Kenny, Jimmy, Timmy, Butters, Cartman, Stan, Kyle, Séf bácsi, Mr Hankey, Big Gay Al, Mr Mackey, Furkó úr, Garrison, Damien és még sorolhatnám. Ha a fenti nevek nem mondanak a Tisztelt Olvasónak semmit, akkor azt hiszem, hogy rossz helyen jár, mert a South Park: The Stick of Truth játék bizony nem neki készült. Sőt, még a cikket se olvassa el, hiszen lesznek benne csúnya szavak, sértő vallási megjegyzések, illetve Barbara Streisand alázása is. Ha viszont a fenti nevek hallatán mosolyra görbül a szátok, illetve fel tudjátok idézni magatokban a jellegzetes szinkronhangokat és teszem azt, eszetekbe jut a KoRn vendégszereplése, nos, akkor ez a stuff bizony nektek szól!
A South Park valamiért azon peches AAA címek csoportjába tartozik, amik iszonyatosan gazdag világgal rendelkeznek, valamint többször is megpróbálták már átültetni játék formába, de ez rendre csúfos kudarcba fulladt. Talán még Dreamcaston játszottam egy jópofa gokartos változattal, meg ha jól emlékszem, még PS1-re próbáltak meg kihozni valamit, de a minőség az nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. Egészen 2014 márciusáig kellett várni, de szerencsére eljött ez a nap is, valamint a SoT-ban sem kellett csalódnunk, sőt!
Orcátogba fingok, tetves elfek!
Ha nagyon tömören akarnám összefoglalni, akkor csak annyit írnék, hogy az új SP játék egy klasszikus, körökre osztott RPG, annak minden előnyével és hátrányával egyetemben. Vannak fő és mellék feladatok, bejárhatjuk a csendes coloradoi kisváros minden ismert helyszínét, találkozunk az ikonikus szereplőkkel, de sajnos egy picit rövid és könnyű, valamint néhány technikai hiba is van benne, 7 pont. Ha a bevezetőben említett, nem fanatikus csoportba tartozol, akkor tényleg csak eddig olvass, hiszen ez a stuff nem neked készült. Oké, tovább már nem bírom visszatartani az SP fan énemet: emberek, ez a játék valami olyan zseniálisan durvajó lett, hogy nem is akartam elhinni! Tökéletesen visszahozza azokat az estéket, amikor a barátaimmal könnyek között fetrengve nevettünk egy-egy részen, de talán kezdjük inkább az elején.
A csendes, álmos, ugyanakkor kellően prosztó kisváros nyugalmát egy furcsa esemény zavarja meg: új lakók költöznek Buttersék szomszédságába. Gondolom már kitaláltátok, hogy ezek bizony mi leszünk. A szüleink eléggé furán viselkednek, mivel többször is elhangzik, hogy nagyon remélik, a múltunkból semmire sem emlékszünk. Ez mondjuk eléggé érdekes egy 8 éves gyerek esetében, de ne is foglalkozzunk vele, inkább alkossunk egyből karaktert! Valószínűleg a neten terjengő töménytelen applikáció segítségével már mindenki legalább egy évtizede megálmodta magát South Park formában, így ezzel a résszel hamar végzünk is. Mondjuk a herezacskós állon jót nevettem azért. Ha ezzel megvagyunk, a gondoskodó szülők el is zavarnak minket, szerezzünk új barátokat címszóval. Sokat nem is kolbászolunk, egyből Buttersbe botlunk, aki meghív minket szerepjátszani a közeli Kupa Keepbe, ami meglepő módon Cartmenék házában található. Némi közjáték után megtudjuk, hogy aki az ominózus pálcát birtokolja, az irányítja az univerzumot.
És akkor jön a Fus-ro-dah!
Egy másik csoport, a gonosz sötét elfek azonban ezt nem hagyják annyiban és némi ármánykodás után megszerzik a botot, amit persze nekünk kell visszahozni az erődbe. A sztoriról vétek lenne többet írni, de azt garantálom, hogy mindenki remekül fog szórakozni rajta, hiszen sokkal csavarosabb ennél. Ahogy a bevezetőben is említettem, ez bizony egy kőkemény oldschool szerepjáték, tehát a kezdetekkor választhatunk egy kasztot a harcos, tolvaj, varázsló és zsidó közül. Igazából majdnem mindegy, hogy mit választunk ki, de persze ha a legutolsónál döntünk, akkor Cartman még a szokottnál is jobban fog alázni minket. Ha ezzel megvagyunk, akkor a dagadék elmagyarázza nekünk a rendkívül egyszerű, de annál szórakoztatóbb harcrendszer alapjait. Minden szereplőnek két lépése van egy körben: az elsőt tárgyhasználatra vagy a kísérőink esetében a speckó képességükre lőhetjük el, míg a második lépéssel támadhatunk varázslatok, távolsági fegyverek vagy közelharci eszközök segítségével.
