Kingdom Come: Deliverance II teszt

Erről persze nem a Márkó jelenlététől és hamisított herripotteres pálcájának csapkodásától való rettegésem tehetett, hanem mai tesztünk alanya. Őszinte leszek, sosem játszottam a 2018-ban kiadott első részével a Kingdom Come-nak, de állítólag az is egy zseniális alkotásra sikeredett. Milyen jó lenne tolni egy összehasonlítást, gondoltam még a tesztelés elkezdése előtt, de ezt az elvágyódást nagyon hamar elengedtem, ugyanis, amint elindítottam a játékot, a hangulat úgy elragadott, hogy a kutyát sem érdekelte ezután, hogy milyen király volt az elődje. Első ránézésre ez negatívan érintheti a sztorit, hisz nem tudjuk, mi minden történt már eddig.

Ám a készítők gondoltak erre, és a prológus eme hiányzó tudást lépcsőzetesen felépítve hivatott orvosolni. Szerencsére nem az előző játék tartalmából kapunk jeleneteket, bár azok is megjelennek emlékképekben és rémálmokban, hanem inkább elbeszélés útján kerül Henry-nek és Hans Capon-nak az előtörténete bemutatásra. Persze a bevezető nem csak ennyiből áll. Hamar belecsöppenünk az akcióba, illetve a mese is beindul, melyből egy pillanatot sem szeretnék lelőni.

Aztán véget ér a bevezetés, ami akár egy órát is igénybe vehet, ha bele akarunk jönni a harcolásba és a kockázós szerencséjátékba, és a legelső településen találjuk magunkat ruhátlanul, pénz és hírnév nélkül. Ideje mindent a nulláról felépíteni. Ám itt kerül elő a játék legelső gyenge oldala, melyet igazából csak a kezdők fognak így titulálni, ez pedig a játékfunkciók bemutatása, mely nem éppen a legoptimálisabb.

Ha felvillan a kék dupla-kard ikon, akkor ellentámadást indíthatunk (ez általában jó ötlet).

Fegyveres harc, ökölvívás, védekezés, technikázás, alkímia, zártörés, lopakodás, vadászat, íjászat, kovácsolás, hírnév, bűnözés, szintlépés... irgalmatlan mennyiségű információt borít ránk a program relatíve rövid idő leforgása alatt. És végső soron a magyarázattal sincs baj, újra és újra el kell olvasni a részleteket, hogy leessenek a dolgok, ám néha nem kielégítő a leírás, és bizonyos anomáliákra potenciálisan sosem kapunk magyarázatot, ha nem csinálunk meg egy vagy több specifikus mellékfeladatot, például.

Ilyen volt például a kardpárbajnál a "Perfect Strike" technika. A harc alapjáraton nem nehéz: van egy vagy több célpontunk, és fegyvertől függően több irányban is támadhatunk. Ha felvillan a zöld pajzs, akkor tudjuk az ellenfelet blokkolni, ezek után pedig mikor a kék kardpár jelenik meg, akkor ellentámadást indíthatunk meg. Egyszerű, relatíve. Azonban egy idő után elkezdenek rosszakaróink úgy riposztolni, ami ellen nem tudunk védekezni. Ennek a neve a "Perfect Strike".

A technika titka, hogy az ellenfél támadásának az ellentétes irányába kell megindítanunk saját csapásunkat, amikor felvillan a zöld pajzs. Ez egy nagyon nehéz mozdulat, lévén, hogy előszeretettel váltogatják a rosszfiúk a támadásaik irányát, Henry, a főhősünk, pedig nem épp gepárdsebességgel mozdítja a fegyverét át az általunk óhajtott irányba. És mégis mi köze van ennek a mellékküldetésekhez?

Az ékszerek igencsak megdobják Henry karizma szintjét. Hisz a gazdag hapsik vonzóak, mint tudjuk.

