Hopp filmkritika

Igen ám, a képlet azonban távolról sem ilyen egyszerű, Husi ugyanis erősen rájátszik a könnyű kis balesetben elszenvedett sérülésére, és mint kiderül, valójában amúgy sem szándékozott főszerepet vállalni, vagy egyáltalán tevékenyen részt venni a húsvéti ajándékok világméretű disztribúciójában. Annak ellenére, hogy nyuszink a hagyománynak megfelelően tojásdrazsét tojik, ő mégsem szeretné átvenni apjától, vagyis az aktuális Húsvéti Nyúltól a stafétabotot. "De akkor miért nyúl a nyúl?" - vetődik fel a kérdés. Mivel jelen esetben egy modern, de legalábbis mai történetről van szó, Husi dobolni szeret, és mindenáron rocksztár akar lenni. Hiába vette fel azonban a nyúlcipőt, aggódó apja és annak körmönfont jobbkeze, a jól megtermett és igencsak kerekded veterán csirkefickó (!) Carlos elszántan keresteti a veszedelmes kommandósnyúl-trió, a "Fülönítmény" által. Miközben Husi igyekszik kikerülni az őt üldöző, rettenthetetlen akcióhősöket, illetve számára terhes, nemkívánt örökségét, és sok más élőlény példáját követve megpróbál karriert építeni a hollywood-i álomgyárban, egyfajta kényszerű szövetségre lép a szintén a helyét kereső, a családja által rengeteget kritizált, naplopónak tartott és (a családi házból is) kinézett Freddel. Ennek folyományaként magától értetődő, hogy számos kalandban lesz részük közös személyiségformáló utazásuk során, és persze a végén valahogy még a húsvétot is sikerül tető alá hozni.


Azt hiszem, már az eddigiek alapján is elég egyértelmű, hogy a Hopp nem más, mint egy bugyutácska, viszont jobbára ártalmatlan komédia, mely a történetben itt-ott megtalálható felnőttes témák ellenére elsősorban gyerekeknek való. Ilyen szempontból egy az egyben Tim Hill korábbi családi animációs vígjátékára, a 2007-es Alvin és a mókusokra hajaz, melyet az aranyos szereplők és a mozipénztáraknál elért rendkívül kedvező bevételek ellenére határozottan lehúztak a kritikusok. Ehhez vegyük még hozzá ama tényt, hogy a részben hasonló cipőben járó, bár szakmai körökben jóval elismertebb Grunak ugyanaz a Chris Meledandri volt a producere, aki a Hopp-ot is tető alá hozta a saját maga által alapított Illumination Entertainment boszorkánykonyhájában. Meledandri egyébiránt korábban nem kisebb stúdió, mint a Fox animációs részlegét vezette, ahol olyan filmek elkészítése felett bábáskodott, mint a szintén közönség- és kasszasikernek örvendő Jégkorszak, Jégkorszak 2, a Robotok vagy A Simpson család - a film, de a már említett Alvin és a mókusokat is ide sorolhatnánk. Az alkotók ismeretének fényében tehát, ha úgy vesszük, nem is csodálkozhatunk különösebben, hogy a hangsúly erőteljesen az animációra, illetve az azt az élőszereplős felvételekkel összehozó digitális CG technikára került, amihez innen-onnan összekapartak egy szedett-vedett történetet, megspékelték egy adag jól bevált, népszerű fordulattal és klisével, majd leöntötték néhány felkapott színész hangjával, végül pedig a legoptimálisabb időpontban útjára engedték a világ filmszínházai felé.

Mert hát bizonyára nagyon kevés olyan olvasó akad, aki szerint a Hopp debütálásának húsvéthoz feltűnően közeli ideje valamiféle fatális véletlen folytán jött volna létre. Ám mielőtt még hasonló magabiztossággal azt gondolnánk, hogy csupán azért nem esik minden alkalommal ugyanakkorra húsvét ünnepe, mert a tapsifüles nem mindig ér rá, illetve nem egyformán tud minden évben elkészülni a rengeteg tojással, csokinyuszival és egyéb ajándékkal, le kell, hogy lohasszam a lelkesedést, a filmben ugyanis nem találunk egyetlen erre utaló bizonyítékot sem. Azt azonban minden részletre kiterjedően megtudjuk belőle, hol és hogyan készül a rengeteg finomság, és hogy jut el azután a világ összes szegletébe a gyerekekhez és a gyerekes felnőttekhez. Sőt valójában egy egész kis háttér-mitológiát kapunk, mely nem túl meglepő módon a Csendes-óceánon található, magányosan álldogáló Húsvét-szigethez (eredeti nevén Rapa Nui) kapcsolódik. Ez az a titokzatos sziget a fura szögletes fejeket ábrázoló, tengerre néző kőszobrokkal, melyet több száz évvel ezelőtt még polinéz törzsek népesítettek be - egészen addig, míg ki nem fogytak az összes fából, miáltal úgymond saját maguk alatt vágták a fát, megszabadulva ettől a létfontosságú természetes nyers- és építőanyagtól. Így az emberi civilizáció eltűnése után már semmi akadálya sem volt annak, hogy a nyulak és csibe segítőik vegyék át a sziget irányítását, akik hatalmas édességgyártó- és elosztó központot építettek fel annak belsejében, az impozáns kőszobrok alatt. Egy lélegzetelállítóan komplex és modern létesítményt, melybe a szobrokban elrejtett liftek segítségével lehet lejutni, s mely minden szegletében magán viseli készítői és működtetői ízlését, lévén még a földgömb is tojás alakú...

