Pókember: Idegenben filmkritika

Még az sem zavarta őket, hogy e filmmel, sőt már az előzetesével is gyakorlatilag elspoilerezik a Végjáték egyik (vagy inkább több) sarkalatos momentumát. Aki tehát még nem látta a negyedik Bosszúállókat - amit mellesleg most néhány plusz jelenettel újra mozikba küldenek, hátha így megdönti az Avatar bevételi rekordját -, az ne olvasson tovább, sőt a trailert se nézze meg! Aki így tesz, elégedjen meg annyival, hogy a Pókember: Idegenben méltó folytatása a remekül sikerült első résznek, és még csak nem is hat teljesen feleslegesnek a Thanosszal folytatott, kvázi mindent eldöntő viaskodás után.

Nyolc hónappal a Bosszúállók: Végjáték eseményei után járunk, vagyis azután, hogy Peter Parker (Tom Holland) és társai rematerializálódtak Thanos csettintésének "visszacsinálását" követően. A nagy példakép, Tony Stark halála miatt a még mindig középiskolás Pókemberünk igencsak elveszettnek érzi magát szuperhős szerepében, és szíve szerint leginkább csak gondtalan tinédzser életére, illetve a vonzalma tárgyát képező, általában MJ-ként emlegetett Michelle-re (Zendaya) koncentrálna.

Minderre látszólag nagyszerű alkalmat kínál az Európába tett tanulmányi kirándulás, ahol Peter nem csupán a lány, hanem egyúttal legjobb barátja, Ned (Jacob Batalon) társaságában lehet. Az egykori S.H.I.E.L.D. igazgató, Nick Fury (Samuel L. Jackson) azonban itt sem hagyja nyugton, emlékeztetve rá a srácot, hogy a világnak szüksége van Pókemberre. A jelek szerint a különböző helyszíneken feltűnő, pusztító titánok, az Elementalok legyőzésére csak ő, valamint a rejtélyes szuperhős, Mysterio (Jake Gyllenhaal) lehet képes.

Peter Parker (Tom Holland) inkább MJ (Zendaya) társaságát keresi a szupergonoszoké helyett

A Pókember: Idegenben lényegében ugyanúgy épül a Bosszúállók: Végjáték utóhatásaira, mint ahogyan tette azt a Hazatérés az Amerika Kapitány: Polgárháborúval. Csakhogy Peter most éppen hogy nem a hősök életére vágyik, amibe már neki is alkalma nyílt belekóstolni, emiatt viszont folyamatosan őrlődik a kötelesség és a tinédzserlét gondtalansága és kellemes velejárói (lásd szerelem) között.

Ily módon a felnövés már nem is tűnik olyan egyszerű dolognak, mint amikor még ifjú hősünk a Bosszúállókhoz való csatlakozásról álmodozott.

Tony Stark, azaz Vasember szelleme és öröksége azonban végig markánsan rányomja a bélyegét a narratívára, akinek Peter még halálában is igyekszik kényszeresen megfelelni. Ráadásul a bolygó védelmével és az arra szolgáló Bosszúállók-programmal szemben könyörtelenül elkötelezett Nick Fury számára Pókember csak egy eszköz, de legjobb esetben is egy szövetséges, akire szüksége van a világnak, akár akarja, akár nem.

Mysterio (Jake Gyllenhaal) személyében váratlan segítség érkezik

Az új Pókember folytatása tehát pszichológiai szempontból még összetettebb szituációt tár elénk, ahogyan Peter tudat alatt továbbra is apafigurát keres magának. A Tony-tól "megörökölt" Happy Hogan ezt a szerepet csak kis részben tudja betölteni - ellenben itt jön a képbe Quentin Beck, vagyis Mysterio, aki egyfajta barátságos nagybácsiként támogatja a fiút.

