Thor: Ragnarök filmkritika

Viszont mit takar az, hogy Ragnarök? - kérdezhetnénk a legújabb rész címe láttán, teljes joggal. A szó - Thorhoz és egyéb szereplőkhöz hasonlóan - a skandináv mitológia része, "Az istenek alkonya"-ként lehetne legjobban lefordítani. Ennek megfelelően a világ végén vívott csatára utal, melyet az Odin vezette istenek és a Lokit is soraikban tudó óriások vívnak egymás ellen. A ütközet apokaliptikus voltát jól mutatja, hogy abban nem csupán a részt vevő istenségek, óriások és egyéb teremtmények többsége hal meg, hanem a világon majdnem minden elpusztul.

A Marvelnél természetesen ezúttal sem vették ennyire komolyra a figurát, és a skandináv mitológia szerinti világvégét is alaposan átköltötték, az egyes oldalakon álló szereplőkkel és hovatartozásukkal egyetemben. Így lett a főellenség egy másik nagyhatalmú lény, Hela, a halál istennője (Cate Blanchett), aki börtönéből kitörve Asgard elfoglalására és a kilenc birodalom meghódítására készül. Gonosz tervében legfeljebb Thor (Chris Hemsworth) és ármánykodásban jártas fogadott testvére, Loki (Tom Hiddleston) állíthatná meg, ők azonban nem igazán érnek rá vele foglalkozni...

Ami a címszereplőt illeti, a Sokoviai csata, azaz az Ultron kora óta eltelt két évben hiába kereste a Végtelen köveket (melyek után ugyebár a főfő antagonista Thanos is bőszen kutat, ám ezen történet majd a Bosszúállók: Végtelen háborúban lesz bővebben kifejtve). Amikor fogságba esik a Sakaar bolygón, egy Nagymester nevű fickó (Jeff Goldblum) arra kényszeríti, hogy részt vegyen életre-halálra menő gladiátorjátékában. Ellenfele pedig nem más, mint maga a rettenetes Hulk, más néven Bruce Banner (Mark Ruffalo), azaz Thor nehezen kezelhető társa a Bosszúállók csapatából...

A Nagymester (Jeff Goldblum) és Valkyrie (Tessa Thompson, jobbra) kíváncsian várják a párbaj kimenetelét

Nem véletlen, hogy a Ragnarököt a kezdettől fogva a két szuperhős összecsapásával reklámozták, lévén nagyrészt kettejükre van kihegyezve az egész sztori, a Thor és Loki között tovább folytatódó, "szeretlek és közben gyűlöllek" szál mellett. Ennek megfelelően a Bosszúállók első részében elhintett rivalizálás folytatódik Thor és a Hulk között, ami természetesen egymás további zrikálásával és számos poénnal jár együtt - ami a másik párosításról hasonlóképpen elmondható.

Azonban ezen felül is akadnak poénok és gegek, melyek láttán-hallatán az ember ott helyben eldobja az agyát - ilyen többek közt egy-egy híres színész vagy egyéb prominens személyiség (lásd az örök visszatérő Stan Lee) cameoja -, de a Marvel-univerzumon belül is tanúi lehetünk egy rövid, ám rendkívül szórakoztató találkozásnak. A karakterek közötti könnyed interakcióknak és a szabadjára eresztett humornak köszönhetően az egész film hangulata sokkal inkább hasonlít A galaxis őrzőihez, mint a korábbi Thor mozikhoz, ami javarészt az eredmény javára válik.

Thor és Loki (Tom Hiddleston) ezúttal egyetlen rövid kiruccanást tesz Földünkre

Egyrészt tehát örvendetes és egyáltalán nem baj, hogy nem veszi magát túl komolyan a produkció, elvégre egy képtelenségektől és túlzásoktól hemzsegő szuperhősfilmről van szó. Ugyanakkor a Ragnarök legnagyobb hibája éppen az erényéből fakad, mivel az alkotók nem egyszer olyannyira túltolják a humorizálást és a már közhelyessé váló gegeket, hogy az időnként már-már önmaga paródiájába fordítja a narratívát.

A probléma a Nagymester figurájánál csúcsosodik ki, aki ugyan elég szokatlan és mókás figura, karikatúraszerű jellemábrázolása miatt azonban igen nehéz komolyan venni vagy kicsit is tartani tőle. Kissé sablonos antagonista szerepe ellenére Cate Blanchett az, aki helyrebillenti a mérleg nyelvét, és közben újfent bebizonyítja, hogy egy szupertehetséges, zsigeri alakításokra képes és sokoldalú színésznő, akinek még a gonoszkodás is nagyon jól áll.

A gonosz Hela (Cate Blanchett) és asgardi talpnyalója, Skurge (Karl Urban)

Az ellene verbuvált, a magabiztos és bohém Valkyrie-vel (Tessa Thompson) kiegészült új csapat igencsak hasonlít a Bosszúállókhoz, ami ugyan nem túl eredeti, az eredmény szempontjából viszont egyáltalán nem baj. Noha a cselekmény eredetisége általában véve sem az alkotás erőssége, a váratlan fordulatok kevésbé kiszámíthatóvá teszik a történetet, illetve kellő dinamikát szolgáltatnak ahhoz, hogy az első két részénél sokkal szórakoztatóbb hangvételű narratíva mellett ne tűnjön túlságosan soknak a bő két órás játékidő.

És persze az sem utolsó szempont, hogy az akciók és a helyszínek baromi látványosak, amit ezúttal még a 3D is felerősít valamelyest. Habár a sztereoszkupikus hatás nem ritkán átlagosnak mondható, összességében mégis kiemelkedik a többnyire teljesen jellegtelen felhozatalból, lévén időnként egész jól használták a technikát, így egyes jeleneteknél az valóban jobban behúzza a nézőt az események forgatagába.

A film zenéje már kicsit más lapra tartozik, az ugyanis elég szokatlan, többnyire szintetikus, vagyis nem a klasszikus irányzatot követi, ami alighanem a laza hangvételre kíván ráerősíteni - ez valakinek bejön, valakinek nem, az összhatás és az előző részek tekintetében mindenesetre fura egy kicsit.

Túl szép neki ez a város, lezúzzuk?

A Ragnarök tehát több tekintetben is szakított a korábbi Thor filmekben megszokott iránnyal, ezt azonban aligha fogják bánni a Marvel moziverzum rajongói. Mint ahogy azt sem, hogy Bruce Banner, vagyis a Hulk kivételével nem szerepel egyetlen földi karakter sem ebben a részben, Thor időközben ejtett szerelmét, Jane Fostert, valamint Dr. Selviget és Darcy Lewist, az asszisztens csajt is beleértve.

Igazából azonban nem is hiányoznak, mivel a többi régi szereplő, illetve az újak közti interakciók nagyon jól működnek, a helyszínek pedig úgyszintén elég változatosak és látványosak, egy rövid kitérőt leszámítva a jó öreg Földön sem sok időt töltenek hőseink. Az eddigi legjobb Thor moziban rendületlenül folytatódik az univerzumépítés, és immár tényleg elérkeztünk arra a pontra, amikor végre küszöbön áll a várva várt Végtelen háború...

Thor: Ragnarök előzetes