Ezek után természetesen az ellenfeleink jönnek, azonban lehetőségünk van a védekezésre. A sebzés benyelése előtt hőseink alatt egy szürke négyzet jelenik meg, ilyenkor kell megnyomnunk a védekezés gombját, amivel a sérülés nagy részét megúszhatjuk, valamint ha mondjuk egy kombót levédekezünk, vissza tudunk egy counterrel csapni. Bizonyos feladatok teljesítése után kapunk egy extra erős lehetőséget, az idézést. Ilyenkor egy jól ismert figura leugrik, és valami mega támadással elsöpri ellenlábasainkat. Nekem mondjuk a kedvencem Jézus, akinek már eleve úgy hívják a támadását hogy Kereszttűz (Crossfire). A mennyből Superman pózban bevágódik közénk, betárazza az M16-os gépfegyverét és rommá lő mindenkit, aztán meg menőn felrakja a napszemcsijét az isteni fényben. Én itt visítottam már a nevetéstől.
Butters.
Ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy kapjuk majd meg a velünk párban küzdő embereket, akik persze a jól ismert szereplők lesznek. Cartman, mint a jóságos varázsló. Kyle, mint a sötét elfek zsidó uralkodója. Kenny, a hercegnő, akinek különleges képessége a bájolás. Jimmy, a bárd, akin zokogni fogtok amikor énekel. Stan és kutyája, mint kósza, valamint Butters,a paplovag meg persze Káosz professzor. Közöttük bármikor tudunk majd váltani harc közben. Ami talán a legnagyobb pozitívuma a stuffnak az a hihetetlen atmoszféra. Egészen pontosan úgy fogjuk érezni magunkat, mint ha egy új évadba csöppentünk volna. A grafikára nem tudok jobb kifejezést, mint a pazar. Egészen pontosan olyan, mint a jól megszokott rajzfilm, de a legutolsó négyzetméterig. Minden ismert és kevésbé ismert szereplő és helyszín feltűnik valamilyen formában. A tárgyak, a berendezések, az animációk tökéletesek.
Ha láttál már legalább egy részt, akkor pontosan tudod, hogy nagyon kemény, néha beteges és gyomorforgató poénokra kell felkészülni, ami bizony úgy nagyjából mindent sért. Lesz itt kemény vallási szapulás, David Hasselhoff kigúnyolása (még egy trófeát is kapott), kormányok alázása, a Taco Bell gyalázása meg még számolatlan gusztustalan és gyomorforgató altesti poén és jelenet. De talán az egyik legkeményebb, amikor átjutsz Kanadába. Na, az ott olyan szinten ült, hogy abba is kellett hagynom a játékot egy jó fél órára hogy a nevetőgörcs csillapodjon. Egyszóval igazi fanservice lett a cucc. Sajnos több hibát is meg kell említenem, amik bizony egy picit megölik az egészet. A legelső ilyen az a program rövidsége. Mellékküldetésekkel, meg mindennel együtt sem lesz több 12 óránál az első végigjátszás, ami sajnos nagyon karcsú. Persze még egyszer simán neki lehet ülni, mondjuk egy másik kasztot kipróbálni, de úgy meg még rövidebb, hiszen már ismerünk mindent benne.
Új Taco Bell, mi?
A másik főbb negatív rész az pedig a nehézség teljes hiánya. És ezt most ne úgy képzeljétek el, hogy egyszerű a stuff, de mondjuk néhány helyen egy picit megizzadunk, nem. A kihívás sajnos totálisan hiányzik, ami egy klasszikus rpg esetén szintén elég durva. Ezen kívül még az érthetetlen beakadásokat, szaggatásokat és lassulásokat tudom ide sorolni, ami bizony néha elég alaposan a játék rovására megy. Szerencsére a hangok és zenék szintén frenetikusak lettek, hiszen mindenki az eredeti angol hangján mondja a magáét, Jimmyn különösen sokat sírtam, mert néha olyan dalokat ad elő, hogy ihaj. Cartman meg persze a másik fele, különösen ha felhúzza magát. A zenei rész is hihetetlen jó lett, főleg a városban való kalandozásnál, mert ott a dagadék ad elő egy olyan templomi nagyzenekaros részt, hogy valami elképzelhetetlen.
Egyébként az is nagyon durva, hogy mennyire figyeltek a legapróbb részletekre. Összegyűjthetjük a chinpokomonokat (Cipő a király) meg az ikonikus tárgyakat, mint például az Alabama Man, aki iszik, iszik majd erre ráiszik, vagy a semmire sem jó bringa. Minden gyerkőc szekrényébe benézhetünk, ahol ott lesz az összes ruhájuk, de ha bemegyünk egy boltba, akkor simán elképzelhető, hogy mondjuk egy Hit meg egy dal szól,vagy a Cartman féle Jennifer Lopezes Taco dal. Persze feltűnnek majd az idegenek, akik a fenekünkbe akarnak ültetni valamit, lesznek alsógatya gnómok, meg vadászat Jimbóval és Neddel. Ezek abszolút csak a felszín, minden tökéletesen a helyén lesz ilyen téren!
Szemét mongóóólok
A Stick of Truth tehát egy tökéletes játék a rajongóknak, tényleg minden benne van. A sztori zseniálisan beteg, a párbeszédek a megszokottak, a környezet atomdurva, a poénok nagyon ülnek. Amennyiben ezek téged nem nagyon mozgatnak, akkor a pénzedért cserébe kapsz egy jópofa, rajzfilmes hatású, nagyon sok alpári poénnal dobálózó szerepjátékot, ami nagyon könnyű és rövid. Ha ebbe a csoportba tartozol, nyugodtan vonj le akár másfél pontot is a végéből. A többieknek pedig egészen egyszerűen kötelező a beszerzése!
Tweek egy kicsit rajta maradt a cuccon.
