Legendás állatok: Grindelwald bűntettei filmkritika

A Grindelwald bűntettei ennek közvetlen folytatásaként szolgál, és tény, hogy volt miből építkeznie, lévén a Rowling által megálmodott, látványos, izgalmas és nem mellesleg jópofa lényekkel benépesített fantáziavilágban még rengeteg a potenciál. A kérdés csupán az, mit tudott ebből kihozni az írónő és a filmes alkotógárda, melynek munkáját a Potter-univerzumban immár veteránnak számító, az előző részt is levezénylő, tapasztalt direktor, David Yates irányította.

Az 1920-as években, néhány hónappal az első rész eseményei után járunk, amikor a szigorú őrizet alatt álló sötét mágus, Gellert Grindelwald (Johnny Depp) - némi segítséggel - megszökik az USA Mágikus Kongresszusának fogságából. A nagyhatalmú varázsló feltett szándéka, hogy véget vet a varázsosok és a varázs nélküli emberek közötti gyűlölt békességnek, ezért követőket toboroz, hogy az utóbbiakat végleg szolgasorba hajthassa.

Grindelwald veszélyes terveit meghiúsítandó, Albus Dumbledore professzor (Jude Law) egykori tanítványa, Göthe Salmander (Eddie Redmayne) segítségét kéri, aki különleges állatai közreműködésével már a New York elleni támadás elhárításában is jeleskedett.

Az ifjú varázslónak nem csak a veszélyes Credence-t (Ezra Miller) kell megtalálnia, mielőtt Grindelwald rábukkanna, de közben még egykori szerelmével, Leta Lestrange-dzsel (Zoe Kravitz) és az auror Tina Goldsteinnel (Katherine Waterston) kapcsolatos érzéseit is tisztába kell tennie, miközben bátyja, Theseus (Callum Turner) aggódó törődése hátráltatja.

Göthe ésTina Goldstein (Katherine Waterston) nem szeretne aliennel találkozni

Bevallom, az első rész eddig kimaradt az életemből, mint ahogy az egész Harry Potter univerzum sem hozott lázba különösebben. Éppen ezért nem voltak nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, mindössze egy látványos és hangulatos mesét vártam, ami képes két óra könnyed kikapcsolódást nyújtani.

Tény, hogy a Grindelwald bűntettei helyenként igencsak magával ragadó audiovizuális élményt nyújt IMAX 3D-ben, és az első részhez hasonlóan cukiság is akad benne a fantáziadús kis (és nagyobb) lényeknek köszönhetően, amit ráadásul nem toltak túl az alkotók. Mindez azonban önmagában kevés az üdvösséghez, mivel éppen az a fajta könnyedség és játékosság hiányzik a produkcióból, ami elvileg egy ilyen családi kalandfilm savát-borsát adná.

Egy kis víz alatti lovaglás nem árt a testnek és a léleknek

Mondom ezt annak ellenére, hogy az 1920-as évekre jellemző díszletek, helyszínek és a kosztümök tökéletesek, teljességgel autentikussá téve a hátteret, ahol az események játszódnak. A CGI sem különösebben zavaró, még ha néha talán túl is tolták kissé, a lények és a varázslatok szervesen illeszkednek a valós elemekhez. David Yates rendező tapasztalata a franchise-zal kétségtelenül átüt a megjelenésen, ezzel az aspektussal nincs is semmi probléma.

A szomorú helyzet ellenben az, hogy a látványon és egy-két színész játékán kívül sajnos nem sok említésre méltó dolog akad a filmben. Eddie Redmayne-hez továbbra is illik a kétballábas, ám nagy tudású és jószándékú fiatal varázsló figurája, Jude Law pedig képes némi frissességet hozni az ehelyütt kevésbé előrehaladott korú Dumbledore szerepébe.

Gellert Grindelwald (Johnny Depp) a faji megkülönböztetést promotálja

A másik oldalon viszont ott van Johnny Depp Grindelwaldja, kinek láttán ugyan végigfut a hideg az ember hátán, ennek ellenére meglehetősen üres és sablonos főgonoszt kapunk a személyében. Az egy dolog, hogy a valódi mélység hiányzik, és hogy jellemfejlődésről úgy általában a produkció egésze kapcsán sem nagyon beszélhetünk - egy ilyen blockbusternél ez adott esetben beleférhet. A probléma inkább az, hogy túlságosan sok a szereplő, a cselekmény körülményes és túlbonyolított, hiányzik a valódi izgalom és kalandérzet.

Az írónő sokmindenbe belefogott a karakterekkel és történetükkel kapcsolatban, azonban nem tudta eléggé vagy kellőképpen érdekesen kidolgozni azokat. A varázsosok a varázstalanok ellen koncepcióját is láthattuk már más köntösben, jobban felépítve (lásd X-Men), itt azonban meglehetősen a levegőben lóg a dolog. Habár a felütés nem rossz, utána igencsak leül és vontatottá válik a narratíva, amit csak hosszabb idő után tör meg egy-egy pörgősebb szekvencia.

Amíg csak lehet, Dumbledore inkább a Roxfortban marad tanítani

Emiatt a Grindelwald bűntettei játékideje legalább olyan hosszúnak tűnik, mint amilyen valójában, miközben kevés az izgalom és az igazán érdekes momentum. Az események lassan csordogálnak, az alkotók pedig túlságosan spóroltak a humorral és a játékossággal, a közhelyes megoldások és fordulatok javára.

A Harry Potter világára korábban jellemző varázs tehát sajnos elszállt, illetve csak nyomokban fellelhető a produkcióban. Ezek után csak reménykedhetünk, hogy az elmaradhatatlan folytatásban Rowling és alkotótársai visszatérnek ahhoz a hangvételhez, ami oly sokak egyik kedvencévé tette a franchise-t az évek során...

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei előzetes