Csupán annyi, hogy a játék korai fázisában megkapjuk mellékes feladatként, hogy találkozzunk egy Tomcat nevű úriemberrel, aki egy kardforgató tanár. Azonban, ha belejöttünk már a vívásba, akkor azt gondolhatjuk, hogy miért kellene nekünk még több harci gyakorlás? Megy ez nekünk. Ez szép és jó, de Tomcat-nél nem csak gyakorolni, hanem technikákat tanulni is tudunk, például a szóban forgó "Perfect Strike"-ot. Így, ha nem megyünk el hozzá, akkor sosem fogunk erről a trükkről hallani, és lövésünk sem lesz, hogy az ellenfeles AI mi miatt kezdett el kivédhetetlen támadásokkal csalni. És nem ez az egyetlen ilyen nehezen megérthető dolog a Kingdom Come legújabb részében.

Olvasni kell, értelmezni kell, majd gyakorlatba átültetni a tanultakat. Negyvenöt órám van a játékban, és a legelső fő küldetést sem fejeztem még be. Mindig leálltam harcos, avagy gyűjtögető mellékfeladatokat csinálni, a képességeimet fejleszteni, pénzt szerezni, és szépen lassan kitanulni a játékot, melybe közben menthetetlenül beleszerettem. Eleinte frusztráló volt, és még ennyi idő után is vannak irritáló aspektusai eme alkotásnak, de tény és való, hogy minden dicséretet megérdemel a Warhorse Studios alkotása, melyet ezen röpke egy hónap alatt a nyakába öntöttek.

Vérbeli szerepjátékot kaptunk, igazán összetett játékmechanikákkal, melyek a képességekben válnak nyilvánvalóvá. Henry-nek rengeteg lehetőség áll a rendelkezésére, hogy meghódítsa Bohémiát. Szüksége lesz a harcászati tudására, a túlélési képességeire, illetve a különféle kézműves tehetségeire, mint például a kovácsmesterség, az alkímia, vagy épp a beszédkészség (az meg mióta kézműves?). Minden képzettséget harmincas szintig lehet fejleszteni, csak úgy, mint a karakter főszintjét is, és minden második szintlépés után úgynevezett "Perk"-ek közül választhatunk, melyek bónuszokkal látják el főhősünket. Szerencsére mindegyik "Perk" kiválasztásra kerül, ha elérjük a maximális szintet egy képzettségnél, így nem fogunk semmiről sem lemaradni.

És a gyűrű meg is hozta a hozzá fűzött reményeket.

Azonban a fejlődéshez gyakorolni kell nagyon sokat, általában az adott mesterséget művelve, bár azért vannak átfedések. Mivel a tolvajlásba beletartozik a zsebmetszés és a zártörés is, ezért csinálhatjuk csupán az egyiket, azonban a másikra is felvehetünk "Perk"-eket, de a fegyverkészítés mesterségben lehet zártörésre is bónuszt szerezni, annak ellenére, hogy a zártörés nem tartozik abba a kategóriába. Ezek az átfedések arra ösztökélik a játékost, hogy minél több képzettséget kipróbáljon, ezzel a lehető legtöbbet kihasználva a játék tartalmi lehetőségeit.

Azonban nem csak a tudás szükséges egy sikeres akcióhoz, hanem a kinézet is nagyon fontos. Mivel többféle módon is megpendíthetjük kommunikációs képességeinket, kezdve a meggyőzéstől, a megfélemlítésen át, a rászedésig és az érvelésig, nem feltétlenül elegendő a magas kommunikációs szint. A ruházat is nagyon fontos, lévén, hogy az emberek előbb a szemükkel, aztán az eszükkel alkotnak véleményt rólunk. Ha nemesi módon vagyunk kiöltözve (vagyis nagy a karizma bónusza a ruházatunknak), akkor sokkal inkább hajlandóak az érveléseinkre, meggyőzéseinkre hallgatni, mint, ha egy véres páncéltömeggel képviseltetnénk a vonzerőnket.