Ami azt illeti, a Húsvét-sziget ábrázolására és az odaálmodott csodaüzem bemutatására egyáltalán nem lehet panaszunk, de a vizuális effektek az alkotóktól elvárhatóan végig színvonalasak, a látvány pedig időnként tényleg lenyűgöző. Az animációba, illetőleg a valós és a számítógépben készült elemek, figurák összhatásába sem lehet belekötni - a szigeten lévő fantasztikus és mesébe illő gyárat, illetve a Húsvéti Nyúl fő szállító- és közlekedési eszközeként szolgáló "tojásszánt", plusz az egyéb hasonló megoldásokat látva viszont a néző úgy érezheti magát, mintha csak a Charlie és a csokigyár valamint a Télapu című filmekből összegyúrt egyveleget látna. Itt azonban még távolról sincs vége az ismerősen ható elemek felbukkanásának, a Hoppra ugyanis számos más tekintetben is jellemző a kulturális katyvasz - a csodálatos utazásokra alkalmas nyúlüregtől kezdve a védjegyként szolgáló répán át egészen a tojásdrazsét tojó nyusziig megtalálható benne szinte minden, a nyulakkal és a húsvéttal kapcsolatos hagyomány, mendemonda és hiedelem ötvözése. Ezek közül a nyúlüreg nyilvánvalóan az Alice Csodaországban mesevilágából merít, amivel nincs egyedül abban a tekintetben, hogy a Hopp megtekintése közben különböző filmes utalásokban lesz részünk többek között a Charlie angyalaival, a Harry Potterrel, az Avatarral, továbbá a Csillagok háborújával összefüggésben.


A Hopp forgatókönyvírói által kreált, az amerikaiakra amúgy is jellemző multikulturális olvasztótégelyhez mintegy passzol a "gyerekes", ugyanakkor komoly témákat is boncolgató sztori, melyben némi ellentmondást képezve a meseelemek és tradicionális fordulatok mellett olyan jelenkori és valós motívumok, problémák is megjelennek, mint a társadalmi rangok, megörökölt pozíciók és kötelességek, a munkahelyi státusz, a szakszervezetek vagy akár a túlkoros gyermekek késői felnőtté válásának kérdése. Az utóbbi tulajdonképpen mind Husi, mind Fred karakterének központi témája - a harminc körüli, álmodozó fiatalember ugyanakkor tapsifüles cimborájával ellentétben nem igazán tudja, mihez kezdjen magával. Több dologba is belefog, állásinterjúkra jár, azonban semmi sem tart nála sokáig, amiért családja állandóan piszkálja, csupán húga, Samantha (Kaley Couco) elnéző és igazán segítőkész vele szemben. Frednek kétségtelenül szüksége van valamilyen fordulópontra, ami viszont felettébb meseszerű - mint kiderül ugyanis, a srác egyszer még gyerekkorában tanúja volt a Húsvéti Nyúl házhozszállítási tevékenységének, amit most hirtelen ötlettől vezérelve a sors jelének tekint. A Husival való találkozás hatására egyszercsak megvilágosodik, hogy neki mindenáron húsvéti nyuszinak kell lennie - úgy tűnik, nála ez jelenti a végleg felnőtté válás kulcsát -, ezért komoly edzésbe kezd, és lelkesen festi a tojásokat. Időközben Carlos, a nyulakat kiszolgáló csibék és saját másodhegedűs sorsával elégedetlenkedő pipivezér szintén a Húsvéti Nyúl babérjaira tör, és azt tervezi, hogy egy munkahelyi puccsot követően férgekkel és hasznos növényi tápanyagokkal cseréli fel az édességekből álló ajándékokat.

