Diablo IV teszt

2023. június 16.
92.8501
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Tizenegy év nagyon hosszú idő. Van olyan franchise, ami ebben az intervallumban akár három-négy új etapot is képes megjelentetni egy adott címből, hogy az évről évre frissülő sportjátékokat elő se húzzam a cilinderből. Ez a szám nyilvánvalóan nem légből kapott: ennyi idő telt a Diablo sorozat legutóbbi felvonása óta (ha csak a sorszámozott darabokat nézem). Ez nyilván valóan sok. Akik mondjuk 19 évesen játszottak vele, most ugye 30 körül vannak és teljesen más az életcél mint akkor.


Elsőéves egyetemistaként nyilván beleférnek a hosszú-hosszú partik, hogy kifarmoljuk a jobb szetteket. A világ viszont azóta alaposan megváltozott és számomra az egyik fő kérdés az volt a Diablo IV kapcsán, hogy hogyan képesek erre a változásra reagálni a fejlesztők. Engedelmetekkel nem merülnék el abban a fertőben ami a Blizzard tájékáról érkezik szinte folyamatosan, mi fókuszáljunk inkább a játékra, ami bizony akár tetszik, akár nem, de egy kult cím folytatása.

Az a kissé faramuci helyzet állt elő vele, hogy a tesztelők imádják (a meta átlag 8.8), a játékosok viszont alig tartják jobbnak mint egy átlagos cím (5.9). De nem csak külföldön ez a helyzet, mert sok magyar médium is, némi túlzással, a porba taszította, mert nem hozta a hardcore-fan írónak az elvárásait. Szerintem viszont az igazság a kettő között van és a Diablo IV egy igenis jó cucc. Az viszont valóban felháborító, hogy a kiadó/fejlesztő képtelen volt tanulni a hibáiból és negyedszerre is ugyanabba futnak bele, de erről később.

Itt még zsenge kis barbár voltam

Itt még zsenge kis barbár voltam


Én személy szerint mindig is csíptem a sztoriját ennek a cuccnak. Nyilván azért nem kell nagyívű dolgokra gondolni, de ha kedveled a high/dark fantasy-t, akkor szerintem rendben van. Szóval 50 évvel járunk a Reaper of Souls eseményei után - a nyitó videóban láthatjuk, hogy valaki valamiért megidézi a Lilith nevű démont, aki egyébként Mephisto lánya.

Ez nyilvánvalóan nem egy túl jó ómen, már csak azért sem, mert amúgy a játék lokációját, Sanctuary-t is ő teremtette Inariusszal, egy angyallal együtt. Így kerül a képbe hősünk, akit szépen átejtenek egy közeli falvacskában és megetetik velünk az antagonista véréből készült szirmokat, ezáltal egy kapcsot hozva létre. Mi viszont keményebbek vagyunk ennél, nem térünk át a sötét oldalra, de a kapcsolatot kihasználva elindulunk hogy levadásszuk a démonságot.

Ez persze csak nagyon nagy vonalakban a sztori, ennél (ha nem is sokkal) azért összetettebb. Találkozunk majd pár segítővel is, akik között lesz két Horadrim és így azért fel tudjuk venni a sötét erőkkel a versenyt. Ahogy mondtam, nem kell túl nagy elvárásokat támasztani felé és akkor élvezni fogjuk - engem kifejezetten érdekelt hogy mi lesz a végkifejlet és azért ez is húzott előre. Folytassuk értekezésünket a külcsínnel és a mögöttes technikával, mert azért itt bizony lesz mibe belekötni. Nálunk a PS5 verzió járt teszten, más platformokon nem próbáltam így azért ebben lehetnek eltérések.

Komolyan azt hiszed hogy ártani tudsz piával?

Komolyan azt hiszed hogy ártani tudsz piával?


Ami biztos, hogy elképesztően stílusos és szép az egész játék. Sanctuary világa nem egy jó hely: ha éppen nem valamilyen vírus vagy a helyi rablók akarnak kifosztani, akkor a vadonban ezernyi veszély leselkedik ránk. A nyomor és a kilátástalanság kézzel fogható, ugyanakkor kalandozni fogunk olyan gótikus templomokban, palotákban meg más helyeken hogy a szánk tátva marad. A pusztulás mindenhol ott van egymásra halmozott hullák, ketrecbe zárt csontvázak, bélkupacok meg egyéb nyalánkságok formájában.

Az alkotók nem fogták vissza a fantáziájukat: nem nagyon van olyan hely, ahol valami módon ne lenne jelen az elmúlás. A kontrasztos dolgok is nagyon jól működnek, például egy apátság, ahol valaki pár lépéssel jár előlünk és sorban darabolja fel a szerzeteseket. De az eltérő lokációk is nagyon jól működnek. Egyszer a havas felföldön kóborlunk, aztán jönnek az erdők, a szántók, sivatagok, buja dzsungelek meg még sorolhatnám.

