A sokak által várt (legalábbis az RTS-rajongok körében) játék megérkezett. Az első rész után eltelt némi idő, az előzetes képsorok és bemutató videók jó korán előre vetítették, hogy milyen is lesz maga a játék. Rendkívül érdekes, hogy az igényesen kidolgozott multi-részbe később is csatlakozhatunk, de erről majd később még bővebben írok. Egyelőre maradjunk a singly misszióknál, melyben az NSA-oldalán, illetve a Viron-oldalon indulva vethetjük be egységeinket.
Pontosabban még itt vannak a Terran-Birodalom egységei, melyek szintén nem lebecsülendő képességekkel és lehetőségekkel bírnak. Be kell, hogy valljam nektek és ezért ne kövezzen meg senki, hogy bizony én nem vagyok egy nagy RTS-rajongó, ezért ezt a cikket inkább egy laikus szemével írnám és elemezném. Emlékszem, hogy a kedvem mindig azért ment el az efféle háborús, sci-fis témájú RTS-ektől, mert túl összetettnek és macerásnak gondoltam az egészet, főleg a sok építkezés, ásványi anyagok, bányászat stb.. miatt. Mire elkészültem valamivel, addigra mindig lealáztak az ellenséges erők, melyek nem kis erőfölénnyel érkeztek. Na most úgy néz ki,hogy végre eljött az én időm, és egy olyan játékot kapunk kézhez, melyből minden számomra frusztráló dolgot kihagytak és csupán az akcióra és harci taktikára fektették a hangsúlyt... Hiszen a GC2-ben utánpótlásként egy szállító hajóval, azaz Drop sheep-el érkeznek különböző egységeink.
A Drop sheep-ekkel különböző gyalogos, illetve gépi egységeket szállíthatunk a megjelölt területekre, és később az általunk elfoglalt leszálló helyekre fogyatkozó csapatunk utánpótlásaként. Természetesen a szállító-hajóink képességeit folyamatosan fejleszthetjük különböző területeken, úgy, mint páncélzat, vvédelmi rendszerek, stb... Az egységeinket nem kell külön előállítani, hanem a szállítóhajónk menüjében kell kiválasztani.
A grafikáról még nem esett szó. Az igazság az, hogy ilyet még ebben a kategóriában nem nagyon lehetett látni! A járgányok nyomokat hagynak, felverik maguk mögött a port, de mindez eltörpül egy-egy látványosabb összecsapáshoz képest. Sugárlövedékek száguldoznak, ragyogó fénnyel csapódnak be, mialatt az eget rakéták és elektromos lövedékek villámjai tarkítják. Az égen úszó felhők mozgó árnyékokat vetnek a talajra. A képekből is láthatod, hogy az első rész grafikai motorját dolgozták tovább és látták el megfelelő effektekkel.
Persze ez nem is baj, ugyanis így nagyobb az esély, hogy bugmentes játékot kapunk. Csurig pakolták a gémet dinamikus fény/árnyék effektussal, bump-mapping technológiával, és minden csecsebecsével, ami egy ma megjelenő játéknak elengedhetetlen kelléke. A harcmezőn -hála a dinamikus fényeknek- katonák bújhatnak el a tereptárgyak és épületek árnyékába, ahonnan eredményesen vehetik fel a harcot erősebb egységekkel szemben. Végre ráközelíthetünk egységeinkre nagyítási, illetve kicsinyitési lehetőségeink szinte végtelenek. Nem egy pixel halom az egész, tulajdonképpen önálló FPS-nek vagy külső nézetes játéknak is megfelelne. Azt hiszem ismét mérföldkőhöz ért egy műfaj, hisz sikerült ötvözni a kezelhetőséget, a látványt, a hangulatot egy játékban. Valaha ilyen mérföldkő volt a Dune 2.
