Minden adott volt tehát egy kiváló adaptációhoz és egy izgalmas kém-thrillerhez, mely ráadásul némi extra marketingnek is örülhetett hazánkban. A filmnek ugyanis eleve elég komoly hírverést jelentett azon tény, hogy nagyrészt Magyarországon forgatták, ami miatt a tavalyi év során számos alkalommal lehetett hallani róla, illetve a címszereplőt alakító Jennifer Lawrence gyakori budapesti felbukkanásairól. Ezek után pedig lássuk, miért kapott annyi pontot tőlünk a mozgóképes adaptáció, mint amennyit!
Dominika Jegorova (J. Lawrence) prímabalerina a moszkvai Bolsoj Színházban, egy szerencsétlen sérülés miatt azonban kénytelen feladni karrierjét. Amikor a bizonytalan jövőjű lány és beteg édesanyja helyzete kilátástalanra fordul, a lány könnyű prédává válik a Veréb Iskola, egy titkos orosz kémszervezet számára, ahol kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják az ellenséggel szemben.
Miután nagy nehezen kiállja a kegyetlen és szadista kiképzést, Dominikából válik a legveszedelmesebb Veréb, aki a program valaha produkált. Egy nap azonban találkozik Nate Nash CIA-ügynökkel (Joel Edgerton), aki folyamatosan arról kezdi győzködni, hogy ő az egyetlen ember, akiben megbízhat. A kérdés csupán az, bízhat-e egy kém bárkiben egyáltalán, és vajon milyen következményekkel járhat, ha munka közben elkezd az érzelmeire hallgatni...
A veréb Nash ügynököt (Joel Edgerton) is behálózza, ám ezúttal emberére talál
Az izgalmas felálláson kívül a sztori már csak azért is érdekes, mert a "verebek" kiképzése, ami még a Szovjetunió idejére nyúlik vissza, valós alapokon nyugszik, melyről a regény írója, a korábban maga is CIA-ügynökként tevékenykedő Jason Matthews első kézből szerezhetett információkat.
A csábítás művészete, ami magában foglalja a szexuális és az emocionális manipulációt, a kémek világában információszerzésre, illetve a célszemélyek megzsarolására és félreállítására szolgál - ám mindez hiába kiált a mozgóképes adaptációért, ha ez esetben a mi érzelmeinkről, úgy tűnik, megfeledkeztek az alkotók.
A mesterkélt, dramaturgiailag igencsak szürke történetvezetés miatt az egész produkció kicsit olyan, mintha Francis Lawrence és stábja csupán felolvasna számunkra egy történetet, amit azonban nem igazán sikerült élettel és érzelmekkel megtölteni, így az belőlünk sem tud sok érzést kiváltani. Mivel a feszültségkeltés sem az igazi, legfeljebb a film vége felé lehet részünk valamiféle értékelhető izgalomban, addigra azonban már sokan elveszíthetik az érdeklődésüket.
A verébképzőben a fiúk és a lányok egyaránt durva kiképzést kapnak
A nézőnek így legfeljebb az alkalmi szörnyülködés marad az emberi aljasság megnyilvánulásai és a kegyetlenségek láttán, mely lényegében az egyetlen terület, ahol a Vörös veréb képes komolyabb hatást kiváltani. Noha a kamerák nem mutatnak semmit nagytotálban, némelyik mozzanat így is megviseli az embert.
S bár az ebben a formában nem egészen igaz, hogy egyes jelenetek öncélúan volnának erőszakosak, annyi biztos, hogy aki nem bírja az ilyesmit, jobban teszi, ha távol tartja magát ettől a nem éppen gyenge idegzetűeknek való filmtől.
A kidolgozatlan, sablonos karakterek sem teszik könnyebbé számunkra a beleélést. A kétes erkölcsű Ványa bácsitól (Matthias Schoenaerts) kezdve a korrupt Boucher szenátornőig (Mary-Louise Parker) általában csak minimális információkkal rendelkezünk az egyes karakterekről, akik ezáltal inkább tűnnek karikatúráknak, mintsem hús-vér embereknek.
Ványa bácsi (Matthias Schoenaerts) nem Dominika legkedvesebb rokona
Ez részben a főszereplőre is igaz, akin keresztül betekintést nyerhettünk volna abba, milyen lehet civilként kényszerhelyzetbe kerülni és belesodródni a kémkedés kemény világába, ez azonban csak részben sikerült. Dominika jellemfejlődése azonban szintén elnagyolt és jóformán követhetetlen - csupán annyit tudunk meg róla nagy vonalakban, hogy állítólagosan túl "komplikált" személyisége miatt nem igazán alkalmas a hideg és érzelemmentes kém szerepére.
A játékidő múlásával nem csak a lány válik egyre elszigeteltebbé, de mi, nézők is mindinkább elveszítjük vele a kapcsolatunkat, melyet mindössze egy-két pillanatig sikerül néha visszaállítani.
A komótos tempójú narratíva igyekszik folyamatosan fenntartani a bizonytalanság légkörét, hogy bármi bármikor megtörténhet, illetve bárki bárki ellen fordulhat. Noha a mindent és mindenkit átható paranoia kétségtelenül érzékelhető, az egésznek sokszor nagyobb a füstje, mint a lángja, ahogy mondani szokás.
Ebből vajon hogy fogok kimászni?
A rendezés, illetve a forgatókönyv hiányosságainak leplezésében az sem igazán segít, hogy hiányzik az igazi kémia Lawrence és Edgerton között. Emiatt viszont a mesterkélt és felvezetés nélküli szenvedély Dominika és Nash között szintén puszta ösztönnek hat valódi érzelem nélkül.
Így hát a Vörös veréb egy kémek közötti romantikus sztorinak gyenge, és sajnos thrillernek is csak közepes. És mivel az adaptáció lényegében "Egynek elmegy" kategória, annak, aki ennél többre vágyik, marad az eredeti regényváltozat.
Vörös veréb előzetes
Vörös veréb / Red Sparrow (2018)
egy jegyet megér. egyet.- Műfaj: Thriller
- Hazai premier: 2018. március 01.
- Rendezte: Francis Lawrence
- Hossz: 139 perc
- Szereplők: Jennifer Lawrence, Joel Edgerton, Matthias Schoenaerts, Charlotte Rampling, Jeremy Irons, Mary-Louise Parker, Ciarán Hinds
- Forgatókönyv: Justin Hayte
- Operatőr: Jo Willems
- Vágó: Alan Edward Bell
- Zene: James Newton Howard
- IMDb: 2873282/
- Gyártó: Chernin Entertainment, 20th Century Fox
- Forgalmazó: Fórum Hungary
- Honlap: www.forumhungary.hu/voros-vereb