszunk, mindenki a helyén van, az viszont elég idegesítő volt, hogy sokszor próbált valamilyen online frissítést keresni a játék, ami ráadásul az elfogadható hosszúságnál kicsit tovább tartott.

Olyan apróságokat is érdemes megemlíteni, mint például a fű hosszának választhatósága, mely valamilyen szinten befolyásolja a csapatokat, illetve a közönségben ülő "papíremberekről" sem szabad megfeledkezni. Saját tapasztalat alapján mondhatom, hogy egy-egy rangadón láthatóan fokozottabb a lelátói hangulat, ami olykor-olykor hozzá tud adni a játékélményhez.

Az elmúlt években azt is megfigyelhettük, hogy egy-egy játékstílus inkább a konzolok felé vette az irányt, ezek közé tartoznak a focis játékok is. Arról már nem is érdemes hosszú sorokat írni, hogy szegény PC-s tábor mennyi konzol-átiratot kap, miközben azt gondolnánk, hogy a drága pénzért megvásárolt számítógépes játékunk számítógépes élményt nyújt majd. Ez sajnos a PES 2015-re is igaz, hiszen a PC verzió esetén ordít róla, hogy egy konzolos átiratról van szó. Az ordító jelek közé tartozik már rögtön a menü is, mely nagy keretekből áll, hogy egy-egy joystickmozdulattal könnyen tudjunk közöttük váltani. Szintén a konzolokból lett átvéve az irányítás is, az ezzel kapcsolatos beállításoknál ugyanis konkrétan egy kontroller fogad minket.

Na, vajon milyen színű mezben volt az ellenfél?

Na, vajon milyen színű mezben volt az ellenfél?


Én billentyűzettel kezdtem el játszani a játékot és azt nem mondanám, hogy lehetetlen volt normálisan játszani, de később kipróbáltam egy Xbox 360 kontrollerrel és azt kell mondjam, hogy sokkal jobban élveztem a játékot. Valahogy olyan érzésem volt, mintha az aktuális játékos lábai szorosabb kapcsolatban lennének a kontrolleremmel, mint a billentyűzetemmel. Természetesen az Xbox One verzió esetében ilyen jellegű csalódottság nem merül fel.

Amin még meglátszik a konzolos feeling, az a grafika. Nem mondanám, hogy csúnya játékról van szó, sőt a Fox Engine igencsak jó lett, de valahogy nyugodtabban fogadtam volna a grafika minőségét akkor, ha egy konzolon indítottam volna el a játékot. Az Xbox One verzióban ez természetesen nagyszerű grafikának számít, a tévén gyönyörűen mutat a játék. Az már csak hab a tortán, hogy a PC verzióban hiába kerestem egy felbontásállítási lehetőséget, vagy egy grafikai részletességet módosító menüpontot. Konzolon ugye ilyenekre nincs szükség, így az "átiratban" sem kapunk ilyet, helyette telepítés után a játék mappájában találunk egy settings.exe nevű indítható alkalmazást, melyet elindítva megkapjuk a szűkös grafikai opciókat. Az sem árt, ha az ajánlott követelmény körül helyezkedik el gépünk teljesítménye, hiszen nincs annál rosszabb, amikor egy gyors mozgásokra kiélezett játékban szaggatást tapasztalunk.

Az sem véletlen, hogy a Video Games Live show budapesti állomása volt a háromszázadik helyszín, hiszen az illetékesek a játékok zenei vonalát is egyre komolyabban kidolgozzák, illetve sokszor beszerzik a megfelelő zenéket. Ez történt a PES 2015 esetében is, a zenékért felelős csapat pedig remek munkát végzett. A FIFA játékok egyik erőssége mindig is remek zenei felhozatal volt, de a PES idei része kapcsán talán nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a valaha kiadott legjobb zenei összeállítást kaptuk.

