Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
Nancy Meyers hollywoodi karrierje az 1980-as Goldie Hawn komédiával, a Benjamin közlegénnyel vette kezdetét, melyen forgatókönyv írói és produceri feladatokat látott el. Rendezői bemutatkozására meglehetősen sokat kellett várni, egészen 1998-ig, amikor a Lindsay Lohan főszereplésével készült Apád, anyád idejöjjön! című remake-et ledirigálta (ez még akkoriban történt, mikor Lohan valamicske tehetséget mutató, feltörekvő gyereksztár volt, nem pusztán bulvár látványosság). Több, mint tíz évvel, és azóta még három rendezői munkával később, Meyers legújabb filmje, az Egyszerűen bonyolult jól demonstrálja, hogy a szóban forgó hölgy az eltelt évek alatt milyen befolyásra is tett szert, és meddig jutott szakmai, művészi szempontból egyaránt. Maximális kreatív kontrollal rendelkezve, és úgy, hogy Hollywood színészpalettájáról gyakorlatilag bárkit képes magához csábítani, Meyers olyan romantikus komédiát hozott létre, amely abszolút képes kielégíteni a néző igényeit, legyen szó romantikáról, vagy humorról. A zsáner legfontosabb konvencióit szem előtt tartva született, de az Egyszerűen bonyolult mégse klisés, sokkal inkább annak ellentéte - a 2009-es év egyik legszórakoztatóbb mozija.
A romantikus vígjátékok alapköve a férfi és nő kapcsolat alapos körbejárása. Adott a két, ellenkező nemű főszereplő, akiket a végzet egymásnak rendelt. A film menete során valamilyen nézeteltérés, vita, vagy csak szimplán a sors elválasztja őket egymástól, de csak azért, hogy a film végére aztán ugyanennek az ominózus sorsnak a keze közbeavatkozzon, és újra összejöjjenek. Gyakori egy harmadik, férfi karakter beiktatása is, aki az úgynevezett "romantikus akadály". A film többi szereplője talán úgy hiszi, hogy ő ugyanúgy, sőt jobban illik a női főszereplőhöz, de mi, nézők jobban tudjuk - ez a zavaró tényező csak ideiglenes, és vele sose lehet igazán boldog. Az Egyszerűen bonyolult sem tér el ezektől a megszokott sémáktól. Adott a nő: az elvált szakács, Jane (Meryl Streep), akinek végre mindhárom gyermeke elhagyta a családi fészket, és megvalósíthatja álmát, vagyis egy új konyhai részt építtethet a házába. És adott a férfi: ő Jane ex-férje, Jake (Alec Baldwin), aki ugyan újraházasodott azóta, de nyilvánvalóan még mindig Jane-t szereti. Az akadály kettejük között: Adam (Steve Martin), a jófiú, aki Jane új építkezési projektjét felügyeli. Vagy az egész fordítva van, és Adam az igazi, Jake pedig az akadály? Az egész olyan bonyolult.
Bonyolult, mégis egyszerű, és pontosan ez volt Meyers célja - amire természetesen a cím is utal. Míg a romantikus komédiák többsége arra törekszik, hogy elbizonytalanítson minket, a végefőcím előtt melyik férfi karjaiban is fogjuk látni a főhősnőt, adig az Egyszerűen bonyolult inkább mindkét jelöltet ideálisként mutatja be. Egyiket sem utáljuk, viszont mindkettővel rokonszenvezni tudunk; mikor Jane Jake-kel van, azt kívánjuk bárcsak úgy érne véget a történet, hogy ők ketten sétálnak el a naplementébe, de mikor Adam-mel van, ugyanez az érzés fog el.
Az Egyszerűen bonyolultban semmi sem biztos, egészen a befejezésig, és idejét se tudom, mikor láttam utoljára romkom-ot, ami képes volt ezt kivitelezni. Nancy Meyers forgatókönyve okos, és tudatában van a vele szemben támasztott elvásároknak, de egyúttal szembe is megy velük. A karakterek talán kicsit túlságosan is rájátszanak a szerelmi háromszögben nekik jutó szerepeikre, de ez még akár pozitívumként is említhető. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek hibák, problémák az Egyszerűen bonyolult forgatókönyvében. Jane és Jake felnőtt gyerekei példának okáért túl összeszedettek és lelkileg épek, ahhoz képest legalábbis, hogy egy diszfunkcionális családban nőttek fel.
Jane barátnői (akik közt a már ismerős Mary Kay és Rita Wilson is feltűnik) időközönként összeülnek tere-ferézni, kibeszélni az életüket, nos ezek a jelenetek, illetve az elhangzó dialógusok szörnyűek. Bár cseppet sem érzem magam hivatottnak, hogy középkorú nők közti beszélgetések hitelességét megkérdőjelezzem, hiszen mit értek én ehhez, de ezek a csevejek szimplán banálisak, unalmasak, ötlettelenek és a film amúgy egészen jó menetét is megtörik. Olyanok mintha csak Nora Ephron dolgozott volna rajtuk - és nem a zseniális Harry és Sally-t vagy a Szerelem hullámhosszát is jegyző régi Ephron, hanem az utóbbi évekbeli, limonádét limonádé után felmutató Ephron. Hála istennek egyébként ilyen jelenetből csak kettő van, és azok sem tartanak elviselhetetlenül sokáig. Ha van ok, amiért működőképes Meyers filmje, akkor az a főszereplőgárda. Egészen pontosan három ok van, ezek Meryl Streep, Steve Martin és Alec Baldwin. Az átlagos romkom tetszetős, fotogenikus, fiatal embereket mutat be, akik jó esetben nemrég lépték át a nagykorúság korhatárát. Ezzel szemben Streep 60, Martin 64, Baldwin pedig 51 éves.
