Megint 17 filmkritika

Mike ezt jelnek veszi, úgy hiszi esélyt kapott az újrakezdésre, ezért beiratkozik ismét a középiskolába, barátját Nedet pedig ráveszi, hogy játssza el az apja szerepét. Egyhamar rájön azonban, hogy igazi célja nem saját gyerekkorának újraélése és az elvesztegetett lehetőségek bepótlása, hanem gyerekeinek, Alex-nek és Maggie-nek kell segítenie a tinik átlagos, hétköznapi problémáinak megoldásában. Mindeközben még elidegenedett szerelmével, egyben a gyerekek anyjával, Scarlett-tel is ki akar békülni, ami a "régi új" testében nem bizonyul éppen könnyű feladatnak. A Megint 17 tulajdonképpen a klasszikus, már milliószor, unásig, sőt inkább már azon is túl feldolgozott átváltozós-testcserés téma egy újabb variációja, igaz, egy nagyon minimális csavarral. Bevallottan nem újszerű a történet, az igazi csábító erőt pedig inkább a színészek, azok közül is legfőképpen a legnagyobb sztárnév, a tinibálvány Zac Efron jelentik.

Burr Steers rendező munkája a popcornfilmek legősibb hollywoodi hagyományait, vagy manapság már sokkal inkább klisévé vált kötelező elemeit követi. Az átváltozós-testcserés mozik végletekig leegyszerűsített morális üzenete a felnőttkori, leggyakrabban a középkori krízis által kiváltott rigolyák, a célvesztés, a monoton, robotszerű életvitel megszüntetése, megváltoztatása, visszafordítása, méghozzá a fiatalkori láng, és az akkor elsajátított, roppant magvas élettanulságok revideálása, illetve rezurrektálása által.

Mindezt természetesen jól be kell vonnunk cukormázzal, és bele kell bújtatnunk egy jórészt infantilis gagekkel tarkított romantikus tinivígjáték bőre szabott pantallójába. Példaként ott van a rendkívül jól sikerült Segítség, felnőttem Tom Hanks főszereplésével, a kevésbé jól működő Nem férek a bőrödbe Jamie Lee Curtis és Lindsay Lohan ripacskodásával, vagy a még annál is szörnyűbb, néhol még a nézhetetlenség határait is súroló 18 Again! (sajnos magyar címről nem tudok) a megboldogult, és egyébként máskor egyszerűen zseniális George Burns szereplésével.


A Megint 17 végül is olyan, sekélyes, lapos, átlagos, amilyennek várja az ember, vagyis abszolút megfelel az elvárásoknak. Könnyed komédia, laza kikapcsolódás, ráadásul olyan jóképű főszereplővel, akiért jelenleg szinte minden tini lány odavan, egy szóval egy igazi amerikai blockbuster. A Jason Filardi által írt forgatókönyv ehhez illeszkedő matéria: roskadozik a következetlenségektől, jobbra-balra túloz, elnagyol, vagy épp bagatellizál, a dialógusai pedig újradolgozott, sablonszerű szövegek. A karakterek sztereotip, érdektelen, egysíkú karikatúrák, semmint a valódi életből kilépett emberek, de ezt már megszokhattuk az amerikai középiskolában játszódó filmektől. A humorosnak szánt (nyomatékosítom, csak annak szánt!) jelenetek nem igazán működnek, a készítőknek még sokadik próbálkozásra sem sikerül igazi, őszinte mosolyt csalni az arcunkra. Steers ezelőtt az éjfekete humorú Minden jöhettel (Igby Goes Down) állította pártjára a kritikusok többségét 2002-ben, majd egy-két sorozatrészt rendezett, valamint besegített a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt forgatókönyvébe, a Megint 17-tel azonban mellékvágányra téved, de alaposan.


