Yakuza 5 Remastered teszt

Sokszor és sok helyen megénekeltük már ennek az egyedi univerzumnak különféle bájait. A Yakuza címek legalább annyira különlegesek, mint az ország, ahol játszódnak. Egyszerre vérkomoly dráma, egy szinte letehetetlenül izgalmas, alvilági, nyomozós stuff tele remek fordulattal, örömmel és szomorúsággal.

A másik arca ennél jóval infantilisebb: szó nélkül végig kóstolhatjuk az ázsiai konyhát, pachinko szalonokban verhetjük el pénzünket, de látogathatjuk a különféle kabaré klubokat, hajléktalanok által uralt negyedeket, gyógyfürdőket és akkor a szinte ezernyi egyéb minijátékról egy szót sem szóltam. Egy Yakuza címen nem tudsz csak úgy átrohanni, vagy ha igen, pont a lényegről maradsz le.

Azért a kezem ne fogd má meg

Természetesen a cikk végén egyben is értékelem a gyűjteményt, viszont előtte lássuk, hogy mit kínál nekünk a Yakuza 5 Remastered. Engedjetek meg előtte egy őszinte vallomást. Úgy fejeztem be a negyedik részt, hogy valószínűleg a széria legjobb alkotását tisztelhetjük személyében. Nos, borzalmasan nagyot tévedtem, mert tesztünk alanyával, mint kiderült, sosem játszottam, amit nem is tudok hova tenni. Tulajdonképpen itt csúcsosodik ki minden, amit az évek alatt láttunk.

Egy roppant izgalmas történet párosul öt játszható szereplővel, akik mind egyéni motivációval rendelkeznek a konklúziót illetően. A tartalomra eddig sem lehetett panasz, de itt szinte hatványozódik minden ebben a tekintetben (is). További rizsa helyett lássuk, miről van szó! A sztori Kiryu-val kezdődik. Bizonyos okok miatt azt látjuk, hogy felcsapott taxisofőrnek egy teljesen ismeretlen nagyvárosban, Nagasugai-ban.

Miközben Dojima Sárkánya vígan embereket furikázgat, a háttérben komoly problémák adódnak. Daigo Dojima, a Tojo Klán vezetője szintén megérkezik ide, hogy egy helyi brigád, a Yamagase vezetőjével, Madarame Tadashi-val konzultáljon arról, hogy be kéne lépniük a Tojo-ba, mert riválisuk, az Omi Alliance rettenetesen megerősödött és agresszívan terjeszkedik.

Indulhat a break dance

A tárgyalások jól alakultak, de történik valami, amire senki sem számított: Daigo egyszerűen eltűnik a megbeszélést követően a Föld színéről. Kiryu hiába vett fel inkognitót, természetesen megtalálják a Tojo emberei és először fenyegetőzve, majd miután rommá vertük őket, pár fokkal udvariasabban segítségünket kérik.

Így indul tehát az egész, de ahogy megszokhattuk, mindez csupán a jéghegy csúcsa - a háttérben elképesztően összetett események zajlanak, amikről eleinte fogalmunk sincs. Aztán ahogy haladunk előre, úgy tárulnak fel a roppant sötét titkok. Engedelmetekkel nem is ejtenék több szót erről, tessék szépen felfedezni magunknak. A franchise új belépőinek mondom, hogy minden egyes Yakuza játék önállóan is érthető, de igazán akkor dobunk hátast a kontinuitástól, ha szépen sorrendben végig megyünk rajtuk, aminek már PS4-en sincs semmi akadálya, hiszen az összes rész elérhető a konzolra.

Az öt játszható szereplő mellett természetesen más változtatások is történtek: végre nem csak Kamurocho (a való életben Kabukicho néven keressétek Shinjuku-ban) a helyszín, hanem öt eltérő lokáció, teljesen más flórával és faunával. Nekem legjobban Tsukimino tetszett, ez a gyönyörű téli város, ahol éppen egy havas tematikájú fesztivál zajlik.

Hinnye, jó csípős volt az a bableves

Kiryu-ról már ejtettünk szót, de mellette visszatér Taiga Saejima és Shun Akiyama, illetve két új héroszt is köszönthetünk Haruka Sawamura és Tatsuo Shinada személyében. Előbbi egészen biztosan ismerős, míg utóbbi egy új belépő a gengszter keringőbe. Ahogy említettem, ők egymástól függetlenül élik az életüket, de a sors mégis úgy hozza, hogy ugyanabban az ügyben kell eljárniuk. Tényleg döbbenetes az, ahogy a szálak összeérnek, ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni, spoilerezni meg nem szeretnék. Az alapok maradtak egyébként, tehát a sztori mellett ugyanúgy a harc van központban.

Ez továbbra sincs túlbonyolítva, maradtak a kombók, valamint a Heat támadások, ha feltöltődik a megfelelő csík. A legtöbb tevékenységért tapasztalati pontot kapunk, ez magával hozza a szintlépést és öt tulajdonságunk fejlesztését. Így tudunk megnyitni újabb mozdulatokat, de növelhetjük életerőnket, valamint védekezésünk keménységét. Haruka bizonyos szempontból kilóg innen, de róla picit később bővebben beszélünk.

