Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
A Piranha 3D nem az olyan típusú filmek közé tartozik, amelyekről hosszasan lehet elmélkedni, mély elemzéseket készíteni és magvas gondolatokat papírra, illetve képernyőre vetni. Teljesen felesleges mondanivaló után keresgélnünk benne, egy átfogó, részletes kritika mondhatni halva született ötlet lenne. Na, nem kell megijedni, ettől persze még készült róla cikk (szemmel láthatóan, hiszen épp azt olvassátok), és csak azért, mert arcátlanul derivatív és szerkezetileg is egyszerű, mint az egyszeregy, közel sem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes beszélni Alexandre Aja (Magasfeszültség, A sziklák szeme) legújabb horror-produkciójáról. Épp ellenkezőleg, ami ennyire szórakoztató, amellett lehetetlen, sőt, bűn elmenni szó nélkül. A Piranha 3D az, ami, se több, se kevesebb - egy jó kis exploitation, megfűszerezve kellő adag iróniával, semmi világmegváltás, semmi művészi érték. Ami szomorú, hogy az utóbbi időkben újra divatossá vált műfaj legtöbb tagja még ennyit sem volt képes felmutatni. Az aranykorukat a 70-es években élő, hatásvadász, alantas témákat (úgymint szex, erőszak) kihasználó B-mozik szatirikus, kikacsintgatós megközelítése kifejezetten népszerűvé vált az elmúlt néhány esztendő alatt (Tarantino és Rodriguez közös Grindhouse projektjének köszönhető a hullám elindulása), nem is olyan rég a Machete próbálkozott ezen a területen, és most a Piranha 3D is ebbe a sorba áll be. Ám míg Robert Rodriguez mexploitation filmje nem egyszer az önparódia határán mozgott, miközben összességében túlontúl komolyan vette magát, a közel kétórás játékidejét pedig szinte semmivel sem tudta igazolni, addig Aja munkája összeszedett, fókuszált, és kellően vitriolos.
Ez a francia származású direktor/író második remake-je, ami egy kicsit fejvakarásra késztető tény, hiszen az úriember egyértelműen tehetséges, kreatív filmes, aki ráadásul rajong a horrorért ? miért vesztegeti vajon akkor idejét 20-30 évvel korábbi produkciók újrázásával? Aja pimaszul fiatalon, alig 25 évesen robbant be a szakmába a zseniális Magasfeszültséggel, amelyben a legszebb slasher hagyományokat ötvözte egyéni ötleteivel, létrehozva egy klasszikus érzetű, de mégis újszerű produktumot, olyasvalamit, ami akár a 70-es vagy 80-as években is készülhetett volna, viszont egyben posztmodern is. A film egyformán sikeres volt a közönség és a kritikusok körében is (habár a befejezés erősen megosztotta a nézőket), ennek köszönhetően Aja Hollywood-ba költözhetett és következőnek elkészítette Wes Craven 1977-es kult-horrorfilmjének, A sziklák szemének újraértelmezését. Az eredmény hátborzongató, mocskos és őrületesen élvezetes volt ? zsigeri élmény, rettenetesen ijesztő hullámvasútút, ami lehetetlen, hogy ne vigye fel valakinek az adrenalinszintjét. A 2008-as félresiklásról, a Tükrökról jobb inkább hallgatni. Habár a Piranha 3D Joe Dante 1978-as filmjének laza remake-je, Spielberg 1974-es Cápájának legalább annyival, ha nem többel, tartozik, mint az azonos című elődnek. Ami nem akkora csoda: a Cápa mindent elsöprő kasszasikere után a hasonló "támadó állatos" horrorfilmek csak úgy özönlöttek a vásznakra, mind-mind ugyanazt az alapvető sémát lekövetve, melyet Spielberg blockbustere lefektetett. Az óriásira nőtt cápák mellett alligátorok, polipok, grizzly medvék, na és piranhák kerültek az előtérbe.
A Piranha 3D-ben szinte várjuk a pillanatot (ami végül sosem jön el), hogy egy cápa tiszteletét tegye valamelyik jelenetben; nem csak a cselekmény hasonlít kísértetiesen Spielberg mesterművére, de számos kameraállás ismerős lehet, a zene John Williams ikonikussá vált taktusait imitálja, valamint még a jó öreg Matt Hooper (Richard Dreyfuss) is feltűnik. A Hooper név ugyan nem hangzik el (minden bizonnyal jogi okokból), de Dreyfuss karakterét akkor is Mattnek hívják, a hasonlóság pedig evidens, még a vak is láthatja, hogy ez bizony hommage.
