Star Wars: Skywalker kora filmkritika

Az utóbbi tábor képviselői a klasszikus filmek, elsősorban a ma már IV. részként ismert Egy új remény hasonlóságokban és nosztalgiában bővelkedő, ám alapvetően lebutított verziójának tekintették a folytatás-trilógia bevezető epizódját. Azt nem állítom, hogy azok a fanok világszinten kisebbségbe szorultak, akik szemében mindkét, már a Disney égisze alatt készült saga-epizód remekül sikerült, vérbeli Star Wars mozi lett - annyi viszont biztos, hogy legalább ilyen arányban találunk ezzel egyet nem értő, csalódott rajongókat.

Ráadásul a magyarul Skywalker kora címmel felruházott IX. rész már a forgatás előtt kedvezőtlen előjellel idított: Colin Treworrow-t, aki nem értett egyet a Rian Johnson által Az utolsó Jedikben kijelölt, a Lucasfilm és anyastúdiója által viszont jóváhagyott iránnyal, már az előkészületek kezdetén szélnek eresztették, hogy végül Az ébredő Erőnél már jól bevált J.J. Abrams-t állítsák a helyére. Ezek után vajon mire számíthattunk Abrams és a Disney újabb, az egész sagát lezárni és mintegy megkoronázni hivatott alkotásától?

Az ember droid segítői mindig képesek meglepetéssel szolgálni

Túlságosan sokat nem szeretnék elárulni a történetből - egyrészt a potenciális spoilerek elkerülése végett, másrészt pedig mert jobb, ha azt mindenki saját magának fedezi fel. Az már alighanem közismert, hogy a velejéig gonosz, még a síron túlról is hatalomra törő Sith Nagyúr, Palpatine (Ian McDiarmid) visszatér, és ezt a film egy pillanatig sem próbálja leplezni.

Miközben társai különböző küldetéseket hajtanak végre, hogy rést találjanak a galaxisban továbbra is domináns Első Rend pajzsán, a Jedi tanonc Rey (Daisy Ridley) az Ellenállás bázisán gyakorol és képzi magát Leia (Carrie Fisher) útmutatása mellett. A lány még mindig nem biztos önmagában és a Jedi Rend történelmében, illetve a háborúban betöltött szerepében, ám a váratlan fenyegetés őt is tettekre sarkallja, és barátaival együtt vág neki a talán mindent eldöntő missziónak.

A Sötét Oldal csábításának hatására Kylo Renné vált Ben Solo (Adam Driver), aki immár az Első Rend Legfőbb Vezére, mindent megtesz, hogy kézre kerítse Rey-t, és ha az nem hajlandó csatlakozni hozzá, kész végezni vele. A bábuk tehát mind mozgásba lendülnek, és megkezdődik a végső versenyfutás a galaxis feletti uralomért...

Lovasroham egy csillagrombolón, na ilyen még pont nem volt...

Ha csupán néhány szóban kellene jellemeznem a produkciót, először a szájbarágós fan service kombináció jut eszembe, annak minden pozitív és negatív aspektusával együtt. Tény, hogy újfent rengeteg a visszautalás a klasszikus trilógiára, de a folytatás trilógia korábbi részeire is, miközben néhány morzsát azért a különböző sorozatok rajongói is kapnak. Sőt esetenként ugyanazokat a szituációkat láthatjuk újra, legfeljebb némi csavarral, vagy épp egy száznyolcvan fokos fordulattal megspékelve.

Az egyik legfőbb, már sokat hangoztatott probléma valószínűleg az, hogy hiányzik az egységes koncepció az új trilógiából. Akárhogy is fogadkozott, hogy nem ez volt a célja, Abrams sok mindent visszacsinált vagy megváltoztatott Rian Johnson húzásai közül (lásd Kylo sisakjának összehegesztése, a kettészakadt Skywalker-fénykard összetákolása, Rey eredettörténete stb.).

Újra itt vannak például a Ren lovagjai, akik kb. ugyanakkora szerephez jutnak, mint Az utolsó Jedikben Snoke testőrei - azaz nem tudunk meg róluk semmit sem, mint ahogy megannyi egyéb részlet vagy mellékszereplő esetében sem akár ebben a részben, akár az egész folytatás-trilógiában.

Poe (Oscar Isaac) mindent elvezet, de az egész Ellenállást már nem olyan könnyű

Az egész valahogy olyan, mintha a Lucasfilm és a Disney csak azt súgná a fülünkbe, hogy ha további infókat akarunk, akkor azokért vegyük meg valamelyik, a történet kiegészítéseként szolgáló könyvet, képregényt vagy netán videojátékot.

A részleteket általában mellékesen kezelő, a dramaturgia által vezérelt narratívában több helyen is alapvető ellentmondásba ütközünk a sztori és a korábbi epizódok (elsősorban Az utolsó Jedik) között.

Az egyetlen dolog, amit Abrams egy az egyben átvett, sőt továbbvitt, az az Erő-szellemek és a fizikai valóság ellentmondásos kapcsolata. Gyakorlati értelme persze ennek sincs túl sok, hiszen ha a már az Erővel eggyé vált Jedik képesek manipulálni a fizikai valóságot, ráadásul immár kvázi halhatatlanok, akkor vajon mi állíthatná meg őket abban, hogy legyőzzék ellenségeiket?

Rey (Daisy Ridley) és Kylo Ren (Adam Driver) szabadtéri múzeumlátogatáson

Emellett azonban a Skywalker kora még számos logikátlanságtól és a narratíva hiányosságaitól is szenved. Változatlanul zúdul ránk a leegyszerűsítés és a butaságok, illetve nyilvánvaló képtelenségek sora - tárgyak materializálódnak a semmiből, évtizedek óta nem használt gépek, űrhajók indulnak be újra pillanatok alatt.