Mondjuk eme utóbbi esetben a megfélemlítés megy jobban, hisz melyik hülye akarna belekötni olyasvalakibe, akinek a kardján ott figyelnek legutóbbi áldozatának a béldarabjai? Mindig meg kell találnunk az ideális hacukát egy szociális eseményhez. Három szett ruházatot tarthatunk bekészítve, melyek között egy gombnyomással váltogathatunk, feltéve, ha nem vagyunk harcban. Nekem volt egy lopakodós szettem (fekete szín, alacsony feltűnési értékekkel, hogy ne vegyenek észre a sötétben), egy nemesi, színes, értékes darabokból álló kombinációm, illetve egy páncélos, kardos, íjpuskás összeállításom.

Elég magas alkímia szinttel a tökéletesnél jobb italokat is létrehozhatunk.

Persze túl könnyű lenne, ha ennyivel véget érne a felszerelés-menedzsment. Minden ruházat, páncél és fegyver veszít a minőségéből idővel, majd előbb-utóbb használhatatlanná válnak. Vannak javító készletek, melyekkel saját kezűleg végezhetünk ezzel a problémával, de ha túl sok pénzünk van, akkor mesterembereket is felkereshetünk szakszerű foltozást vásárolva tőlük. Viszont nem érdemes halmozni a zsákmányt; csupán kevés tárgy éri meg, hogy bekerüljön a szettek közé, a többitől pedig érdemes nagyon gyorsan megszabadulni, főleg, ha lopott áruról van szó.

Mondjuk az is túl egyszerű lenne, ha odamehetnénk egy eladóhoz, és eltemethetnénk szerencsétlent néhány tonna cuccal, majd várva a pénzünket. Először is kevés olyan kereskedő van, aki mindent átvesz tőlünk. Gyakorta csupán mesteremberekkel találkozunk, akiknek csak egyféle szajré kell. Nagykereskedők a sűrűbben településeken vannak, tehát ilyenekkel csak elvétve fogunk találkozni. Plusz érdemes egy nagymosást tartani, mielőtt megszabadulnánk a felesleges cuccoktól; a boltos a véres ruhákért nem fog annyit fizetni, mint a tisztáért (szappan legyen nálunk).

Visszatérve a lopott dolgokra, ezeket próbáljuk meg egy másik helyen elpasszolni, mint ahonnan elemeltük őket (van "Perk", ami segít ezt látni), vagy becsempészni azokat nem lopott áruk közé (hátha nem veszi észre a boltos). Ne becsüljük alá a falusi szóbeszédet. Ha valakinek a házát kiraboljuk, akkor arról az egész falu már másnap tudni fog, és nem fogják elfogadni a lopott árut, plusz az őröket is a nyakunkra húzhatják.

A Gyűrűk Ura látványvilága elbújhat Bohémia mögött.

Apropó tolvajlás, nagyon meg kell válogatnunk, hogy hol és mikor óhajtunk lopkodni. Jómagam a zsebmetszést meg sem próbáltam élesben, mert már gyakorlás közben is nagyon könnyen lebuktam, és a civilek majdhogynem irreálisan érzékenyek mindenre, ami már megközelítőleg is törvénysértésnek néz ki (már akkor is kekeckedni fognak, ha beléjük megyünk). Elég átmenni egy olyan nyitott istállón, ami valami privátként van megjelölve, és akkor azonnal ránk ripakodnak, hogy húzzunk el onnan. Pedig még út is megy az istállón át...

Az ágyfoglalás is megér egy misét. Mikor egy olyan ágyban alszunk, ami nem a mienk, akkor, amint meglát akárki is, azonnal felzavar, és őrökkel fenyegetőzve érdeklődik, hogy mégis mi a bánatot csinálunk más ágyában. Még olyan helyen is bírót kiáltanak, mint a számkivetettek táborában, ahol nincs ilyen tisztség. Ha pedig csupán egyvalaki meglát, hogy az utcán, éjszaka sétálni merészelünk, miután kirámoltunk pár házat, akkor automatikusan mi vagyunk a tettesek (bizonyíték az nincs, de láttak az utcákon, tehát biztos én lehettem) az egész faluban körözni fognak minket, és nem térhetünk vissza oda.

