A tenger szívében filmkritika

1820 telén az Essex bálnavadász hajót megtámadta és elsüllyesztette egy feldühödött bálna, ami az elbeszélések szerint valóban megtörtént. Erről és az eseményt túlélő tengerészek szörnyű megpróbáltatásairól szól Ron Howard (Apollo 13, Egy csodálatos elme, Hajsza a győzelemért) ambiciózus mozija, melynek sztorija szerint Hermann Melville (Ben Whishaw), a Moby Dick későbbi írója egy Thomas Nickerson nevű tengerészt (Brendan Gleeson) faggat ki a vele megesett, hihetetlen kalandokról, hogy az ő elbeszélését felhasználva, némiképp kiszínezve vesse majd papírra saját, az amerikai és a nyugati kultúra immár szerves részének tekintett változatát.

A cselekmény középpontjában az ifjú kapitányt, George Pollardot (Benjamin Walker) és a feltörekvő elsőtisztet, Owen Chase-t (Chris Hemsworth) találjuk, akik mindketten bizonyítani szeretnének. A kettejük közötti ellentét a különböző társadalmi rangjuknak köszönhető: míg az egyikük neves tengerészcsalád sarja, a másik szegény "szárazföldi" gyerekként küzdötte fel magát a ranglétrán.

Kényszerszövetségüknek köszönhető irányításuk alatt az USA partjaitól mind távolabb hajózó Essex legénysége hiába várja a nagy fogást, egészen addig, amíg egy másik hajó kapitányától értesülést szereznek egy bálnáktól hemzsegő területről a Csendes-óceán keleti részén. A vakmerő hajsza során azonban olyasmivel találkoznak, amivel azelőtt sohasem: egy gigantikus hím fehér bálna nem hogy nem hátrál meg előlük, hanem végül őket veszi üldözőbe...

George Pollard kapitánynak (Benjamin Walker) meg kell küzdenie a legénység tiszteletéért

A film alapvetően jól indít, mivel a titokzatoskodó felütéssel sikerül felkeltenie az érdeklődést a nézőben, és hitelességre törekedve tárja elénk a korabeli állapotokat. Megtudjuk, hogy a XIX. század első felében, amikor még a kőolajbányászat sem volt ismert eljárás, az USA keleti partján sokak számára a bálnavadászat jelentette a fő megélhetési forrást.

Ebből persze néhány, erre szakosodott társaságnak, illetve azok tulajdonosainak komoly haszna származott, a kor "sztárjai" pedig a vakmerőségükről híres bálnavadászok voltak. Az iparági érdekek általában elsőbbséget élveztek az egyes emberek boldogulásához képest, és - ahogy arra a cselekmény is rámutat - adott esetben még az igazságnál vagy a biztonságnál is előbbre helyezték őket, csak hogy folytathassák igencsak jövedelmező üzleti tevékenységüket.

Nem könnyű a búcsú a terhes feleségtől

Ron Howard már máskor is kiváló történetmesélőnek bizonyult, amikor emberek valós alapokon nyugvó kálváriáját tárta elénk (lásd az Oscarra jelölt Apollo 13-at), habár néha nála is be-becsúszik egy-egy igencsak középszerű produkció (pl. Angyalok és démonok, A dilemma). Sajnos jelen esetben inkább az utóbbi felé hajlik a mérleg nyelve, melynek egyik fő oka, hogy ez alkalommal a jellemábrázolás kissé elnagyoltra sikeredett. A másik nagy probléma, hogy a túlélés és a kitartás, az emberi szellem legyőzhetetlenségének bemutatása igencsak sótlan és erőtlen módon került tálalásra, miáltal a produkció egyre kevésbé képes fenntartani a néző érdeklődését.

Az egykori ifjú tengerészen keresztüli narráció hamar zsákutcába fut, lévén maga a fiú alig szerepel az elmesélt történetben, ellenben gyakran olyan események vagy párbeszédek közvetlen tanúivá válunk, ahol ő épp nem volt jelen. Ehhez még hozzájön, hogy a narratíva elsősorban a két főtisztre, illetve Chase karakterére koncentrál, miközben az ő személyét sem követi határozottan, ehelyett ide-oda csapong, időről időre visszajutva az öregedő Nickerson harminc évvel későbbi elbeszéléséhez.