Habár mindezek alapján a sztori véresen komolynak tűnik, maga a film mégis teljesen más benyomást kelt, köszönhetően a hatalmas változásnak a hangvétel tekintetében a Végjátékhoz képest. A fiatalos humor ugyanis legalább olyan meghatározó, mint a Pókember első részében, a kellően őrült húzások pedig - a zeneválasztástól kezdve a párbeszédeken és a poénokon át bizonyos cselekménybeli meglepetésekig - garantálják, hogy a néző ne unatkozzon.

Nick Fury (Samuel L. Jackson) még Happy Hogannek (Jon Favreu) sem tűri el, hogy lerázza

A produkció még attól sem riad vissza, hogy alkalomadtán magából az MCU-ból is gúnyt űzzön, de legalábbis görbe tükröt tartson a hasonló szuperhősfilmek elé. Ily módon az Idegenben egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató módon mutatja be a Végjáték utáni állapotokat, egy tinédzser szemén, illetve annak problémáin keresztül, miáltal összességében hozza az első rész igen magas színvonalát.

Kivéve olyankor persze, amikor inkább a klisék dominálnak, illetve a logikátlan és ésszerűtlen fordulatok rontanak valamelyest az összhatáson. A hihetőség némely ponton jelentős csorbát szenved, és érzésem szerint a megtévesztés-vonalat egy picit túltolták a cselekményben.

A legnagyobb gond itt is az, ami az álomgyárban gyakran előfordul: túlságosan alárendeltek mindent a dramaturgiának, még akkor is, ha az látszólag ellentmondásos, vagy igencsak kilóg a lóláb. Egy idő után az egész kicsit olyan, mintha valaki azt mondaná az idegenvezetőre, hogy "alien leader", és ezt látszólag mindenki fenntartások nélkül elfogadná...

Pókhálózni nem csak a felhőkarcolókon lehet

Ugyanakkor az is igaz, hogy egy ilyen könnyed popcorn moziba még ez is belefér, miközben a másik oldalon igen sokat nyom a latba a frissesség és a komplexitás. Az alkotók több témát is bedobnak a levesbe - van, amelyiket jobban kibontják, és van, amelyiket kevésbé -, egy elvileg szimpla képregény-adaptáció létére viszont így egy szuperhős- és akciófilm mellett a produkció még drámaként, vígjátékként és romantikus filmként is egész jól megállja a helyét.

A sikerhez mondjuk az sem ártott, hogy Tom Holland és Zendaya között működik a kamaszos kémia, Jake Gyllenhaal pedig képes volt új színt hozni a szériába. Ez persze egyúttal az alkotók érdeme, akiknek úgy sikerült beintegrálniuk a rejtélyes Mysterio figuráját az MCU-ba, hogy fő jellegzetességei megtartása mellett még e világ történéseibe szintén jól illeszkedjék, miközben ráadásul az egész univerzum eddigi hátteréről is további információkat tudunk meg.

Vajon mi a bánatot lehet látni abból a búrából?

Természetesen a látvány és az audióvizuális élmény tekintetében sincs sok okunk a panaszra, sőt az akciójelenetek fényképezése időnként fenomenális. Az újfent gyengécske 3D mondjuk már nem segít annyit a beleélésben, mivel néhány jelenetet kivéve - immár megszokott módon - kihasználatlan maradt (azért az IMAX verzió így is eléggé látványos).

A stáblista utáni jelenetek újfent visszaköszönnek, és ezek nem szimplán viccesek vagy szórakoztatóak, de a további történések vonatkozásában is érdemes kivárni őket. Akár a 3. fázis utolsó darabja, akár nem, a Pókember: Idegenben képes annyi frissességet hozni az egyébként igencsak kifulladni látszó MCU-filmek sorába, hogy utána azt mondjuk: igen, talán még a tíz évet felölelő eseményláncot követően is tudnak olyat mutatni, ami miatt érdemes lehet beülni a moziba.

Pókember: Idegenben előzetes