Legalábbis egy pár napig. Aztán beüt a szelektív memória, és elfeledkeznek rólunk. Mondjuk az is érdekes, hogy a hírnevünk viszont nem változik, ha nem kapnak el, hiába gondolja az egész település, hogy rablók vagyunk, de nem lehet minden aspektusa tökéletes a játéknak. Az különösen bőszítő volt, mikor úgy kötöttek belém, hogy egy fogadóban az általam egy éjszakára kibérelt szobában egy-két órával tovább aludtam a megengedettnél. Vagyis nem húztam el nyolckor, hanem tízig ment a szunya. Igazából megértettem volna, hisz így működik manapság is a szobafoglalás egy hotelben mondjuk, de erről igazán szólhattak volna, mert ez így olcsó szemétkedésnek érződik.

Ez nem ökölharc. Csupán a "kinek-szőrösebb-a-karja" verseny döntője.

Ha már az irritáló dolgoknál tartunk, a következő problémám a harccal volt, specifikusan az állatokkal történő összecsapásoknál. A támadás és a védekezés ritmusát alapjáraton sem egyszerű elkapni, főleg, ha több ellenfél tör az életünkre, azonban a farkasok és a kutyák különösen idegesítőek, ugyanis Henry gyakorta nem támad, mikor nyomom a gombot, hanem csak felemeli, vagy áthelyezi a fegyverét a másik oldalra. Emiatt kibillenek a harci ritmusból, a védekezést is elbarmolom, ráadásul innen és onnan is támadnak az állatok, állandóan megosztva a figyelmemet. Hab a tortán, hogy ha egy fás, bokros, lejtős környezetbe keveredek, akkor még látni sem fogok semmit, mert minden belelóg az arcomba.

Alapjáraton nem nehezek ezek az összecsapások; egy jobb minőségű kard két ütésre öl meg egy farkast, és ha mindegyik legalább egy sebet benyal, no meg egy barátjukat le is ütjük, akkor megfutamodnak, támadásaikkal pedig csak karcolni tudják a páncélozott, kibélelt végtagjainkat. Azonban frusztráló, hogy csak védekezésből történő ellentámadással lehet őket nagyjából biztosan eltalálni, de azt is csak úgy, ha sík területen vagyunk, mert domboldalon mindig távolabb üti el őket Henry egy védekező mozdulatnál, és nem tud megfelelően utánuk nyúlni a fegyverével. Ezért kell masszív kétkezes fegyvereket hordani, egyértelmű. A rövidkard-pajzs használó meg nyaljon halat, mi?

Azonban megszokható. Igazából ez a legfontosabb pozitívum mai tesztünk alanyát illetően. A kellemetlen és bosszantó dolgok előbb-utóbb elveszítik az irritáló mivoltukat, mert kiismerjük, miként kell áthidalni azokat, és így végső soron egyik sem igazán problémás. Megszokjuk, hogy rablást éjszaka kell elkövetni, megszokjuk, hogy inkább a szabad ég alatt alszunk, vagy kiveszünk egy szobát egy éjszakára, ha van fogadó a közelben, és csak nyolcig foglaljuk el az ágyat. Megszokjuk a farkasok irritáló jelenlétét, illetve a technikai malőröket is, mint az alkalmanként ide-oda csúszkáló karaktereket, nem teljesen passzoló környezeti elemeket, illetve az AI csuklásait, mikor lejtős, akadályos harctéren beragasztja az ellenfeleket két fa közé.

Az utolsó "Perk" szintek eléggé brutális bónuszokkal teszik a játékot könnyebbé.

Ezek frusztráló természete előbb-utóbb felszívódik, és zavartalanul tudunk a kalandra, illetve az élő-lélegző világra koncentrálni. A környezet meglepő dinamikával reagál a mi rendetlenkedésünkre. Az őrök köszönnek előre, ha jó a hírnevünk, lehet válaszolni is nekik, és rengeteg szereplővel, főleg küldetésadókkal el lehet beszélgetni, és sok érdekességet megtudhatunk tőlük, mely a tudástárunkat is növelheti (ez is egy képzettség), megnyitva akár egyedi válaszlehetőségeket bizonyos karaktereknél. Minden küldetés, nem csak a fő, de a mellékági missziók is összetettek, több részből állnak, és mindegyiket érdemes teljesíteni, mert az XP az jó, a jutalom még jobb, de a kaland miatt lesz szinte mindegyik felejthetetlen.