A High School Musical üdvöskéje, a dalos pacsirta Zac Efron mellett ebben a filmben mindenki egyértelműen csak másodhegedűs lehet, köré lett felépítve az egész produkció. Ezzel akkora baj nincs is, a srác nem egy óriási tehetség, de feleannyira sem volt idegesítő a Megint 17-ben, mint a High School Musical akármelyik részében. Efron ugyan a forgatás idején olyan 20 év körül lehetett, simán eladható 17 évesként, mind arcra, mind személyiségre. Kukacoskodni valót ugyanakkor mindig talál az ember könnyen, az egyik leginkább szembeötlő furcsaság az lehet, hogy a fiatal és az idős Mike miért is különböznek egymástól annyira. Zac Efron és Matthew Perry még csak kicsit sem hasonlítanak egymásra, Perry tudjuk, hogy festett 23 évesen, ami már egyáltalán nincs olyan messze a 17-től, ilyen kor után pedig az ember vonásai már nem változnak meg drasztikusan. Végig egy kérdés járt a fejemben: nem lett volna egyszerűbb sminkkel, maszkkal, és/vagy számítógépes effektusokkal öregíteni Efront?

És ezzel el is érkezünk egy másik problémához. A Jóbarátok véget érése óta igencsak lecsúszott, és keveset foglalkoztatott Matthew Perry minek kell egyáltalán ebbe a filmbe? Alig látható a vásznon, és a kezdetektől a vak is láthatja, hogy itt nem rúghat labdába Efron mellett, ez a film nem róla fog szólni. Leslie Mannről pont az ellenkező mondható el, pedig őt ritkán látni jól teljesíteni. Efronnal tökéletes párost alkotnak, egy különösen jó közös jelenetben csak úgy izzik köztük a levegő.

Egy jóval izgalmasabb, üdébb, eredetibb vígjáték lehetősége ott rejlik a Megint 17-ben, de a készítők ehelyett inkább a középszerűséget választották. Mike és volt felesége, a megfiatalodott állapotában nála kétszer idősebb Scarlett közti szál sokkal több figyelmet érdemelt volna, ahogyan az átváltozott Mike és lánya, Maggie közti romantikus szál elszalasztott lehetősége is biztos sokaknak eszébe jut majd. Filardi forgatókönyve túlságosan lapos, prűd és családbarát, viszont megjegyzem mégsem túl szívet melengető, az ilyesmikhez.


Efron mellett egyébként túlzottan is sok játékidőt szentel a film Nedre, aki egy über-geek, rajong a Star Wars-ért, a Star Trek-ért, Tolkienért, és minden olyasmiért, amiért más, 40 felé tartó férfi már rég nem. Ugyanakkor tömve van pénzzel, így kiélheti minden gyerekkori vágyát, például felragasztható műanyag vulkáni füleket visel reggelinél, nekünk nézőknek pedig ezen kéne jó nagyokat röhögnünk. A rossz hír, hogy nem működik, és egyhamar unalmassá válik ez a poén, Ned figurája inkább idegesítővé és feleslegessé válik, és ezt bizonyos részig az őt játszó Thomas Lennonnak is köszönhetjük. Kicsivel több Perry, kevesebb Efron és Lennon, és jobb film született volna. Így csak egy látszatra sebtiben összedobott fércmunka, könnyen felejthető tanmese, amely valójában nem is az élet nagy tanulságairól, vagy bármilyen magvas mondanivalórról szól, hanem a főszerepet játszó szépfiúról.

A Megint 17 a két szék közé esés tipikus példája. Se nem eléggé merész, bevállalós, se nem eléggé családias, mégis, az amerikai PG-13-as besorolása ellenére legfőképpen a 8-12 éves korosztályt célozza meg, a lányokat kiemelten. Nem igyekszik kilógni semmivel a többi tucatfilm közül, a formulája azonban mégis sikeresnek bizonyult: a bevételi listák első helyén landolt, a nagy konkurenciát, Hannah Montanát is lefőzve. A mai tinédzserek biztos imádni fogják, ha pedig már szülő vagy, és ilyesmi korú lányod van, vidd el mindenképpen a Megint 17-re.

Megint 17 előzetes