A rosszarcúakkal továbbra is az utcákon fogunk összecsapni, talán túl sokszor is. Meglátnak minket, oda rohannak és már mehet a bunyó - a legtöbbször ez kikerülhetetlen és sajnos idegesítő. Ejtsünk pár szót a külcsínről, valamint a technikai háttérről, hiszen ez egy remastered rész, az eredeti még 2012-ben látott napvilágot.

Én tapsikolok, a néni meg énekel. Jólvanezígy

A grafika és a képfrissítés felskálázása természetesen sokat dob az összképen, mai szemmel sem kell visszajönnie reggelinknek tőle. Az animációk rendben vannak, kellően változatosak a lokációk és távolról még pofásnak is mondható az összkép. Aztán ahogy egy kicsit közelebb megy a kamera, ott azért láthatjuk a rideg valóságot. A lipsync tulajdonképpen nem létezik, szereplőink annyira kifejezőek, mint Steven "ájkídónagymester" Segal, plusz öklömnyi pixelek úgyszintén előkerülnek.

Újra el kell mondanom, hogy elképesztően nagy kár azért, amiért nem a Kiwami 1-2 útját követték és pakolták bele a Dragon Engine-t. Azzal valószínűleg állunkat keresgélnénk, így azonban próbálunk megbocsájtani neki inkább. Tartalmi szempontból viszont tényleg csak a maximális elismerés hangján lehet beszélni az ötödik részről.

Az alap minijátékok megtalálhatóak nyilván (golf, horgászat, pachinko szalonok, különféle kártyás dolgok, csajozás, Sega játéktermek, darts, biliárd, bowling, satöbbi), de fejlesztőinknek ez nem volt elég, így mindenki kapott egy testre szabott opciót, külön történettel. Kiryu így taxizik és nekünk kell utasokat szállítani a városban, sőt, még egy utcai versenyzős brigádot is le kell nyomnunk. Saejima vadászni fog, de az igazán durva az Haruka lesz.

Csak az influenszerek fel ne fedezzék ezt a kicsi falut

Ő ugye mindig egy idol akart lenni. Na kérem, most lehetőségünk van teljesíteni álmait, ugyanis egy egész táncos karriert kapunk a nyakunkba. Különféle eseményekre kell ellátogatnunk, ahol vagy rajongókkal kell csevegni, vagy dalainkat előadni, esetleg tánctudásunkat bemutatni.

Képességeink csiszolásán amúgy rendkívül nagy hangsúly van, ugyanis meg kell nyernünk a Princess League-et, egy kifejezetten feltörekvő idoloknak szánt TV show-t. Nem akarok senkit elrémiszteni, de ez még mindig csak a felszín, mivel a maradék két hős szintén kapott hasonló dolgot. Én egészen pontosan 89 órát tettem a tesztbe, de most tartok a játék felénél.

Oké, minden apróságot megkerestem és megcsináltam, de azért ez akkor is nagyon durva, simán Witcher magasságában van a játékidő. Az egyetlen dolog, amit itt fel tudok hozni negatívumként, hogy ugyan tényleg iszonyú mennyiségű másodlagos dolgot vágnak hozzánk, de viszonylag hamar ki lehet ismerni őket, onnantól pedig már csak a darálás, ismétlődés marad. Ettől függetlenül brutális.

Höhh, mit akarsz te ott?

Ha külön kellene konklúziót vonnom, akkor simán adnám a nyolcat a Yakuza 5-re, mert tényleg megérdemli a dicséretet. Egyedül a külcsínbe lehet úgy igazán belerúgni, de abba kell is, mert ebből a szempontból kicsit megúszósra vették fejlesztőink a figurát. Biztosan jóval több meló lett volna az újgenerációs motort ide pakolni, viszont nem maradt volna rossz érzés bennünk. Eljött az ideje, hogy egyben is értékeljük a The Yakuza Remastered Collection-t, hiszen mégis csak egy gyűjteményről van szó.

A harmadik rész minden tekintetben a legrosszabb és eléggé lefelé húzza a végső pontszámot, azzal jóval többet kellett volna melózni. A másik kettő, azaz a negyedik és ötödik szekvencia viszont a mai napig simán megállja a helyét még ilyen karcsú külcsínnel egyetemben is.

Jobb, bal, kör, négyzet. Hogy mivan?

Összességében kiváló a kollekció: ha valamiért kimaradtak neked ezek, akkor már emeld is le a webshop polcáról és boldog mosollyal várd szépen a futárt. Ha nyitottabb játékos vagy, szerintem akkor is szólítsd magadhoz, mert garantálom, hogy nem fogsz csalódni benne a kicsit különc műfaj ellenére sem.

Persze ahogy az ázsiai ételek, úgy ez sem való mindenkinek, mert simán elhiszem, hogy valakit a frász kerülget már a japán szereplők kommunikációjától. Viszont nekem most mennem kell, mert Harukával kaptunk egy újabb felkérést és be kell gyaláznom tánctudásommal valami Jackson nevű arcot, akik azt hiszi magáról, hogy ő a pop királya. Pff, nevetséges.