Apropó prezentáció, lenyűgözőre sikeredett ez a része is a játéknak. Gyakorta kaptam magam azon, hogy nem gyorsutazok, vagy lovaglok, hanem inkább ráérősen, saját lábamon járom Bohémia útjait és erdőit. A fák, a bokrok, a kövek, az épületek, a kiegészítő díszelemek és az emberek is mind nagyszerűen ki vannak dolgozva. Persze a nevenincs NPC-knél előfordul, hogy néha ugyanolyan kinézetűvel találkozunk, de ez talán belefér. Az eső kicsit furán lett megoldva, mintha a pályától függetlenül esne, és a látószögünket követné, ahogyan fordulunk, illetve vannak egymásba csúszások karakterek és építőelemek részéről, illetve a semmiben lebegő díszek... ezek mind idővel javítva lesznek ismerve a készítőcsapatot.

De ha mégsem kerülnének ezek fixálásra, az sem nagy baj. A rengeteg tennivalóval feltöltött hatalmas világ szépségét nem tudják az alkalomadtán nyakon csípett bugok sem megkeseríteni. A térkép relatíve részletes, és próbál segíteni küldis tooltip-ekkel, ahol lehet, de nem fogja feltétlenül a kezünket fogni, és explicite az utat mutatni. A prológus után konkrétan lövésem sem volt, merre kellene mennem. Adott volt a feladat: jussak be egy esküvőre, és volt kettő célpont, hogy hozzájuk menjek, és talán lesz valami. A részleteket a civilekkel való beszélgetések nyitották meg.

"Na, ki a szép fiú?" "Nem tudom, én inkább becsuktam a szemeimet."

A fejlődésrendszer kielégítően jutalmazza az egy szakmába, vagy szakterületbe fektetett energiát. Nekem mondjuk az nem tetszett, hogy a három ruházati szett, a rengeteg szárított gyógynövény, fegyver és kiegészítő eszköz még a háromszor-négyszer felfejlesztett táskaméret mellett is állandóan túllépte a megengedett határt, ami után nem tudtam sem sprintelni, sem pedig gyorsutazni. Azonban említettem már a festői környezeteket, melyekben séta közben gyönyörködhetünk?

A játék végével azonban nem tudható befejezettnek Henry története. Három DLC biztosan fog még érkezni ehhez a monumentális játékhoz. Így viszont annyira nem is ijesztő a Gold Edition-re aggatott árcédula. Az alapjátékéhoz pedig csak annyit tudok hozzáfűzni, mint anno az Avowed-nál tettem: a Kingdom Come: Deliverance II az utolsó fillérig megéri. Amiért pedig külön pacsi a fejlesztőknek, hogy a játék 4k-n, ultra beállítások mellett sem pörgette ki a tesztmasinát. Aztán rájöttem, hogy a DLSS a teljesítmény szintre volt beállítva, így a grafikai minőség némileg butább szinten volt a tesztidőszak alatt. És még így is csodásan nézett ki.

Aztán megüzentem a DLSS-nek, hogy engedje el a teljesítményt a minőség javára, melytől a kinézet még szebb lett, a gép pedig kicsit elkezdett sóhajtozni. Ritka állat, de előfordul, hogy a fejlesztők jól optimalizálját a mesterművüket. Napokig tudnék erről az alkotásról mesélni, de... nincs kedvem. Meguntam. Ennyi volt. Megyek vissza játszani. Már csak Márkót kell kiborítani a székből, mert ő is már nagyon akarta tolni eme mókát mióta felhagyott az ebédeléssel. A küzdelmünk legendás lesz... vagy inkább most egy hónapig Máriózok a Switchen.