Maga Dreyfuss egyébként csak egy röpke prológus erejéig látható a filmben, de mindenképpen emlékezetes marad jelenléte, azok számára legalábbis biztosan, akik látták valaha a Cápát. Aja a teljes játékidő alatt ügyesen lavírozgat végig a komolytalankodás, a szatíra, egy leheletnyi leplezetlen kifigurázás és a kőkemény módon explicit horror között. Ellentmondásos dolog, de való igaz, hogy a könnyed hangvétel ellenére is tudunk izgulni a főhősök életéért, Aja képes őszintén izgalmas, feszültségteljes momentumokat megkomponálni. A szánk szélén ott a mosoly, de a körmeinket is lerágjuk közben.
Fröcsögő vér, röpködő testrészek, öncélú meztelenség, bikinis csajok - a Piranha 3D-ben megtalálunk mindent, mi szem-szájnak ingere. Aja nyilvánvalóan élvezi, hogy eljátszadozhat a műfaj konvencióival. Vegyük például azt a szcénát, melyben a két felnőtt filmes "színésznő" (akiket Kelly Brook és Riley Steele alakít, utóbbi a valóságban is szakmabeli) teljesen ruhátlanul egy amolyan vízalatti balettet mutat be. Teljesen értelmetlen, sehová sem vezető szegmens, olyasmi, amit megszokhattunk a ZS-kategóriás filmektől, viszont eközben abszolút profi kivitelezésű, elsőrangú operatőri munkával megtámogatott indokolatlan kis betét (és a szemnek sem utolsó látvány). A gore túlspilázott, olyan szinten, hogy azt se tudjuk, röhögjünk vagy inkább elborzadjunk - így inkább mindkettőt tesszük egyszerre. És a szereplőgárda sem csupa ismeretlen névből áll: Elisabeth Shue, Ving Rhames, Christopher Lloyd, és a már említett Dreyfuss, aki nyíltan elismerte, hogy csak egy vaskos csekk fejében volt hajlandó elvállalni az ötperces cameót. A "színészi" munka legnagyobb hányada Shue-ra, Steven R. McQueen-re és Jerry O'Connell-re esik. A történet a fiktív arizonai Lake Victoria városában játszódik a tavaszi szünet idején. A hormonoktól túltengő fiatalok ilyenkor elözönlik a helyet és 24 órában buliznak, megszabadulva gátlásaik (és ruhaneműik) java részétől. Julie Forester (Shue), a helyi seriff feladata a rend fenntartása, amit idén megnehezít egy rejtélyes haláleset is.
A magyarázat hamarabb érkezik, mint azt bárki gondolná: a tó mélyén a szeizmikus mozgásoknak köszönhetően megnyílt egy addig a külvilág elől elzárt árok, melyből prehisztorikus mutáns piranhák hada özönlött ki. A húsevő halak minden vágya, hogy az önfeledten partizó fürdőruhás főiskolás srácokat és lányokat megízleljék, a feladat pedig, hogy ezt megakadályozzák, Julie-ra, helyettesére (Rhames) és a jelenség megvizsgálása miatt nemrég érkezett geológusra (Adam Scott) hárul. A vérszemet kapott fogcsattogtató uszonyosok azonban rendületlenül törnek előre, a felelőtlen fiatalok mit sem sejtenek abból, hogy mi vár rájuk. Eközben a seriff 18 éves fia, Jake (McQueen) is veszélybe kerül. A fiú, akinek eredetileg az lett volna a feladata, hogy kisöccsére és kishúgára vigyázzon, inkább felcsapott navigátornak a pornókirály, Derrick Jones (O'Connell) hajóján. Jake a testvéreit lefizeti, hogy anyjuk előtt halgassanak, így nyugodtan élvezheti két laza erkölcsű lány és titkos szerelme, Kelly (Jessica Szohr) társaságát. A kizárólag 18 éven felülieknek való mókának azon nyomban vége szakad, mikor a piranhák megérkeznek. Az exploitation kedvelői gyakorlatilag mindent tálcán kapnak Ajától, amit csak kívánhatnak. Azoknak, akik inkább a komolyabb, tradicionális horrorfilmeket részesítik előnyben, talán megfekszi majd a gyomrát a sok utalgatás, jobbra-balra kacsintgatás és racionalitást nélkülöző vagy éppen klisés elemek, de még ők is egyet kell, hogy értsenek azzal: a gall mesterember érti a dolgát.
