Rendíthetetlen filmkritika

Miután a háború kirobbanása derékba törte hosszútávfutó karrierjét, az olasz származású Louie Zamperini (Jack O'Connell) a csendes-óceáni frontra került, ahol bombakioldóként szolgált a légierőnél. Egy bevetés alkalmával gépük lezuhant, és két társával, Russell "Phil" Phillips pilótával (Domhnall Gleeson), valamint Francis "Mac" McNamara (Finn Wittrock) lövésszel együtt 47 napig hánykolódtak a tengeren, mígnem a japán haditengerészet rájuk talált.

Ezt követően Zamperini több mint két évet töltött japán fogolytáborokban, ahol a nehézségek és megaláztatások ellenére sem tört meg, mindvégig hitt a hazatérésben. Még akkor sem vesztette el hitét és bátorságát, amikor a frusztrált és labilis idegzetű parancsnok, a rabok között csak Madárnak becézett Watanabe Mutshurio (a Miyavi művésznéven ismert Ishihara Takamasa) részéről kegyetlen és szadista testi-lelki megpróbáltatásokat kellett kiállnia.

Watanabe tizedes (Ishihara Takamasa) nem tágít kiszemeltje mellől

A figyelemreméltó történeten kívül a Rendíthetetlent a kimagasló színészi teljesítmények teszik emlékezetessé, különösen a főhőst alakító Jack O'Connell, illetve az egyre inkább befutott színésznek számító, a Harry Potter és a Halál ereklyéi, az Anna Karenina és az Időről időre révén hírnevet szerző, de hamarosan az új Star Wars-ban is látható Domhnall Gleeson esetében. Ám ahhoz képest, hogy nem számít tapasztalt színésznek, és ez volt az első nemzetközi filmszerepe, a korábban inkább zenei tevékenységéről ismert Miyavinak sincs miért szégyenkeznie, ahogyan a többi, a cselekmény súlyát és a gyakran nyomasztó érzéseket kiválóan közvetítő mellékszereplőnek sem.

Russell Phillips (Domhnall Gleeson) a pilótafülke relatív kényelmében

Annak ellenére azonban, hogy akad néhány nagy pillanata a filmnek - elsősorban a különböző veszélyeknek kitett repülőgép fedélzetén vagy a tengeren hánykolódó csónakban -, az összkép sajnos korántsem felhőtlen, miáltal az embernek az az érzése támad, hogy többet is ki lehetett volna hozni a témából. Egyrészt Jolie sokszor túlságosan is a biztonságra játszik, másrészt immár nyilvánvaló, hogy hajlamos a szájbarágós szentimentalizmusra, ami jelen esetben a mondanivaló (kb. "soha ne add fel") túlzott sulykolásával párosul. A kívánt mértéket meghaladó pátosz és teatralitás főleg a fogolytáborban felvett jelenetekre jellemző, ami nem a színészek, és nem is annyira a forgatókönyv, mint inkább a rendezés számlájára írható.

Phil, Louie és Mac (Finn Wittrock) hiába reménykedik a mentőcsapatok érkezésében

Ugyanakkor a történetből kimaradtak Zamperini életének fontos momentumai - legfőképp istenhívő és a megbékélést hirdető emberré válása kelthet hiányérzetet, lévén csupán utalások szintjén lehetünk tanúi a protagonista ebbéli jellemváltozásának. Habár azt megtudjuk, hogy a kitartó mentalitás, ami támogatta a futásban, a reménytelennek tűnő helyzetek túlélésében is segítette, a rövid gyermekkori visszatekintések csak felületes módon tárják elénk Zamperini olasz bevándorlók fiaként átélt, korai hányattatásait, majd sorsa gyökeres megváltozását.

A Torrance-i Tornádó akcióban, még a front előtt

Miközben tehát a Rendíthetetlen túlságosan az emberi tartásra és hősiességre koncentrál, magáról Louie Zamperiniről majdhogynem többet tudunk meg az utolsó filmkockákat követő szöveges információból, mint az egész moziból. Ennek ellenére a háborús történetek és a különleges emberi drámák iránt érdeklődők számára ajánlott produkció, lévén nagyjából valósághű képet nyújt az amerikai katonák által a csendes-óceáni fronton és a japán fogolytáborokban átélt megpróbáltatásokról.

A bánya melletti fogolytáborban már a puszta túlélésért folyik a küzdelem

Ami pedig Angelina Jolie rendezői tevékenységét illeti, általánosságban kijelenthetjük, hogy vannak színészek, akikből jó rendezők lesznek, míg mások sohasem válnak igazán sikeres direktorrá. Tekintve, hogy Jolie-nak ez mindössze a második saját munkája e téren, egyelőre a jövő zenéje, hogy karrierje végén melyik táborba sorolja majd őt a filmtörténelem...

Rendíthetetlen előzetes