Fűrész V. filmkritika

A film nem volt több egy olcsó csavarokkal operáló, kifejezetten tehetségtelenül megrendezett, fájóan rossz színészi alakításoktól terhes amatőr produkciónál. A folytatás képes volt elődjét is alulmúlni, míg a harmadik és negyedik epizód elérte a még nézhető szintet. A pár évvel ezelőtt elterjedő "torture porn" kifejezés, illetőleg jelző vitathatatlanul illik a Fűrész-szériára. A műfajra általában jellemző szerény költségvetéshez képest viszonylag magas összegekből elkészülő, világszerte széles körben bemutatott mainstream horrorfilmek, amelyek a meztelenség, a vér és válogatott kínzások abszolúte céltalan depikciójára vannak kihegyezve. Talán így lehetne legjobban leírni a szópáros jelentését. Az ötödik Fűrész sem lóg ki ebből a sorból.


A történet ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, és ez most nem puszta üres szófordulat, valóban így van - habár ezt ennél a sorozatnál már lassan megszokhattuk. Peter Strahm ügynök (Scott Patterson) megérkezik Jigsaw (Tobin Bell) halálának helyszínére, ahol a még a harmadik részből ismert, és a kislányát kereső Jeff Reinhartot (Angus Macfadyen) lelövi, majd rázárul a szoba ajtaja (a szintén a harmadik filmben bemutatkozó Mark Hoffman nyomozó (Costas Mandylor) keze által). Strahm sikeresen túléli Jigsaw egyik halálos kelepcéjét, felépülése után pedig elkezd a gyanúsan viselkedő Hoffman után szaglászni. A nyomozómunka természetesen temérdek újabb és újabb flashbackkel jár, amelyekből Jigsaw - aki figyelemreméltóan sok időt tölt a vásznon, annak ellenére, hogy két epizóddal ezelőtt meghalt már ? életéről, múltjáról tudhatunk meg többet, mindezek alatt pedig még öt bűnös lélek is beleesik a szálakat a sírontúlról is mozgatni képes gyilkos egy újabb szadista halálcsapdájába.


A Fűrész-filmek nagyon kiszámítható, szinte már lépésről lépésre ismerhető sémára épülő sztorival bírnak, ehhez kétség nem férhet. A nyitány mindig kötelezően egy véres kis csapdát mutat be, majd kezdődik a szokásos kavarás, csavarok itt, álcsavarok ott, flashbackek amott: ezek az unalmas, fárasztó részek. Az ezek közti időt kitöltő újabb meg újabb csapdák ötletessége, brutalitása az, ami fent tudja tartani ennyi éven át is a sorozat iránti érdeklődést, én legalábbis töredelmesen beismerem, hogy engem egyedül a válogatott, szörnyűbbnél szörnyűbb halálesetek izgatnak csak, amikor egy Fűrészt leülök megnézni.


A már több, mint 500 millió dollárt összekereső sorozat tehát ragaszkodik az eredeti formulájához, legyen az bármennyire is ostoba és hipokritikus, hiszen az tette olyannyira népszerűvé még jó néhány évvel ezelőtt, és ezért illeti bizonyos fokú elismerés a készítőket. Annyi folytatás igyekszik ugyanis valami újat, eltérőt mutatni, és ebbe törik bele a bicskája. Az új, a más szokatlan, az eredeti rajongókat elijeszti, és bizony erre jöttek rá ezek a jó emberek. Az sem mellékes persze, hogy ez a formula rendkívül kényelmes lehet a stúdió számára is, a szükséges hozzávalók: olcsó színészek, olcsó díszletek, olcsó látvány, az eredmény pedig megabevétel. A legújabb Fűrész-mozi is átlépte már a 100 millió dolláros box office határt, miközben a belé fektetett alig tízmillió zöldhasú még Tom Cruise fogászati költségeit sem fedezné.