A Piranha 3D nem kizárólagosan csak a közönség megnevettetésére hajt, vannak benne kifejezetten ijesztő, sokkoló részek is. Igaz, ahogyan a poénok, úgy a székeinkből minket kiugrasztani hivatott rémísztések többsége is olcsó, sablonos megoldásokra épít - de a filmnek szándékosan hatásvadász szinte minden mozzanata, ez volt a koncepció. Míg az Avatar és sok másik nagyköltségvetésű hollywoodi tákolmány a 3D-t glorifikálni akarta, az egekig magasztosítva azt és művészi narratív eszközzé változtatni, addig a Piranha 3D büszkén felvállalja olcsó húzásait.
Melldöngető exploitation mivoltával már igazolta is a háromdimenziós effektjeit, és így simán az évtized egyik legjogosabban 3D-s filmje lett. A 3D technológia sosem volt és soha nem is lesz több nézőcsalogató, átlátszó trükknél, felesleges felcicomázva forradalmi újításként eladni, mikor egy épkézláb sztori elmeséléséhez nincs semmi szükség rá - viszont egészen más a helyzet, ha egy gagyi, vagy saját gagyiságában ironikusan tobzódó B-filmről van szó. A Piranha 3D komolyan is tudja venni magát, de csak elszórva, néha-néha, és nem jobban, mint amennyire azt a történet megköveteli. Ez egyáltalán nem is baj, kell a humor, kell a laza atmoszféra, pontosan ez az, amit a Machete nem tudott nyújtani.
Vannak remek kis vizuális gagek a filmben, amik kiválóan kihasználják a 3D adta lehetőségeket. Az egyik legjobb ilyen poén, mikor a piranhák Jerry O'Connell (imádnivalóan ripacs, valahogy mindig megtalálják a bunkó szerepek) nemesebb testrészét marcangolják szét. Hasonlóan szórakoztató az is, ahogy a pornós lányból két ehetetlen részt (amelyek mellben erősítették őt, ha értitek, mire gondolok) lebegni látunk a víz alatt. A Piranha 3D-t sajnos a gyenge konverzió jelentősen elcsúfítja; a nyitó főcím például szinte olvashatatlan. A világossággal hálistennek nincs gond, a részletek kivehetőek, és a klasszikus "arcunk felé közeledő dolgok"-szerű húzások is hozzáadnak a retró feelinghez, mindent összevetve mégis azt kell mondanom, hogy a 3D nem éri meg a pénzét. Ennek oka legfőképpen a középszerű megvalósítás, na meg az, hogy a 3D excesszív és túl drága. Joggal hinnénk azt, hogy pucér nőket jobb háromdimenzióban látni, de azt kell mondanom 2D-ben is ugyanannyira kielégítő, talán még jobb is. Kár érte, mert ha van film, amely esetében a 3D védelmére tudnék kelni (ahogyan azt tettem is a korábbi bekezdésekben), az a Piranha 3D, a hanyag konverziós munkának köszönhetően azonban nem tudok sok érvet felhozni mellette.
A Piranha 3D kihagyhatatlan a műfaj szerelmesei számára, míg a gyengébb idegzetűeket valószínűleg alaposabban próbára teszi majd. A lényeg: ez egy jó film, minden kis hibája ellenére is rendkívül szórakoztató. Alexandre Aja tudja mitől döglik a légy, kívülről-belülről ismeri a műfajt és a megfelelő gombokat nyomja meg, hogy a legkülönbözőbb érzelmeket váltsa ki nézőiből. A 3D nem rossz extra, de egyáltalán nem is nélkülözhetetlen. A nyitva hagyott befejezés pedig miatt ne is aggódjatok: már be is jelentették a folytatást.
Nagyon jó kis cikk lett, kihozza a film erényeit. Egyébként ami nekem nem tetszett az a pocsék CGI, ellenben a 3D-nek nem volt szégyenkeznivalója, ellenben a Fűrész 7-el.
inkább ti hívjazok meg engem,tegnap volt szülinapom