Egy szép gól után nagy a szeretet

Egy szép gól után nagy a szeretet


Van itt nekünk Linkin Park, Bastille, Avicii, Imagine Dragons és Bombay Bicycle Club is, ha pedig úgy döntünk, hogy a Bajnokok Ligájában szeretnénk bizonyítani, akkor a jól ismert muzsika szólal meg. Ez a rész tehát baromi jó lett, nagyon sokat adott hozzá a játékhoz. Itt említeném a kommentátorokat is, akik angol nyelven igyekeznek hozzátenni a hangulathoz. Velük sincs semmi baj, de a lista azon részére írnám ezt a részt, ahol még lehetne fejlődni a következő részekben.

Remélem sikerült az ígéreteknek megfelelően viszonylag kevés alkalommal közvetlenül összehasonlítani a FIFA 2015-tel, melyre nem azért ügyeltem, mert nagy verés lett volna a vége, hanem azért, mert alapjában véve két egyéni stílust képviselő alkotásról van szó. A FIFA aktuális részei bizonyos országokban szinte mindig tarolnak az első néhány hétben, a PES-re pedig ez nem igazán mondható el, de az eladásokkal azért nincsen gond. Az biztos, hogy az idei játék az egyik legjobban fogyó része lesz a szériának, melyre rá is szolgált. Szinte minden benne van, ami egy jó focis játékhoz kell, azonban a fülemen ücsörgő kisördög folyamatosan nyaggat.

Ő ugyanis nem hagyná ki a teszt végéről azt, hogy a PES 2015 továbbra sem biztos, hogy az európai focirajongóknak készült, ami a Konami nevét említve már érthetőbb is, ezt pedig a zenén kívül talán a játék összes eleme is megerősíti. Az biztos, hogy a gödörből kifelé tart a széria, engem pedig olyannyira meggyőztek a helyes irány megtalálásáról, hogy én már a gödör mellett állva látom őket. Ha jövőre sikerül még több licenszet beszerezni és egy kicsit csiszolgatni itt-ott, akkor az EA Sports is kezdhet aggódni.

A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve - Windows 8.1 rendszeren.

PES 2015 / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: Sport
  • Megjelenés: 2014. november 13.
  • Ár: 17.500 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Okos AI
  • Valóban számít a taktika
  • Sok lehetőség
  • Konzolos átirat érzését kelti
  • Fontos licenszek hiánya
  • Grafikában van még mit fejlődni
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    8
8.3
PES 2015 néven találkozhatunk majd. '>
PES 2015 néven találkozhatunk majd. '>
5 hozzászólás

Ronalddo

10 éve, 1 hónapja és 26 napja

Százszor inkább egy PES mint Fifa. Nem is értem hogy mehet az jobban...

válasz erre

Yanez

10 éve, 2 hónapja

Tommy írta:
Nem szeretem a sportjátékokat, akkor sem ha Fifa, akkor sem ha PES. Nekem nagyon unalmasak, mert semmi újat nem tudnak nyújtani, minden évben ugyanaz.
Csak az nem látja e játékokban a fejlődést, aki nem játszik velük. Különben abszolute nem ugyanaz! Ha pedig úgy értetted, hogy úgyis mindig csak a bőrt kell rúgni, akkor pardon! röhögő smiley

válasz erre

Hentes

10 éve, 2 hónapja

Valahogy sosem vonzott sem a Fifa sem a PES. Viszont a teszt hangulatosra sikeredett és sok mindenre rámutattál. Amúgy meg szurkolok a PES-nek már csak azért is hogy darálja le az EA-t.

válasz erre

VaPe

10 éve, 2 hónapja

Ronaldo-s képen a közönség elég komolyan ismétlődik!meglepett smiley

válasz erre

Tommy

10 éve, 2 hónapja

Nem szeretem a sportjátékokat, akkor sem ha Fifa, akkor sem ha PES. Nekem nagyon unalmasak, mert semmi újat nem tudnak nyújtani, minden évben ugyanaz.

válasz erre
PES 2015
17.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja