Stationflow teszt

A Stationflow soha nem látott sokoldalúsággal mutatja be a játékosnak, miféle tortúrákon kell átesnie egy metrótársaságnak miközben az utasok kényelmét próbálja lépten-nyomon biztosítani. A legnagyobb kihívást a technikai és tervezésbeli hiányosságok mellett az utasok virtuóz szerencsétlenkedése okozza, így ha nem fogjuk a kezüket minden pillanatban, akkor még az egyirányú úton is gond nélkül eltévednek.

A premissza alapvetően rendkívül egyszerű: eljuttatni a látogatót az általa kijelölt célponthoz és közben nem hagyni, hogy bármiféle egyéb igénye kielégítetlenül maradjon. Össze kell kötnünk kijáratokat, metróvonalakat egymással, fel kell szerelnünk lépcsőket, mozgó illetve statikus kiadásban, le kell helyeznünk lifteket, étel, ital és jegy automatákat, információs táblákat, mellékhelyiséget, kávézót és még rengeteg egyebet.

Remélhetőleg így már a szándékosan szerencsétlen is meg tudja találni a "C"-t.

Mindegyik lépcsőnél, liftnél be kell állítanunk, hogy merre vezetnek, legyen szó felfelé vagy lefelé menetről. Ám a galibák fő kiváltó okai a jelzőtáblák lesznek, melyeket nagyjából minden kereszteződésnél le kell tennünk, mivel szegény utasok nagy része átlagosan két-három másodpercenként elfelejti, hogy merre is kell mennie. Látni meg csak annyira tudnak, mint én, szemüveg nélkül (tehát semennyire), logikusan gondolkodni meg még annyira sem (ami nagy szó, lássuk be). De legalább meglepően sok pénzt ki tudnak adni, egy ilyen aluljárós túra alatt.

Zöldhasú nem csak a távozó "vendégek" után jár, hanem az automatákból is, ám az igazi tőke minden egyes nap zárás után az aznapi teljesítményszintünknek megfelelően jön. Minél jobban kihasználjuk az adott lehetőségeket, annál többet kapunk; tehát a cél az összes elérhető kijáratot és metróvonalat magas hatásfokon üzemeltetni. Pénz mellett "tapasztalati pontot" is kap az állomás, és szintlépések, illetve teljesítmény alapján jelennek meg új igényű utasok, és velük együtt új módok is, hogy azokat kielégíthessük.

Az utasok 360 fokban látnak, de maximum száz méterig; valamit valamiért.

A játék meglepően szórakoztató az első végigjátszásnál. Ahogy bonyolódik a helyzet és egyre több a feladat, úgy lesz az egész többszintes komplexum menedzselése nehezebb. Ez leginkább a jelölések és a táblák miatt van, mert előbb-utóbb el fogunk felejteni feltüntetni egy-egy kijáratot vagy metró vonalat. Ezért figyelni kell az utasokat, hogy ha őrjöngnek, akkor miért teszik azt; a kis karakterlapjukon ez látható.

Ám olyan borzalmasan sok izgalommal mégsem szolgál a Stationflow, ugyanis, amint végigcsináltuk a "Tutorial" pályát, látni fogjuk, hogy végső soron a játékmenet nem változik sehol, hanem mindig ugyanaz, csupán más-más állomáson. És miután egy roppant komplikált aluljárórendszert kiépítettünk, nehéz lesz újra rávennünk magunkat, hogy ismét belevágjunk egybe, nulláról kiindulva. Tisztelet a kivételnek persze.

Sajnos a helyzeten nem segít a prezentáció, mely meglepően silányra sikeredett. Én megértem, hogy indie játékról van szó, de a húsz éve készült ehhez hasonló alkotások (pl.: Roller Coaster Tycoon) sokkal szebben festenek, ráadásul a látvány itt-ott bug-os is, ám ennek ellenére passzol a depresszív, hétköznapi robot-hangulathoz, amit a program sugároz. Véleményem szerint kevés olyan lehangoló hely van mint egy aluljáró (bár lehet, ez hazai ártalom), és a zene monoton, ízetlen mivolta is ezt árasztja magából.

Grandiózus rendszerek kiépítésére van lehetőségünk; csak győzzük átlátni az egészet.

Alapjáraton csak a vége felé nehezedik a játék, de ha kell a kihívás, akkor bármikor feljebb állíthatjuk az emberek különféle igényeinek csökkenésének gyorsaságát egy pálya megkezdése előtt. További nehezítésként szolgál a folyosók építése, mely nem igazán intuitív, így könnyedén el lehet barmolni egy csatlakozást, a játék pedig nem szokott szólni ilyenkor.

De legalább kapunk némi időt új utas típusnál: például, ha megjelennek a kerekes székesek, akkor van egy pár óránk mindenhová lifteket építeni, mielőtt elárasztanának minket. Ilyenkor érdemes megállítani az időt a kényelmes tervezést elősegítendő, és így legalább kevesebb utas lesz szemtanúja az építéssel gyakorta együtt járó szerencsétlenkedésnek.

Az árcédula nem eget rengető, én mégis sokallom. Ha bárki is bele szeretné magát vetni az aluljárózás örömeibe, mellőzve annak legtöbb negatívumát (hajléktalanok, szemetelők, kötekedők, tudatmódosított utasok), akkor válassza a Statonflow-t. A stratégia rajongóknak egy végigjátszást biztos meg tud érni, de többet még a tudás anyja sem tudott kikönyörögni belőlem; fene sem akar feleslegesen ismételgetni.