David Hackl, aki az ezt megelőző három rész produkciós tervezőjéből lépett elő ezúttal rendezővé, munkájára panaszunk nem lehet, rendes iparos munkát végzett, igazándiból itt, ahol a sorozat jelenleg tart, már nincs szükség komoly nevekre, a filmek gyakorlatilag magukat írják-rendezik. A lélek már rég kiölődött a Fűrészből, a mozgatóerő itt már nem az alkotni vágyás, hanem csak a kommerciális siker, és az azzal együtt járó temérdek pénz. A Fűrész V. szerkezete már a legelső perctől kezdve széttöredezőben van, úgy egy óra múlva pedig már teljes az összevisszaság, a forgatókönyv kapkod ide-oda, karakterről karakterre és egyik idősíkból a másikba. Emellett annyi flashbacket és a korábbi részekből kivágott, újrahasznosított jelenetet láthatunk, hogy az már botrányos. De hála istennek ott vannak a már emlegetett szadista halálszcénák, amelyek nélkül ez a film nem is lenne méltó a Fűrész névre.

A halálcsapdák pedig nem rosszak, de láthattunk már ezeknél sokkal eredetibb és véresebb megoldásokat, ráadásul az az igazság, hogy lehetnének akármennyire hiperkreatívak is, azért nincs az a vicc, amelyet ötödjére hallva is ugyanannyira jónak találunk. Én már most kezdek totálisan immúnissá válni ezekre az egy kaptafára épülő vérengzésekre, mi lesz itt még, kérem szépen a hatodik, hetedik stb. rész alkalmával!


És ha egy horrorfilmben már a horror jelenetek sem igazán tudnak meghatni minket, mi marad? Az egyre bonyolódó cselekményre próbálunk meg figyelni, és ez nagyon nem válik a Fűrész V. előnyére. Az írók már jó ideje szenvednek ugyanattól a szindrómától, amitől a Lost című sorozat írói is, vagyis félnek akármibe is igazán beleavatni minket, nézőket, félnek túl sokat elmondani. Véletlenül sem akarnák, hogy ne üljünk be a következő részre, ezért minden válasszal legalább két-három újabb kérdés is velejár.


A karakterek sem többek már pusztán a kirakós játék darabjainál, bármelyikük bármikor feláldozható, újakkal helyettesíthetőek, akit az egyik pillanatban még a legfontosabb elemnek tartunk, egy csapásra azonmód jelentéktelen paraszttá válhat ebben a szinte követhetetlen, soha véget nem érő sakkjátszmában. A színészek pedig ennek tudatában valószínűleg nem is igyekeznek megerőltetni magukat - vagy csak tényleg mind ennyire pocsékul játszanak, az is lehetséges. A Strahm-ot játszó Patterson például képes volt ugyanazt az egyetlen, gyanakvó arckifejezését megtartani az egész filmen át, és ha ez nem lenne elég, a Patrick Melton és Marcus Dunstan alkotta írópáros még arra sem volt rest, hogy belső monológ használata helyett a szereplő minden egyes gondolatát a szájába adja. Vagyis minden egyes alkalommal, amikor hősünk új nyomra bukkan, azt hangosan be is jelenti, és levonja számunkra a következtetéseket. Csak hogy ne kelljen gondolkodnunk.


Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudom ajánlani a Fűrész V.-öt, mert egyszerűen bűnös öröm az újabbnál újabb kínzásokat látni. Sokkal jobban örültem volna, ha a cselekmény és a dialógusok nem váltak volna külön kínzóeszközökké a film nézése során, de azért ki lehet bírni ezt a másfél órát, amit elvesznek a számító, rajongókat alantas módon csőbehúzó alkotók az életünkből. Érzésem szerint utoljára voltak a relatíve kreatív csapdák képesek még megmenteni egy Fűrész-részt, jövőre valami nagyot kell változtatni a recepturán, mert még egyszer, vagyis már hatodik alkalommal, nehéz lesz ugyanazt letolni a torkunkon, úgy legalábbis mindenképpen, hogy még jól is lakjunk tőle. Mindenesetre ha túléljük a szörnyű színészi játékokat, a kibogozhatatlan történetet és az inkompetens rendezést, akkor a Fűrész-saga ötödik felvonása talán még egy kis üres szórakozást is nyújt.

Fűrész V. előzetes