Az ifjú Thomas Nickerson (Tom Holland) nem számított ilyen utazásra

Ezért a rendező hiába igyekszik egyes szám első személyben bemutatni az eseményeket, mintha magunk is ott volnánk a hajón a tengerészekkel, egyik szereplővel sem igazán tudunk azonosulni, legalábbis ami az Essex legénységének sorsát bemutató idősíkot illeti.

A film több komoly filozófiai és vallási jellegű, morális témát is pedzeget, azonban kellő emocionális kötődés híján egyiket sem igazán tudja kibontani, kellő közelségbe hozni a néző számára. Pedig annyi sarkalatos kérdés merül fel, amennyivel egy komolyabb drámát is ki lehetne tölteni - ilyen például az emberi felsőbbrendűség, az istenhit és a kiszolgáltatottság ellentmondásai, a mohóság csapdája, vagy az életben maradás dilemmája, amikor azt kell mérlegelni, mi az, amit egy ember még megtehet a túlélés érdekében.

A látottak kapcsán egy ponton az embernek óhatatlanul az Andokban lezuhant sportolók tragédiájáról szóló, Életben maradtak című film jut az eszébe, ami csak azért problémás, mert alkotói és a stúdió nem annyira drámaként, mint inkább kalandfilmként kívánják eladni számunkra a jelen produkciót.

Matthew Joy másodtiszt (Cillian Murphy) a villámhárító két elöljárója között

A tenger szívében azonban e téren sincs a helyzet magaslatán, lévén a narratíva nem elég bátor és izgalmas, illetve túlságosan nehézkes és vontatott ahhoz, hogy igazán magával ragadóvá és kiemelkedővé tegye a látottakat. Az ember és a természet viszonya elnagyoltan és igen felszínesen kerül terítékre, az öregedő tengerész és az író közötti kapcsolatot leszámítva pedig a szereplők közötti viszonyok kibontatlanok maradnak, ami alól talán csak a kapitány és az elsőtiszt közötti feszültség képez még kivételt.

Sajnálatos tény, hogy mellékszereplőként Brendan Gleeson mesélő karaktere a legösszetettebb és az egyetlen, aki képes némi pluszt hozzátenni az elbeszéléshez, miközben a többiek alig-alig nyújtanak többet a kötelezőnél, amire egyébként a gyenge lábakon álló forgatókönyv predesztinálja őket. Noha a világszerte Thorként ismert Chris Hemsworth és a többiek drasztikus fogyása a hiteles alakítás kedvéért figyelemreméltó teljesítmény, bármilyen furcsa is leírni, a kigyúrt istenség nevével összeforrt színész nem rendelkezik elegendő karizmával ahhoz, hogy elvigye a hátán a filmet (habár már a Thor-filmek esetében sem igazán sikerült neki a dolog).

Hiába mondható el, hogy a látvány nagyon is rendben van, és olykor valóban ott érezhetjük magunkat a hánykolódó hajó fedélzetén - amire alkalomadtán az egyébként közepesre sikerült 3D is ráerősít -, ha maga az élmény személytelen, és a vallásos köntösbe csomagolt mondanivaló sem biztos, hogy eljut a mai fiatalokhoz.

Repül a bálnafarok

Ráadásul napjainkban az ember környezet- és állatvédő szemmel egészen máshogy tekint a bálnavadászatra, mint régen, és nehéz szívvel nézi végig az állatok lemészárlását - ugyanakkor a fehér bálna jogosnak tűnő bosszújának is nehéz drukkolni a szenvedő emberek láttán.

Ron Howardnak sajnos nem sikerült megtalálnia a kellő egyensúlyt az erkölcsi dráma és a látványos kalandfilm között, s így mondhatni két szék között a földre ült. Az eredmény egy igen furcsa hibrid, egy realizmusra törekvő romantikus kalandfilm lett erőteljes drámai és némi filozofikus felhanggal, ami a filmet megtekintve éppen olyan nehezen értelmezhető képzavarnak tűnik, mint amilyen betűkkel leírva.

A tenger szívében előzetes