A Multi player játékban az élmény még inkább fokozódik, hisz egy csapat részeként szövetségeseimmel irthattam az ellenség egységeit, aki nem kevés gondot okozott nekünk, amely főleg annak tudható be ,hogy megfelelő egységeket használt a megfelelő helyen és időben. Persze én sem voltam rest, és mindig a megfelelő helyen kértem légi támogatást, szállítóhajóim pedig már hozták is az utánpótlást. Bár számomra a csapatok folyamatos megkötés nélküli utánpótlása üdvözölendő, ugyanakkor viszont az a gáz, hogy így semmi értelme a már meglévő kis csapatunkat istápolgatni, hiszen rendkívül könnyen pótolhatjuk őket. Ugyan ha egységeinket még időben kimenekítjük a tűzvonalból, akkor vagy mi, vagy saját maguk önállóan gyógyítgatják sebeiket. Jópofa kis zöld keresztek formájában animálva jelzik számunkra, hogy készen állnak a harc további fojtatására.
Multiplayerben játszhatunk helyi hálózaton, vagy az interneten. Ez utóbbihoz online kell lennünk, mert a program nem csatlakozik magától. Ha már egyszer fent vagyunk, akkor direkt modemes játék, vagy az ingyenes WONnet közül választhatunk.
Aki komolyan végig akarja a játszani a Ground Controlt, bizony mindkét kezére szükség lesz. Az egérrel fogjuk kijelölni, mozgatni az egységeinket, de ezzel osztjuk a parancsokat is, vagy pozícionáljuk a kamera dőlésszögét. A kezünkkel pedig a billentyűzeten tudjuk tologatni a kamerát előre-hátra, jobbra vagy balra. A PageUp/down gombokkal pedig a kamera magasságát változtathatjuk. A nagyobb összecsapásokat ajánlottabb madárperspektívából vizsgálni, de ha már biztos a csata kimenetele, érdemes a ?földszintről? nézelődni, mert nem mindennapi a látvány.
Az előzményekről még nem ejtettem szót, hát most ezt is bepótolom. A Massive Entertainment 1997-ben alakult, első játékuk a 2000-ben megjelent Ground Control volt, a sorozat első része. Ehhez jelent meg még ugyanabban az évben egy kiegészítő, a Dark Conspiracy. Azt meg kell említenem, hogy az első rész a maga idejében a legszebb stratégiai játék volt, szinte nem is volt gép, ami egy fákkal benőtt területet akadás nélkül be tudott mutatni. Cserébe viszont nyomot hagytak az egységek a területen, látványos robbanások és hanghatások tették emlékezetessé a csatákat és az egységek animációi is megértek egy misét. Ha valaki nem látta volna, akkor érdemes beszerezni már csak azért is, mert a történet kapcsolódik a 2. részhez. Az Operation Exodus 300 évvel az első rész után, 2741-ben mutatja be nekünk a helyzetet. A Northern Star Alliance igen szorongatott helyzetbe kerül: gyilkos szárazföldi háborút kényszerül vívni a militarista Terran Empire csapataival saját központi bolygóján.
Én biztos, hogy nem rakom túl mélyre a polcomon a stuffot, hiszen aki egyszer ráérzett a GC2 ízére, az nehezen szabadul a játék hangulatától és a rendkívül jól működő játszhatóságtól. Végre nem kell azért mérgelődnünk, hogy a hibás mesterséges inteligencia miatt vesztünk el egy csatát, mert ezt is remekül megoldották. Csapataink nem szélednek szét, mint egy birkacsorda és nem kell külön hajtóvadászatot küldenünk egy-egy eltéblábolt emberünk után, hacsak nem mi voltunk a ludasok és nem jelöltük ki szerencsétlent, hogy velünk tartson a harcban. Saját elgondlolásom szerint a játékot bevizslatva azt mondhatom, hogy az év nagy nevei közé sorolhatjuk, minden RTS rajongónak kötelező kipróbálásra írom fel. Bár én alapvetően nem vagyok RTS fan (csupán a StarCrafthoz vagyok hajlandó leülni néha), azért lehet, hogy a Ground Control 2 mellé még én is leülök...
