Vitathatatlanul az újrakiadások korát éljük jelenleg, folyamatosan jönnek a remake-ek és hd-sítások, amik általában semmi újat nem hordoznak magukon, legfeljebb némi grafikai ráncfelvarrást, jobb esetben egy-két beépített DLC-t. A State of Decay: Year-One Survival Edition pontosan a fenti meghatározásban szereplő játékok sorát bővíti, azonban Xbox One gamereknek mégis érdemes beszerezni. Mondom is miért.
A helyszín Trumbull Valley, kalandunk kezdetén itt bújunk bele Marcus Campbell bőrébe, egy tó partján álldogálva, mellettünk egy fiatal srác, aki éppen zombikat csapkod agyon egy fadarabbal. Segítségére sietünk, váltunk pár szót és körülnézünk. A látvány önmagáért beszél: mindenhol vér, szétszakadt emberi testek, fej nélküli zombitorzók. Az idilli környezetbe ültetett poszt-apokaliptikus háttér már unalomig ismert, viszont a SoD által megvalósított játékmenet nem.
Vagy legalábbis nem így. Az nem újdonság, hogy nem egyedül kell megküzdenünk az élőhalottakkal és az sem, hogy sandbox terepet kapunk. Sőt az sem, hogy be kell vackolnunk magunkat a túlélés érdekében. Viszont ez így egybegyúrva már egyedivé teszi a stuffot.
Ha jó a kedved, ugrálj nagyokat!
Amiben nem kapunk semmi újat a felújított verziótól, az maga az alapjáték, és ez jól is van így. Az eredeti State of Decay valamikor 2013 nyarán jött ki, sablonos háttérrel (zombiapokalipszis khm...), már akkor sem eget rengető grafikával, szinte mindenféle zenei aláfestés nélkül - mégis hordozott magán valami egyediséget, valami olyat ami megkülönböztette az egy kaptafára készülő játékok unalmas hangulatától. Ez pedig a fent említett egyedi stílusú játékélmény. A sandbox alapokra épülő, elég nagy szabadon bejárható területtel bíró játékban nem egyetlen főszereplő köré épül a történet, hanem egy folyamatosan épülő csapat irányítását kell ellátnunk.
Ráadásul nem is akárhogyan, mindegyikükre külön oda kell figyelnünk, megfelelően kell tartanunk a kondícójukat és egyenletes fejlődést kell biztosítanunk számukra, mindezt megfelelő védelmükkel tudjuk elérni. Természetesen csapatunk tagjai önállóan is megállják a helyüket, harcolnak, hentelnek, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, viszont amikor az egyikük elhalálozik (és itt nincs ám feltámadás meg respawn!) akkor automatikusan a következő karakter felett vesszük át az irányítást, aki - ha nincs rendesen balanszírozva a csapat - meglepően suta lehet egy jól feltápolt, de elesett harcoshoz képest.
Úgy látszik tűzbe hoztam a rusnya dögöket
Az egyáltalán nem klisés játékmenet az egész State of Decay: Year-One Survival Edition sava borsa, hiszen minden másban nagyon rosszul teljesít a stuff. A grafika a FullHD felbontásra húzás ellenére nagyon gyenge, a karaktermozgás időnként már-már vicces, az embertelen mennyiségű glitch pedig annyira általános a játékban hogy már szinte fel sem tűnik.
Simán átmegyünk óriási tárgyakon (ajtó, fa, autó) egy fűszálban meg elakadunk, a kameramozgásnak köszönhetően állandóan belenézünk a karakterek üreges testébe és így tovább. Az fps időnként érthetetlenül ugrál, bár a jelenség viszonylag rtika, de teljesen általános helyzetekben is elő tud jönni, nem csak akkor ha nagyobb hordák harcolnak.
Az Xbox One még mindig képtelen bármilyen eszközre menteni a játékban készített screenshotokat, legyen az USB, Onedrive fiók vagy bármi más. A Something went wrong hibaüzenet mindenféle help lehetőség nélkül nem menő 2015 derekán kedves Microsoft! Sajnos emiatt még mindig nem tudjuk a saját felvételeinket megosztani, ismét konzerv anyagból kell dolgoznunk.
Trumbull Valley, zombiapokalipszis. A napdózerem még mindig tart.
Az NPC-k önállóan is élik életüket, amíg mi valamerre császkálunk, mások képesek beszerezni ilyen-olyan dolgokat, amiért így nekünk már nem kell külön elmenni. Ez sokat tud segíteni, persze csak abban az esetben ha nem darálják le emberünket a zombik, mert akkor nyilván fordítva sül el a dolog. Az elhalálozott spanok cuccait felszedhetjük persze, de ez nem kárpótol egy kiesett társért, aki addig önállóan is tudott harcolni.
A különböző helyek, menekülési pontok bevédése sokszor nem egyszerű feladat, főleg amikor átsétál a zombi a falon (előfordul bizony), de éppen ezért élvezetes egy-egy harc, valóban meg kell küzdeni a túlélésért. Ha pisztollyal lövünk, elég hamar odatalálnak a kisebb-nagyobb hordák, ezért jobb a némileg gyengébb pusztító erővel rendelkező de értelemszerűen jóval csendesebb késre vagy deszkára hagyatkozni gyilok közben.
Ellenfelek tekintetében a szokásos felhozatallal találkozunk, normál zombi, szétdurranó ellenfél, lehengerlő erejű mutáns óriás (kövér autószerelő képében), szédülést okozó sikító mind-mnd megtalálható a ránk támadó élőhalottak között. Az eredeti verzióhoz képest van néhány új, illetve felújított fegyver, felhúzott textúra és egy-két először észre sem vehető momentum - ilyen például az időről időre ledobott mentőcsomagok megjelenése.
Melyik rohadék koszolta össze a felsőmet?
Ezekért el lehet menni, teli van jobbnál jobb lootokkal, viszont mivel repülőről potyognak elég nagy robajjal, ezért mire odaérünk már várnak ránk a friss húsra éhező hordák, ezért meggondolandó a felkutatásuk.
Az agyatlan öldöklésen túl a védelmi és támadási stratégiát is igénylő State of Decay: Year-One Survival Edition tartalmazza az alapjátékon felül az eredeti verzió óta kijött két DLC-t, a Lifeline-t és a Breakdown-t is, ami viszonylag sok plusz henteléssel eltöltött órát jelent számunkra. Többek között éppen ezért ajánlott vétel minden zombikedvelő vagy épp utáló Xbox One tulaj számára és ezt csak megspékeli a kifejezetten alacsony ár. PC-n már árnyaltabb a helyzet, aki rendelkezik az eredeti játékkal, netán a két DLC-vel is, annak nem feltétlenül érdemes befektetnie az új verzióba, mert nem kap jelentősen eltérő élményt.
Azt hittem, egyedi eset, nem is mondtam senkinek! 