A fent vázolt szituációkból természetesen különféle kezdetleges poénok születnek, miközben a WC-humor szerencsére szinte teljességgel mellőzésre került, mint ahogy nem is igen lett volna helye egy ilyen "gyermekded" produkcióban. Az aranyosság és a leginkább gyerekeknek való poénok mellett azért az alkotók az idősebb moziba járó közönség számára is elhelyeztek néhány utalást és kikacsintást. Ezek közül a legjelentősebb David Hasselhoff "ciki" vendégszereplése, mely minden kisstílű ellentmondásossága ellenére a film legszórakoztatóbb része lett. A korosodó sorozatkirály, akinek nemes egyszerűséggel "The Hoff" a beceneve, Hoff Knows Talent címet viselő műsorában fogadja a rocksztárságra törő, profi módon doboló Husit, mintegy félreérthetetlen utalásként az America's Got Talent tehetségkutató show-ra, melyben a sztár zsűritagként vett részt. A filmbéli meghallgatás végén talán még annyi kellett volna, hogy Husi K.I.T.T-tel állítson haza "a lá Hasselhopp", hogy teljes legyen a katarzis, de ezúttal ez sajnos kimaradt. A veterán akcióhős tulajdonképpen önmaga sarkított paródiáját adja a filmben, és ami miatt ez igazán humorossá válik a felnőtt nézők számára, az nem más, mint hogy mindezt nem kevés öniróniával teszi. Ezt és a szórványos filmes utalásokat, illetőleg egy, a Playboy magazinnal kapcsolatos nyuszis geget leszámítva azonban szinte teljesen hiányzik a "felnőtt humor" a produkcióból, melyet emiatt az idősebb nézők szempontjából meglehetősen laposnak és egyhangúnak is nevezhetnénk.

Az alkotók tehát sajnos újfent abba az immár tipikusnak tekinthető, számtalan animációs és egyéb, populáris babérokra törő mozira jellemző hibába estek, hogy egyszerre akarnak megszólítani minden lehetséges korosztályba tartozó potenciális nézőt, hogy produktumuk minél népszerűbb és kelendőbb legyen. Ebből a szempontból némiképp megmenti, de mindenesetre eladhatóvá teszi a filmet, hogy James Marsden hihetetlenül jól adja elő a valóságban nem létező tapsifüles meglehetősen naiv és reménytelen, ámde abszolút jószándékú partnerét. A korábban többek között az X-men faarcú Küklopszaként megismert színész olyan hitelesen játssza el a szuperhőssel teljességgel ellentétes szerepét, hogy talán nem túlzás kijelenteni: az ő helyében számos más ifjú csillag egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. A többi élőben, és nem csupán valamely animált figura hangjaként szereplő színész - már csak jelentéktelen szerepéből adódóan is - gyakorlatilag nem érdemes az említésre, a középpontba helyezett Marsden és a digitális nyuszi párosa azonban kétségtelenül meggyőző teljesítményt nyújt.


Miközben a hagyományok és a jelenlegi technikai, társadalmi és kulturális trendek faramuci, helyenként kissé ízléstelen ötvözése, valamint az innen-onnan összetákolt forgatókönyv miatt a film szakmai szempontból gyakorlatilag értékelhetetlen, ha elnézzük neki nyilvánvaló hibáit és gyengeségeit, illetőleg az eredetiség teljes hiányát, és képesek vagyunk ugyanolyan naiv, passzív és mindent jószándékkal befogadó tudatállapotban végignézni, ahogy a történetbeli Fred viselkedik, akkor még az is könnyen lehet, hogy élvezni fogjuk, amit látunk. Talán még azt is elnézzük az alkotóknak, hogy egy természeténél fogva kiskorúakat vonzó filmben semmi keresnivalója sem volna a Playboy-nyuszira történő utalásoknak, melyek kapcsán elképzelhető, hogy némileg kínos magyarázkodásba kezdünk majd - a Hopp ugyanis kiegyensúlyozatlan humora és együgyű banalitása ellenére rendelkezik annyi bájjal és koherenciával, ami képes hatni infantilis énünkre, és rejtélyes módon összetartja a produkciót. A klisészerű karakterek pedig a maguk puritán és szeleburdi módján annyira aranyosak és szerethetőek, hogy ez már önmagában elég lehet a sikerhez - főleg a kisgyerekek körében. Hiába no, néha előfordul, hogy még egy kiscsirke is el tudja vinni a hátán az egész üzletet...

Hopp előzetes