A produkció egészére általánosságban jellemző a visszalépés és egy helyben toporgás. Miközben tisztelgés tisztelgés hátán jön szembe velünk, a múltidézés még annál is direktebb formája újfent elmaradhatatlan - legfeljebb a lezuhant csillagrombolók után most a Halálcsillag-roncs a főszereplő. Önmagában nézve persze ennek biztosan sokan örülnek, mint ahogy valamennyire jómagam is, de összességében nézve azért már tényleg sok egy picit.

Míg Az ébredő Erő elsősorban a klasszikus első filmre, vagyis az Egy új reményre hajazott, addig Az utolsó Jedikben - bár előzményénél jóval kevésbé nyilvánvaló módon - főleg A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér egyes motívumait lehetett felfedezni. Ezek után, aligha túl meglepő módon, a Skywalker kora mindenekelőtt a szintén trilógiazáró A Jedi visszatért idézi meg számunkra, mely érzést a Halálcsillagon és a befejezésen kívül egyéb részletek (császár a trónon, sivatagi siklók stb.) is tovább erősítenek.

A jó öreg Lando (Billy Dee Williams) újra elemében a Sólyom kormányánál

Ráadásul McGuffin - vagyis valamilyen, a történetben kulcsfontosságú szerepet betöltő, a cselekményt alapvetően mozgató tárgy - nélkül Abrams láthatóan még mindig nem képes egy sztorit elképzelni. Úgy tűnik, mindegy, milyen társíróval (Lawrence Kasdan után most az Oscar-díjas Chris Terrio-val) dolgozik együtt a direktorként egyébként felettébb tehetséges filmes, a saját stílusa és rendezése mindig alapvetően meghatározza a produkciót.

Mint korábban írtam, a fan service volt a történet legfőbb mozgatórugója, és ez természetesen a karakterekkel kapcsolatban is elmondható. Miután már minden klasszikus szereplő tiszteletét tette az új trilógiában (habár sorban el is tették őket láb alól, a valóságban alakítóját elveszített Leia kivételével), most megjósolható módon Lando-ra került a sor, hogy becsalogassa a régi rajongókat.

Persze akadnak azért más cameo-k is bőven - többek között pl. az egykori felkelő pilóta, Wedge Antilles is feltűnik a színen -, miközben a szintén rajongó-kedvenc Palpatine alig leplezett visszatérése úgyszintén arra szolgált, hogy még inkább megnövelje a várakozásokat.

Leia (Carrie Fisher) lélekben velünk van... Mindig.

Legalább ilyen meglepő volt viszont, hogy A utolsó Jedik felvételei után elhunyt Carrie Fishert mégis visszahozták - ám nem CGI, hanem archív, vagyis Az ébredő Erő forgatásán rögzített, a filmből azonban kivágott jelenetek segítségével. Abrams dicséretére legyen mondva, a rendelkezésre álló kép-és hanganyagot sikerült úgy összevágni és szerkeszteni, hogy abból egy kerek, sőt időnként valóban megható sztori áll össze mind a legendás és sokak által szeretett tábornok-hercegnő, mind a többi, érintett karakter szempontjából.

Ugyanakkor az eddig leírtak ellenére azért egyéb pozitívum is akad, lévén Abrams atmoszférateremtésben ismét a topon van. A rendező ugyancsak erős a markáns karakterek felvonultatásában, még ha azok nem is mindig a legárnyaltabbak, így a főszereplő hármas - Rey, Finn (John Boyega) és Poe (Oscar Isaac) remekül működik együtt a vásznon.

A szintén sokak által kedvelt, szókimondó droid C-3PO (Anthony Daniels) ezúttal nagyobb szerepet kapott, és mondhatni szintén elemében van - olyannyira, hogy a könnyed momentumok jelentős része neki köszönhető. Mindazonáltal akadnak igencsak érzelmes, szívszorító pillanatok, valamint fontos üzenetek (összetartás, a saját félelmeinkkel és gyengeségünkkel való szembenézés stb.) is, melyek minden negatívum ellenére emelik a produkció értékét.

Nicsak, ki beszél?

A feszes tempónak köszönhetően jóformán egy pillanatra sem ül le a cselekmény, a szinte hibátlan és rendkívül látványos vizuális effektusok és a még tovább bővült, elsőrangú Star Wars hangzás pedig gondoskodik róla, hogy a film bevonzza a nézőket. Habár számos olyan elemmel bír, amiről akár már előre tudni lehetett, hogy megosztó lesz - az LMBT vonalat például nem mindenki szerint kellene erőltetni - összességében azt kell mondjam, hogy akinek Az ébredő Erő tetszett, annak valószínűleg a Skywalker kora is fog.

Persze könnyen lehet, hogy sokak számára ez még így is kevés, de Abrams és Terrio legalább nem csinált paródiát a Star Wars-ról egy saga film keretében, ahogyan azt helyenként Rian Johnson tette. Végső soron a történet egy kerek egészet alkot, és a maga módján sikeresen zárja le a Csillagok háborúja eme alapvetően meghatározó korszakát - legyen szó (nézőponttól függően) akár a Skywalkerek, akár Palpatine koráról.

Hogy aztán ez ebben a formában kinek jön be és kinek nem, az igencsak szubjektív, és alighanem még számos vita tárgyát képezi majd a bizonytalannak látszó jövőben...

Star Wars: Skywalker kora előzetes