Főszereplőnk is nagyon korrektül kidolgozott, ami főleg akkor látszik ha folytatni akarjuk a kalandot - elképeszőt részletességgel tárul elénk hősünk. Apró, de szerethető újdonság ezzel kapcsolatban, hogy kedvünk szerint formálhatjuk át a választott szereplő fizimiskáját. Haj, szem, száj, felépítés, tetkók, szakáll, amit csak akartok. Szintén friss dolog, hogy kapunk a stuff motorjával készült átvezetőket is - a nagyágyúk nyilván a CGI videók. Szóval jól néz ki, stílusos mint egy halálhörgés, viszont a technikai oldal az nem túl acélos.

Meglehetősen furák erre a szerepjátékok

Meglehetősen furák erre a szerepjátékok


Kezdésnél rögtön regisztálnunk kell a Battle.net fiókunkhoz a PSN ID-t, ami azt is jelenti hogy net nélkül nincs játék. Sajnos menet közben iszonyú mennyiségben fordulnak elő szerver gondok: ha nem tölt be egy adott szakasz, emberünk falnak ütközik és nem tud továbbmenni, például. De simán előfordul, hogy perceket kell várnod mire elindul a cucc, mert sorba kell állnod, ami röhej. Szerencsére a downtime-okat már egy felugró boxban jelzik, de igen, az is előfordult hogy egyszerűen kivágott menet közben a cumó, mert épp szerelés volt.

Befagyó scriptek, laggoló szereplők szintén színesítik a palettát. De amire nagyon kivoltam, hogy nem lehet alvó módban hagyni a gépet, mert inaktivitás miatt egyszerűen kivágnak egy idő után a játékból. Amit valahol értek, de ez meg a PS egy jó dolga, hogy kvázi onnan tudom folytatni ahol abbahagytam. Csak ez itt nem megoldott. A játékmenet igazából hozza azt, amit megszoktunk. Megyünk előre, kardélre hányunk mindenkit, kapjuk az XP-t, jön a loot meg a szintlépés. Nyilván most sarkítottam, de erről van szó. Az öt kaszt teljesen eltérő harcmodort kíván, amikhez igazodnak a speckó képességek is.

Én a barbárt preferáltam: egy igazi tank közelharcban, amire a specifikus skillek, valamint a három fegyver közötti váltogatás is csak ráerősít. Kipróbáltam még a nekromantát is. Ő ugye mindenféle ocsmányságot tud idézni maga köré, amikkel azért máshogy kell küzdeni. Nyilván nincsenek kiegyenlítve a kasztok, mert a barbár nagyon op már az elején is, de ahogy haladunk előre, úgy fejlődik és hagyja le a többi.

Cool, akkor arra megyek

Cool, akkor arra megyek


A loot és a felszerelésünk szintén központi elem. Ládákból, dögökből meg még egy csomó helyről kaphatjuk az új páncélokat, kiegészítőket és fegyvereket. Az ezek közötti szelektálást ne vegyük félvállról, mert ha van mondjuk egy kardunk, ami nagyon jó speckókat ad, de nem cseréljük egy idő után, akkor azon kapjuk magunkat hogy esünk-kelünk mert kicsi lesz az effektív sebzés.

Aztán később rakhatunk köveket mindenbe, plusz a kovácsnál tudjuk fejleszteni is több lépcsőben a kedvenceinket, csak legyen hozzá elég nyersanyag. Viszont ezekkel is csak ideig-óráig húzhatjuk. Ehhez a szegmenshez nem nagyon mertek hozzányúlni, a Diablo 3 rettentően sok helyen visszaköszön, amit én nem bánok, mert szerettem, nekem működött.

A tartalomra nyilvánvalóan semmiféle panaszunk nem lehet. Sanctuary világa hatalmas, ráadásul teljesen nyílt. Zsilliónyi másodlagos küldetés meg kazamata várja hogy felfedezzük, az egyéb teendőkről nem is szólva. Viszont ez a szegmens is csiszolásra szorul. Az első, nem túl jó dolog a kamera. Fix szöget és távolságot használ, ami már-már zavaróan közel van hozzánk így egy csomó mindent nem veszünk észre. A másik a térkép nagysága és a hátasunk. Igen, itt már tudunk lovagolni is, ami tök nagy segítség lenne, ha nem csak a játék fele után lenne elérhető a paci.

A piros fejpánt mindent megmagyaráz

A piros fejpánt mindent megmagyaráz


Ez azért nevetséges, mert addig már rengeteg helyet bejárunk, amihez jól jött volna a hátas. Ez egy ideig amúgy nem bántóan feltűnő, de akkor fogunk rendesen szitkozódni, amikor a fő küldetés a világ másik felénél kezdődik, aztán kutyagolhatunk szépen. Ráadásul a játék erősen jutalmazza a felfedezést.

