Alan Wake Remastered teszt

Sosem titkoltam, hogy a Sony konzoljait jobban preferálom mint a vetélytársakét és ezzel így voltam akkor is, amint megjelent a már említett program még 2010-ben. Nem igazán foglalkoztam bele, bár az alaphelyzet nagyon szimpatikus volt. Ahhoz, hogy kipróbáljam, ugye gépet kellett volna venni mellé, aminek már csak a gondolatától hangosan felröhögtem - persze dübörgött az internet, láttam a kedvcsinálókat, teszteket és egyre kíváncsibb lettem az egészre, mert minden egyes mozzanatát imádtam.

Aztán szerencsére egy közeli barátom beruházott egy 360-ra és mit ad Isten, a két program közül, amit mellé kapott az egyik pont ez volt. Kipróbáltam, játszottam vele nagyjából egy órát és már úton is voltam a legközelebbi boltba, beszerezni egy ilyen istentelen szerkezetet. Az AW mellé megvettem még a két Gears of War-t is, de az egy másik sztori, nem untatlak vele titeket.

Söröm, rövidem?

Természetesen a program lenyűgözött. Nem a hibátlanságával, hanem az atmoszférájával, a kidolgozott narratívával és a meglehetősen csecse grafikával. Azon ritka címek egyike lett, amit minden lehetséges módon végigjátszottam - Bright Falls kisvárosa teljesen magába szippantott és nem eresztett. A stuff nyilván siker lett: feltette a fejlesztőket, a Remedy-t a nagybetűs térképre (oké, már a Max Payne-el ott voltak), akik azóta is szállítják a korrekt (Quantum Break) és jobban sikerült (Control) darabokat.

Eladásban lehet, de a kult státuszba való átlényegülésben biztosan nem lépték át az első gyermeküket. A nép persze megállás nélkül azt kérdezgeti, mikor jön a nyamvadt, nyomorult második rész, a finnek meg csak sejtelmeskednek, vonogatják a vállukat, mi, a rajongók, meg tépjük hajunkat. Aztán jött a nagy leleplezés, érkezik a Remastered változat, nem csak Xbox-ra, hanem az ősi ellenség gépére is! Ezen azért meglepődtem, de örömmel fogadtam, mert így legalább nem kellett beüzemelni a One-t.

Szóval, nem az alapoktól húzták újra a drága író kalandját, hanem áramvonalasították azt, igyekezvén megfelelni a kor kihívásainak. Nem titok, mérsékelten sikerült csak, viszont minden avíttság ellenére továbbra is egy remek alkotásról beszélünk, köszönhetően a brutál erős alapoknak. Node, vesszünk el egy kicsit a technikai blablában, hiszen ennek a portnak tulajdonképpen ez a lényege. A kiadás alapjául a 2012-es PC-s változatot vették, erre húzták fel tulajdonképpen a modern köntöst, ami, ahogy már említettem, csak részben sikerült.

Ne aggódj, leszedem rólad a koszt haver

A teszt PS5-ön zajlott, de kipróbáltuk a lastgen verziót is - lényegi eltérés nincs közöttük, előbbi talán gyorsabban tölt, de az meg az SSD-nek köszönhető, szóval igazából mindegy, melyiket választod. Igen, ez azt is jelenti egyben, hogy a DualSense támogatottság nem erős. Számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy az alap PS4-en lockolva van a rendszer a FullHD/30 FPS sztorira. A Pro variáns egy kicsit jobb, ott ugyanis lehet váltani a Quality és a Performance között, így utóbbinál elérhető a 60 FPS.

PS5-nél ez az alap 1440p felbontás mellett, ami még mindig szerénynek mondható, de még mindig jobb, mint az alap Xbox One 900p/30 FPS értéke, amit nem teljesen értek, hogy jött ki. Ami viszont biztos, hogy teljesen mindegy, milyen géped van, HDR-t egyiken sem fogsz találni, mert nem támogatja ezt a szabványt a cucc. Ez így kicsit tragikusan hangzik, de játék közben egyáltalán nem vészes a helyzet, sőt! Mozgás közben szerencsére atomstabil a rendszer, folyamatos az élmény, így lehetőségünk van észrevenni az egyéb javításokat. Sokkal dúsabbak az erdők, részletesebbek a karakterek és gyönyörűek az effektek.

Az átvezetőek mondjuk finoman szólva sem szépek, de azért ezekhez is hozzányúltak és végre kapott (nagyjából) rendes lip syncet mindenki. Durva amúgy belegondolni, hogy itt egy tizenkét évvel ezelőtti alkotás, aminek a grafikus alapjai még most is megállják a helyüket, sőt, nem nagyon lóg ki a középmezőnyből sem.

Csak a metál

A tartalmi résszel vannak azért gondok, mert az ember elvárná, hogy minden elérhető legyen. Az alapjáték mellett megkapjuk az első két kiegészítőt (The Signal, The Writer), viszont a standalone címként értékesített Alan Wake's American Nightmare-t nem.

Lehet mindenféléről olvasni a fórumokon, miért nem csapták mellé, de a lényegen sajnos ez nem változtat. Szerencsére azért nincs nagy baj, mert az alapjáték hat fejezete is bőven elegendő ahhoz, hogy lekössön minket, a másik kettővel együtt meg már tényleg hetekre jók vagyunk. A felsoroltakon kívül semmi más nem változott. Sem a harc, sem a felfedezés sem pedig a sztori. Ugyanúgy gyűjtögethetünk kávés termoszokat, lövöldözhetünk a gúlába rakott sörösdobozokat, meg persze a Departure nevű regény lapjait is.

És igen, a Nightmare mód szintén elérhető, amit teljesítenünk kell, ha ki szeretnénk maxolni a programot. Maradt a bosszantóan lassú, kevés ideig tartó futás és regenerálódás, a kitérés, valamint a fényre épített lövöldözés. A hangkeverést nem piszkálták, ami nem is baj, mert még mindig remekül szól benne minden. Mivel alapvetően egy pszichológiai thrillerről beszélünk, érdemes este, fejhallgatóval csapatni. Már csak azért is, mert a zenei betétek fantasztikusak.

A kabin, ami nincs és mégis van

Teljesen mindegy, hogy csak az atmoszférát teremtő zajokról van szó, vagy a fejezetek végén felcsendülő nótákról, minden egyszerűen tökéletes. A két öreg rocker, meg a Children of the Elder God nótájuk, főleg a színpaddal együtt, nagyon sok mindent ver a szakmában. De kiemelhettem volna a Lady of the light-ot, a War-t meg igazából mindegyik nótát. Kifejezetten örülök, hogy ezekhez nem nyúltak, bőven elég hogy a vicces termékelhelyezések megszűntek.

A fentiek fényében meglehetősen nehéz értékelni az Alan Wake Remastered-et. Egyrészről örülhetünk, hogy feljavított külsővel újra átélhetjük a kalandot, ráadásul végre a Sony konzoljai sem maradnak ki a buliból. Másrészt azért ennél kicsit jobban megerőltethették volna a portolást végző D3T Studio munkatársai magukat, bár ránézve a korábbi munkáikra az is csoda, hogy ezt így tudták prezentálni.

A Mafia II Definitive Edition és a Shenmue I&II közepesen jó ajánlólevél. Mindenesetre ha bármilyen oknál fogva kimaradt ez a játék az életedből, azonnal csapj le rá - mindenki más óvatosabban nyúljon hozzá, főleg akkor, ha hozzám hasonlóan csukott szemmel is látja maga előtt a Cauldron Lake-et.