Ha ez a műfaj egy tipikus darabja lenne, nem ilyen korú színészeket látnánk, de ahogy az már a Minden végzet nehézben is bebizonyosodott (szintén Meyers rendezés), ez a látszatra negatívum könnyedén pozitívummá fordulhat. Streep és Baldwin csodás párost alkot, de ugyanez elmondható Streep és Martin duójáról is, az alakításaik kicsit sem hatnak erőltetettnek, az összhang egyértelmű, és az is látszik, hogy valószínűleg mindhárman élvezték a film forgatását, nem pusztán egy kövér csekk miatt csinálták meg az egészet. A főszereplők egyike sem próbálkozik előtérbe kerülni, elnyomni a többieket, inkább a másikat figyelik, a reakcióikat és egymás ütemét felvéve egy jól olajozott gépként működnek - mit számít, hogy nincs már tökéletesen sima, feszes bőrük, vagy ősz tincseik vannak (habár Steve Martin jó 30 éve ezzel a fehér hajkoronával hódít). Mindhárman tökéletes időzítéssel és érzékkel bírnak a komikum iránt, amit annyira nem vártam egyikőjüktől sem, tekintve, hogy Streepnek nem ez a fő profilja, Martin rég nem volt már vicces filmen, Baldwin pedig legtöbbször vagy telibe talál, vagy totálisan mellé lő, ha humorról van szó.
A mellékszereplőgárda nagyrészt azt teszi, amit tennie kell egy ilyen típusú film esetében: kiállni Streep, Baldwin és Martin útjából, és a sokadhegedűst játszani. Kivételt jelent talán John Krasinksi (A hivatal című sorozatban látható Jimként), aki Jane és Jake legidősebb lányának a vőlegényét alakítja. Krasinski kitűnő humorérzékkel bír, és a legviccesebb jelenetekből több is hozzá köthető. Ennek ellenére Meyers szerencsére nem használja túl karakterét, annyi időt tölt a vásznon, amennyit érdemel. Lake Bell Jake jelenlegi feleségét játssza, Agness-t, ő nagyrészt felejthető és nem túl jelentős szereplő.
Meyers-en kívül talán nincs jelenleg dolgozó író/direktor, aki annyi humort tudna kifacsarni a meztelen emberi test látványából, mint ő. Diane Keaton meglepő vetkőzése a Minden végzet nehézben a legjobb jelenetek egyike volt, annyira őszinte és hétköznapi történés, és akkora sokk-erővel bírt, hogy nem lehetett nem hangosan röhögni rajta. Most Alec Baldwinon a sor, és ez a szcéna méltó utód: valószínűleg egy sor dialógust sem fog majd hallani senki, mert az ösznépi nevetés elnyom mindent.
Az Egyszerűen bonyolult olyasmit mutathat fel legnagyobb erényeként, ami régen még legalapvetőbb elvárás volt a romantikus vígjátékokkal szemben, mégis egyre ritkábban találkozunk vele: a poénok többsége jó, működik. És nem szégyell az ember nevetni se rajtuk, mert tuti biztos, hogy nem ő lesz az egyedüli, aki térdét csapkodja majd a moziteremben. Nancy Meyers talán eddigi legjobb rendezése ez, de ha nem is értene ezzel mindenki egyet, mindenképpen klasszisokkal jobb, mint az ezt megelőző Holiday (aminek sikertelensége, valljuk be, nagyban Jack Black és Kate Winslet fura párosításának köszönhető). Meyers szégyentelenül, sőt büszkességgel írja történeteit feminim szempontból közelítve, és ez egyfajta friss, eredeti kvalitást kölcsönöz filmjeinek. Elkerüli azokat a milliószor újramelegített kliséket, amelyeket a többi, erősen soviniszta romantikus produkcióktól kapunk, és szívvel, a cselekménye és karakterei iránti gondoskodással helyettesíti őket.
Az Egyszerűen bonyolult talán nem váltja meg a világot, és sok újat, innovatív fogásokat sem fogunk látni, ha beülünk rá a moziba, de hogy jól fogunk szórakozni, az garantált. A tökéletlenségeket figyelembe véve is azt mondom, hogy Nancy Meyers ismét egy kiváló romantikus komédiával ajándékozott meg minket, amit nők és férfiak egyformán élvezhetnek, együtt pedig csak még inkább. Párok, magánzók, nevetni vágyók, vagy romantikus hangulatban lévők, mind egytől egyig irány a legközelebbi filmszínházba!
