Fekete táska filmkritika

Bár a kémfilmekkel mostanra már Dunát lehetne rekeszteni, arra mindig felkapja a fejét az ember, ha Steven Soderbergh nyúl hozzá egy hasonlóan népszerű témához, kíváncsian várva, hogy ő vajon mit hoz ki belőle. Már csak azért is érdemes lehet górcső alá venni a produkciót, mert külföldön igen kedvező értékeléseket kapott, mielőtt hozzánk is megérkezett volna a mozikba.

A cselekmény középpontjában egy brit hírszerző tisztet láthatunk. George Woodhouse (Fassbender) jómódban él luxuslakásukban feleségével, Kathrynnel (Blacnhett), aki történetesen ugyanannál a hírszerző szolgálatnál dolgozik. Sőt a barátaik, akikkel közös programokat, vacsorákat, játékokat és egyebeket szerveznek, úgyszintén főleg az ügynökség alkalmazottai.

Egy nap azonban a felettese figyelmezteti George-ot, hogy áruló van a soraik között, és a gyanúsítottak listája ugyanúgy tartalmazza hozzá legközelebb álló ügynöktársai, mint saját felesége nevét. A férfinak minél hamarabb fényt kell derítenie az áruló kilétére, mielőtt még a Severus kódnéven futó, több ezer ember életét és az egész világ politikai stabilitását fenyegető, titkos szuperfegyver rossz kezekbe nem kerül...

Amint kiteszi a lábát az országból, Kathryn (Cate Blanchett) máris gyanússá válik

Mint az alighanem sejthető, a nyomozás előrehaladtával egyre több jel utal Kathryn bűnösségére. Ennek következtében George igen komoly dilemmával kell szembesüljön: vajon a családja és személyes érdekeit tartja-e szem előtt, vagy inkább a hazáját szolgálja a végsőkig?

A fenti szinopszisból nagyjából talán lejön, hogy némileg hasonló történettel van dolgunk, mint Robert Zemeckis Szövetségesek c. második világháborús filmjében, melyben Brad Pitt és Marion Cotillard alakította a nagy formátumú kémpárost. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az a produkció sokkal inkább romantikus és kalandosabb jellegű volt, míg ez esetben lényegében egy színtiszta pszichológiai thrillerről beszélhetünk.

Bár Soderberghnek is akadtak hasonló jellegű filmjei, mint tudjuk, az ő munkássága általában jobban a realizmus felé hajlik. Az emberi pszichét és viszonyokat előszeretettel vizsgáló rendező ezúttal is elsősorban a hosszabb párbeszédekre építi fel a narratívát, és a feszültség megteremtését, illetve fokozását is azokra alapozza.

A jókedvű vacsora a kollégák között hamar átfordul valami egészen másba

Ennek köszönhetően az egyik jelenet, mely egy asztal mellett ülve, az összes fontos karakter részvételével játszódik, igencsak hajaz a BÚÉK című, igen népszerű magyar filmre, melyben a szereplők egyre durvább dolgokat tudnak meg egymásról, ahogy halad előre az éjszakába nyúló diskurzus. S bár a Fekete táska cselekménye ennél jóval több helyszínen zajlik, a hangulat szinte végig a BÚÉK legfeszültebb pillanatait idézi.

További párhuzam a két alkotás között a szereplők tökéletlensége, ami rávilágít arra, hogy még a hétköznapi halandók által sokszor szuperembereknek tartott kémeknek is vannak gyengéik és gyarlóságaik. A Fekete táska tehát a nem szimplán csak egy kémfilm, hanem a párkapcsolatokban a két fél között működő bizalom igen összetett kérdéskörének feszegetése.

A házastársak általában véve is gyakran titkolóznak egymás előtt, bár jelen esetben ehhez a munkájuk látszólag megalapozott ürügyként szolgál: elég csak kimondaniuk a kulcsszót, hogy "fekete táska", és a másik rögtön tudja, hogy nem ildomos további kérdéseket feltennie párja aktuális házon kívüli ténykedésével kapcsolatban.

Vajon meddig hajlandó elmenni George (Michael Fassbender), hogy fényt derítsen az áruló kilétére?

Mindazonáltal a hétköznapi életben az emberek egyébként is rengeteg okot és alkalmat találnak arra, hogy ne legyenek őszinték egymással. A narratíva egyik központi dilemmája, hogy vajon mennyire alakulhat ki szoros viszony két olyan ember között, akik számára mindig a munkájuk a legfontosabb? Ezzel kapcsolatban pedig újfent meggyőződhetünk arról is, hogy a munka és a magánélet szétválasztása bizony nem mindig könnyű feladat.

A Fekete táska alapvetően egy meglehetősen rövid, de velős mozi, ami az intelligens forgatókönyvnek és a folyamatosan adagolt feszültségnek köszönhetően nem igazán hagyja pihenni a nézőt. Soderbergh újfent megmutatja, mihez is ért igazán, ami legalább annyira az elgondolkodtatást, mint a szórakoztatást szolgálja.

Könnyen lehet, hogy éppen ez, illetve a sok párbeszéd és a minimális akció az oka annak, hogy a film eddig nem tett szert akkora népszerűségre a közönség körében, mint a kritikusoknál. Ezért én is csak azt a tanácsot tudnám adni, hogy aki akciódús kémfilmre vágyik, az inkább várja meg a Mission: Impossible hamarosan mozikba kerülő, befejező részét...

Fekete táska előzetes