Minden régiónál kapunk egy bizonyos mennyiségű pontot, ha mondjuk új terepre tévedünk, befejezünk egy kazamatát, fast travel pontot fedezünk fel, satöbbi. Ha elegendő ilyen pontot szedünk össze, akkor extra mennyiségű pénz illetve képesség pont üti a markunkat. Az érdekes ebben az, hogy az az adott szerveren és területen lévő összes játékosra igaz. Szóval ha Vér István épp befejezett valamit és ezzel eléri a szükséges határt, hopp, jutalom! Ami ellenben nagyon durván elveszett, az a bejárható labirintusok, nos, labirintus jellege.

Szinte az összes pontosan ugyanolyan lesz, ugyanazokkal a díszletekkel, hasonló, csak más nevű és színű ellenségekkel, ami már rövid távon is rettentően unalmas, nem hogy hatvan óra múlva. Az Elite szörnyeken kívül a krém nyilván a főellenségek. Nos, a legtöbbjük abszolút felejthető és agyatlan csapkodással lenyomható. Az a pár ami kihívást jelent, az rendben van, de sajnos nagyon kevés van belőlük.

Solya, földim, ne már

Solya, földim, ne már


Természetesen a stuff nehézsége szinte tetszés szerint skálázható. Értelemszerűen minél durvábbat állítunk be, annál jobb a loot, cserébe tényleg vért fogunk izzadni. Amint teljesítettük a játékot, jön az endgame tartalom, ahol még ezen is csavarnak egyet. Persze van még egy hatalmas vonzereje a cuccnak, ami nem más mint a multi.

Menő, hogy adott a crossplay támogatás, azaz mindenki játszhat mindenkivel. Egyszerre négyen bandázhatunk, amire szükség is lesz, főleg Nightmare vagy Torment nehézségi szinten, ahogy megpróbálunk mindenkit lenyomni a komolyabb barlangokban, vagy éppen helyt állni a Helltide eventekben. Persze mehetünk a PvP szegmensbe is, de én ezt annyira nem csípem itt, szóval pár kör után inkább hanyagoltam.

Érdekes módon itt nem találkoztam netes galibával. A hangokról és zenékről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Végig fejhallgatóval nyomtam és a felcsendülő kórusok és egyéb művek még a szőrt is felállították a hátamon, főleg ha valami ehhez passzoló, a végletekig nyomasztó környezet tárult elém. De nagyon adtam a különféle eszközök pendülését, a trancsírozást, a kiabálásokat, sőt, még a szinkron is egészen türhető lett.

Hirtelen nem is tudom melyikünk néz ki durvábban

Hirtelen nem is tudom melyikünk néz ki durvábban


Nyilvánvalóan brutál sokat lehetne még írni a Diablo IV-ről, de ennél jobban nincs értelme elveszni benne, az apró részleteket nektek kell felfedezni. Ami biztos, hogy én a tesztidőszak alatt remekül szórakoztam a játékkal. Nyilvánvalóan nem lehet mindenkinek az igényeit kielégíteni, aminek most a hardcore felhasználóbázis esett áldozatul egy kicsit. Baromi jól néz ki, addiktív a verekedés, van loot, lehet molyolni a felszereléssel kedvünkre, van durva kontent (már készül a live service meg pár DLC) és még a sztori is okés. Cserébe a szervereken állítani kéne, vagy venni még párat és nem olcsójánoskodni. Én nyugodt szívvel adom rá a nyolc pontot, a pénzetek jó helyen lesz.

Diablo IV / Tesztplatform:

a polcon a helye
  • Stílus: Akció RPG
  • Megjelenés: 2023. június 06.
  • Ár: 28.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Remek külcsín
  • Bődületes tartalom
  • Crossplay támogatás
  • Sötét atmoszfére
  • Alapvetően jól működő harc
  • Hol a ló?
  • A kamera túl közel van
  • A labirintusok szinte teljesen azonosak
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    9
8
6 hozzászólás

fighterlaci

1 éve, 11 hónapja és 27 napja

De tényleg, hol a ló? meglepett smiley röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 11 hónapja és 27 napja

Iszonyat hangulatos teszt lett, köszi szépen! mosolygó smiley

válasz erre

zender

1 éve, 11 hónapja és 27 napja

Őszintén, hogy a tökömbe tudnak előfordulni szerverhibák egy ekkora cégnél? meglepett smiley Jó lesz ez nekem 2 hónap múlva, annyira nem vagyok rágyógyulva. Viszont bitang jól néz ki, azt meg kell hagyni.

válasz erre

Patrik94

1 éve, 11 hónapja és 27 napja

Az ára miatt én kivárok kicsit, meg talán egy két hónap múlva már a bugok is csitulnak, talán még szerverre is futja majd nekik. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

2 éve,

Nagyon korrekt teszt, iszonyat olvasmányos! mosolygó smiley A játékkal én azért még kivárok, vicc hogy a szerverek baszakodnak de tényleg.

válasz erre

muki

2 éve,

Olvastam eddig jót és rosszat is róla, de ilyen jó hangulatú tesztet még egyet sem! Ráadásul pozitív ami külön jó. mosolygó smiley

válasz erre
Diablo IV
28.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Magnumpi profilja